Társoldalunk:

Így várják Barcelonában a Fradi elleni BL-meccset

2020.10.20. 17:40

Több szempontból is rendkívül különleges Bajnokok Ligája-mérkőzést rendeznek a katalán fővárosban kedden este 21.00-tól. Egyrészt a Ferencváros 25 év után jutott be újra a nemzetközi elitet jelentő BL-csoportkörbe. Másrészt a koronavírus-járvány miatt olyan korlátozó intézkedések mellett rendezik meg a találkozót, amilyenekre még soha nem volt példa a történelemben. Barcelonában rengetegen szeretik a Lionel Messi nevével fémjelzett klubot, de ezúttal nem buzdíthatják az övéiket a lelátókról, sem. Helyszíni riport a szinte kiürült városból.

A globális koronavírus-járvány újra tombol Európában, emiatt pedig az eddig is súlyosan érintett Katalónia nagyon szigorú intézkedéseket léptetett életbe. A több mint 160 ezer fertőzöttet és 5900 halottat regisztrált országrészben október közepén két hétre bezártak minden éttermet, szórakozóhelyet, ami a turizmusból élő Barcelona esetében drámai következményekkel járt.  Nem tudtam olyan kis utcába betérni a városban, ahol ne lett volna legalább 2-3 lelakatolt, ráccsal lezárt vendéglátóhely, ami néhány nappal korábban még nyitva lehetett.

Néhány évvel ezelőtt turistaként volt alkalmam egy hetet eltölteni Barcelonában. Kevés olyan nyüzsgő nagyvárost láttam életemben, mint amilyen Lionel Messiék otthona. Nemcsak a nevezetességek környékén, hanem az egész városban állandóan nagy volt a tömeg. Persze az emberek jó része csak egy-két hetet töltött el itt, mielőtt élményekkel gazdagon hazatért volna.

Nos, ennek most nyoma sincs, az utcákon szinte csak és kizárólag helyieket lehet látni, a forgalom a városban messze elmarad a járvány előtti szinttől. A koronavírus terjedésének megfékezésére még az utcákon is kötelező lett a maszkviselés hatéves kor felett, amit mindenki be is tart itt.  A szállodáknál pedig állandóan takarítókat lehet látni mindenütt, épületen belül és azon kívül egyaránt.

Az éttermek zárva, ahogy a képen is látható, csak elvitelre lehet rendelniForrás: Origo

A turizmus visszaesése, a bevételek csökkenése mellett azért némi pozitív hozadékkal is járt a mostani helyzet.  A helyiek közül többen úgy gondolják, hogy most kicsit visszakaphatták a saját városukat és a saját életüket nyugodtan élhetik.  Talán ennek is volt köszönhető, hogy akit maszkban megszólítottam az utcán, szinte kivétel nélkül szívesen megállt egy szóra, hogy a Barcelona–Ferencváros BL-meccs kapcsán beszélgessen velem.

Az első találkozásom a helyiekkel még a szállodánk dohányzó részénél történt. Egy harmincas férfi állt a hotel előtt, vele sikerült az első szavakat váltanom Barcelonában. Hamar kiderült, hogy jó választás volt, fiatalon maga is focizott amatőr szinten, és nagy szerelmese a katalán klubnak.

Elmondta, hogy nagyon várja már a meccset, ami egyébként szerinte fontosabb lesz, mint a szombati, Real Madrid elleni klasszikus, mert az csak a bajnokság, de ez itt már a BL-csoportkör, ahol minden mérkőzés élet-halál harc lesz. 

A Ferencvárosról csak kevés információja volt, az is inkább a Barcelona honlapjáról, ugyanakkor Kubala László nevének említésekor felcsillant a szeme. Sokat tudott a katalán klub magyar legendájáról, az azonban neki is új információ volt, hogy Kubala a Ferencvárosban is megfordult pályafutásának az elején. A kijárási korlátozások miatt TV-n nézi majd csak a mérkőzést, de legszívesebben a stadionban tenné ugyanezt.

Kubala László neve még mindig jól cseng BarcelonábanForrás: fcbarcelona.com

Kedden aztán két sarokra a szállásunktól egy Barcelona-mezeket és ajándéktárgyakat áruló boltra bukkantam, ahol az eladóktól azt kérdeztem, mit várnak az esti meccstől. Két középkorú férfi dolgozott a mezek között. Gondoltam, cselhez folyamodom, és nem árulom el sem azt, hogy újságíró vagyok, sem azt, hogy Magyarországról érkeztem. Így tettem fel a kérdést, hogy ma lesz ugye a BL-meccs? Lelkes bólogatás volt a válasz, de itt még nem álltam meg. Kivel is játszik a Barcelona? Rövid tanakodás és az okostelefonok lázas nyomkodása következett, majd a felismerés, hogy igen, a Ferencváros lesz az ellenfél. Ezt követően arra tereltem a szót, hogy mégis mit várhatunk a magyar csapattól. Némi összebeszélés után arra jutottak, hogy Messi vezérletével hazai győzelem lesz a 90 perc végén.

A boltból kifelé jött velem szembe három középiskolás. Hamar kiderült, hogy ők is nagyon várják a találkozót. A 14-15 éves srácok legszívesebben együtt néznék a meccset, de a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások miatt inkább otthon teszik mindezt, ki-ki a saját családjával.

A koronavírus miatt jelenleg nincs kit üdvözölni a stadionnálForrás: Origo

Mielőtt továbbindultam volna a kellemes 20 fok körüli napsütésben, úgy gondoltam, gyorsan veszek valami üdítőt a stadiontól alig két saroknyira található ABC-ben. A fiatal eladótól is megkérdeztem, hogy mit vár az első BL-meccstől a szezonban. Elmondta, hogy ebben a furcsa helyzetben a Camp Nou hiába van nagyon közel, a korlátozások miatt mintha elérhetetlen messzeségben lenne.  Szíve szerint kimenne a mérkőzésre, de ezt nem teheti, sőt, a barátaival egy bárba sem ülhet le közösen meccset nézni, így marad neki is az otthoni TV-zés a négy fal között.

Ezután az is kiderült számomra, hogy a barcelonai férfiak mellett a nőket sem hagyja hidegen az idei kiírás első BL-meccse. Egy fiatal nő azt mondta, hogy a stadionnal szemben lakik, és most az a furcsa helyzet állt elő, hogy sem hétfőn, sem ma nem látott a klub színeibe öltözött embereket gyülekezni, és így a megszokott hangulat is hiányzik neki. 

Ráadásul egy olyan nézőponttal is megismerkedhettem, amire nem is gondoltam. A korlátozások miatt az éttermek, bárok bezártak, így aki nem fizet elő a BL-meccseket adó csatornákra, annak nincs hol néznie a meccset, mert nem tud beülni egy vendéglőbe, hogy ott többedmagával szurkolhasson a Barcelonának. Mondjuk azt is hozzátette, hogy így kénytelen lesz valamilyen netes streamet keresni, hogy nézhesse a csapatát.

Lionel Messiéknek most nem szurkolnak a lelátókról a Camp NoubanForrás: AFP/Manu Fernandez

A szervezett szurkolás és a hömpölygő turistatömegek hiánya mellett a legszembetűnőbb változást a járvány a város éjszakai életében hozta. Én vidéki gyerek vagyok, nálunk teljesen normális volt, ha este tíz után nyitott ablaknál alhattunk, mert maximum a tücsökciripelés hallatszódott be a szobába. Na de hogy Barcelonában, ahol éjfél előtt senki nem alszik, 22 óra után egy-egy autó zaját lehessen csak hallani az utca felől, azt egészen elképesztő volt megélni. 

A Camp Nouhoz indultam, amelynek környékén néhány gyalogos volt csupán, holott este itt fog elkezdődni a Barcelona és a Ferencváros számára a 2020/2021-es BL-szezon. A stadion körül, nagyjából a komplexumtól 100-150 méterre kerítés húzódik, így elsőre csak távolról csodálhattam a legendás építményt.

Csodáltam volna közelebbről is, de a biztonsági szolgálat emberei nagyon udvariasan, de határozottan tudtomra adták, ők értik, hogy újságíró vagyok, de attól még majd csak este jöhetek be a meccsre. Végül annyit sikerült elérni, hogy a kerítésen belülre bemehettem, így láthattam, ahogy szurkolók és a stadion körüli alkalmazottak híján már az Európa minden szegletéből idesereglett TV- és egyéb stábok technikusai szerelik be a több kilométernyi vezetéket, kábelt és mellette persze a kamerákat. 

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A kerítésen belül aztán feltűnt, hogy a katalán klub már a koronavírus-helyzet mellett is várná a szurkolóit a komplexumban. Egyfajta totemoszlopként emelkedett a magasba a lenti tábla, amelyen a maszkviselésre, a távolságtartásra vonatkozó előírások mellett két fertőtlenítőt tartalmazó dobozt is felállítottak a klub munkatársai. 

Az UEFA egyébként a stadion kapacitásának 30%-át engedte volna értékesíteni a nézők számára, azonban a katalán egészségügyi hatóságok döntése nyomán Barcelonában zárt kapuk mögött játsszák a szezon első nemzetközi futballmérkőzését. A katalán városban első az egészség védelme, ez nem is kérdés, ugyanakkor amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a futballcsapat eddig több száz millió eurót veszített a járvány okozta gazdasági visszaesés miatt. 

A Barcelona illetékesei felkészültek a koronavírus elleni védekezésre a stadionnálForrás: Origo

A TV-s autók és kamionok mellett megálltam a stadion előtti Kubala László-szobornál is. Egyrészt azért, hogy átérezzem annak a súlyát, hogy a világ labdarúgásának egyik szentélyében egy magyar játékos emlékét az itt elért eredményei miatt megőrizték az örökkévalóságnak. Másrészt a meccs előtt este nyolckor a két csapat, a Barcelona és a Ferencváros közösen megkoszorúzza majd a szobrot. A koronavírus miatt sajnos ezt sem láthatják közelről a szurkolók, de bízzunk benne, hogy a sajtó munkatársai megnézhetik majd és dokumentálhatják a dolgot az olvasóknak.

A Barcelona stadionja előtt áll Kubala László szobra (jobb oldalon)Forrás: Origo

Mielőtt visszatértem volna a szállodánkba, hogy készüljek az esti mérkőzésre, még gyorsan beugrottam egy helyi újságoshoz. A lapok egy része már a szombati, Real Madrid elleni El Clasicóra hangolt. Ugyanakkor a többségük a Ferencváros elleni BL-meccsre figyelt, különös tekintettel arra, hogy a Barcelona utolsó nemzetközi mérkőzésén 8-2-es vereséget szenvedett a Bayern München ellen, így van min javítania a katalánoknak.

A két katalán sportlap a Barcelona-Ferencváros Bajnokok Ligája-mérkőzés napjánForrás: Origo

A több szempontból is történelmi BL-meccsen ezúttal sem a hazai, sem a vendég szimpatizánsok nem éltethetik a sajátjaikat a Camp Nou legendás lelátóin. Ugyanakkor a városra azt mondhatjuk, hogy a koronavírus-járvány ellenére is a maga furcsa módján focilázban ég.  Csak ezúttal nem a stadionban és az azt körülvevő utcákban áraszt el mindent az adrenalin és az emelkedett várakozás érzése, hanem a barcelonai otthonokban, a négy fal között él tovább a labdarúgás feltétlen szeretete.