Súlyos eltiltást is kaphat Ronald Koeman a videobíró kritizálásért

Horizontal
Barcelona's Dutch coach Ronald Koeman looks on during the UEFA Champions League football match between FC Barcelona and Ferencvarosi TC at the Camp Nou stadium in Barcelona on October 20, 2020. (Photo by LLUIS GENE / AFP)
Vágólapra másolva!
A spanyol liga vizsgálja Ronald Koeman kijelentéseit, melyekkel az FC Barcelona holland vezetőedzője az El Clásico után kétségbe vonta a videobíró pártatlanságát.

A VI című holland lap tudomása szerint a Spanyol Labdarúgó Szövetség irányítói nagyon rossz néven vették Koeman szavait a Real Madrid elleni vereség után.

"Megkérdeztem a játékvezetőt, hogy miért mindig a Barcelona kárára dönt a VAR-rendszer? Remélem, hogy lesz valaki, aki el tudja magyarázni, hogy működik a videobíró Spanyolországban. Számos meccsen, így a Sevilla, a Getafe és most a Real Madrid ellen sem kaptunk segítséget a VAR-tól" – idézi a lap a Koeman dohogását a hazai pályán 3-1-re elveszített mérkőzés után.

A holland szakvezető után a klub is számon kérte a szövetséget, hogy vizsgálja felül a videobíró működését. A Barcelona azt követően tette meg ezt a lépést, hogy nyilvánosságra került a játékvezetők között lezajlott párbeszéd az egyik vitatott szituáció után. Ezen az hallható, hogy partjelző a később Sergio Ramos által értékesített büntetőt megelőzően szólt Juan Martinez Monoeira játékvezetőnek, hogy Ramos már az előtt szabálytalankodott Clément Lenglet-vel szemben, csak ezt követően volt szabálytalan a francia. Azaz a Real javára megítélt 11-es helyett szabadrúgás járt volna kifelé. A Barcelona vezetősége ezt követően kérte ki hivatalosan is a hangfelvételeket a szövetségtől.

Az viszont ehelyett a játék integritásának megsértése miatt inkább vizsgálatot indított Koeman ellen, aminek a végén négytől akár tizenként meccsig szóló eltiltást is kaphat a holland.