Társoldalunk:

A Dinamo Kijev korábbi játékosáról, Szabó Józsefről nyílt kiállítás Ungváron

2020.10.25. 11:37

Érmek, kupák, serlegek, újságcikkek mellett, fotók, mezek, rongyosra rúgott cipők teszik kézzelfoghatóvá a legendát. Ezekből kész szentélyt rendeztek be az Ungvári Sportiskola bázisán, a Szpartak Stadion nemrég átadott épületében – írja a kiszo.net.

Szabó József az Ungvári Szpartak csapatában kezdett focizni, majd 1959-ben vitték a Dinamo Kijevhez. A legendás középpályás négy bajnoki címet és két kupasikert ért el Kijevben, később edzőként is négy bajnoki elsőség és két kupasiker fűződik a nevéhez Kijevben.

Szabó József a Dinamo Kijev ezőjekéntForrás: AFP/Sergey Supinski

A negyvenszeres szovjet válogatott, Ukrajna korábbi szövetségi kapitánya évtizedek óta Kijevben él és csak ritkán látogat haza, viszont a múzeum megnyitója miatt Ungváron töltött két napot. Többek között részt vett a tárlatot megnyitó ünnepségen, találkozott az egykori csapattársakkal, barátokkal.

Szabó József idén ünnepelte a 80. születésnapját, ám a korát meghazudtoló energiával állt a kezdeményezés mellé. A megnyitót követően az utóbbi években szakkommentátorként tevékenykedő legenda megtekintette a sportiskola felújított akadémiai szárnyát, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben fiatal tehetségek kerülnek ki a sportiskolából.

Szabó József egykori csapata, a Dinamo Kijev a Ferencváros ellen lép pályára szerdán a Bajnokok Ligájában.