Vágólapra másolva!
Bokasérülés miatt hosszabb pihenőre kényszerül Alphonso Davies, a Bayern München kanadai labdarúgója.

A 19 éves védőnek szombaton, az Eintracht Frankfurt ellen 5-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen a jobb bokájában károsodtak a szalagjai, és a csapat vezetőedzője, Hans-Dieter Flick szerint hat-nyolc hetet kell kihagynia.

Alphonso Davies (jobbra) a meccs elején sérült meg Forrás: AFP/Hannibal Hanschke

A tréner azt mondta, egy szalag teljesen, egy pedig részlegesen elszakadt. Davies a találkozó második percében sérült meg úgy, hogy nem ütközött senkivel.