Vágólapra másolva!
Szerdán este a magyar bajnok Ferencváros kétgólos hátrányból állt fel az ukrán Dinamo Kijev ellen, és 25 év után pontot szerzett a legrangosabb kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában. Szergej Rebrov, a zöld-fehérek edzője szerint az első félidőben beszedett kétgólos hátrány annak volt köszönhető, hogy a játékosok nagy részének még nincs BL-tapasztalata, míg a kapus Dibusz Dénes szerint, ha egy kicsit tovább tart a mérkőzés, akár a győzelem is meglehetett volna. Jöjjenek a főszereplő nyilatkozatai és a szerdai játéknak további érdekességei.

Rossz kezdés után mesébe illő feltámadás

Szergej Rebrov, a Ferencváros edzője megmondta, hogy G csoportból biztosan az FC Barcelona és a Juventus fog továbbjutni, kár is lenne ezt tagadni. Azonban a csoport harmadik helyének megszerzése – amely Európa-liga-szereplést ér a februárban kezdődő egyenes kieséses szakaszban – nem elérhetetlen. Ehhez azonban arra volt szükség, hogy a magyar bajnok semmi esetre se kapjon ki a Dinamo Kijevtől. A szurkolók egyöntetű véleménye az volt, hogy hazai pályán verhető az ukrán csapat, a Fradi játékosai is győzelemben reménykedtek a meccs előtt, és Szabó József, a Dinamo Kijev legendája is látott esélyt a Fradi sikerére.

A ferencvárosi szurkolók elképesztő hangulatot teremtettek Fotó: Polyák Attila - Origo

A magyar csapat játékosai azonban idegesen kezdték a meccset, több hibát is elkövettek, így Dinamo Kijev egy balszerencsés tizenegyessel és egy balszerencsés góllal már az első félidőben kétgólos előnybe került. Ekkor sokan temetni kezdték a Ferencvárost, Szergej Rebrov azonban rendet tett a szünetben, és a fordulás után már egy egészen más Fradi futott ki a Groupama Aréna gyepszőnyegére, amely fantasztikus tartásról tett tanúbizonyságot, és ledolgozta a hátrányát. És ha kicsit tovább tart a találkozó, akár meg is nyerhette volna azt.

„Az első félidő nem úgy alakult, ahogy azt elterveztük. Nem tudtunk labdákat szerezni, nem voltunk kellően agresszívak. Nem azt játszottuk, amire készültünk. Fontos volt, hogy a második félidő elején gólt szereztünk, ez nagy lökést adott.

– mondta a mérkőzés után Dibusz Dénes, a Fradi kapusa, aki hozzátette, mindenki bízott benne, hogy akár nyerhetnek is. Ahogy azonban alakult a meccs, boldogok lehetnek, hogy már a második találkozón megszerezték az első pontjukat.

A Fradi magyar válogatott játékosa a jövő szerdai Juventus elleni meccsről is ejtett pár szót.

„Győzelmi szándékkal jönnek ide, biztosan úgy gondolják, hogy kötelező megszerezniük a három pontot.

Egyelőre azonban még nem foglalkozunk ezzel, csak a Vidi-meccsre figyelünk, az a legfontosabb. Vasárnaptól lehet majd a Juventus elleni összecsapásra koncentrálni."

A Ferencváros bravúros döntetlent játszott az ukrán Dinamo Kijev csapatával Fotó: Polyák Attila - Origo

A Dinamo Kijev kapusa szerint a Ferencváros játékosai 2-1-nél megérezték a vérszagot.

„Az első félidőben jól játszottunk, kétgólos előnnyel mentünk a szünetre és minden rendben volt. Aztán a Ferencváros szépített, mi pedig visszahúzódtunk, és hagytuk, hogy többet támadjanak. Ez után megérezték a vérszagot, aminek az lett a vége, hogy kiegyenlítettek. Az eredmény csalódást keltő. Megpróbáltuk megvalósítani, amit az edző kért tőlünk, de az első góljuk mindent megváltoztatott. Kulcsfontosságú pillanatban kaptuk" – mondta a lefújás után Denisz Bojko.

A Dinamo Kijev edzője, Mircea Lucescu szerint az ukrán csapat győzelmet érdemelt volna.

„Elég furcsa meccs volt, első félidőben domináltunk, majd a második játékrészben kaptunk egy gólt. Ettől bátrabb lett a Ferencváros, majd

Sajnos hibázott, lehet, hogy én is, a piros lap döntő volt a végeredmény szempontjából" – mondta a Dinamo Kijev edzője.

A román szakember a statisztikáról nem akart beszélni, viszont elmondta, hogy a Fradi nagyon jó csapat, amely sokat fejlődött. Rebrov európai játékosokat hozott a klubhoz, és jó munkát végzett. Ennek ellenére úgy érzi a szakember, hogy nekik kellett volna nyerni.

A Dinamo Kijev edzője szerint csapat jobb volt, mint a Fradi Fotó: Polyák Attila - Origo

A Ferencváros edzője szerint az volt a pontszerzés kulcsa, hogy a félidőben sikerült kijavítani az első játékrészben elkövetett hibákat.

„Nagyon elégedettek lehetünk, főleg ha azt nézzük, hogy az első félidőt elvesztettük, és onnan sikerült felállnunk. Tokmac gólja nagy lökést adott, úgy gondolom, hogy mindenki elégedett lehet végül az egy ponttal.

Nehezítette a dolgunkat, hogy sok játékosunknak nincs BL-tapasztalata, míg a Dinamo Kijev nagyon erős csapat. Sikerült kijavítanunk a félidőben a hibákat, és fontos volt, hogy a szépítő gól után is támadásban tudtunk maradni.

Nagyon fontos meccs volt mindkét csapatnak" – értékelt Szergej Rebrov, aki az ellenfél edzőjével, Mircea Lucescuval kapcsolatban azt mondta, hogy nem szeretne belemenni az üzengetésbe, elismert szakembernek tartja.

A Fradi edzője büszke a csapatára Fotó: Polyák Attila - Origo

„Fantasztikus érzés, hogy gólt szereztem a Bajnokok Ligájában, de mindenki hozzátette a magáét, mindenki fantasztikusan harcolt, ez igazi, komoly csapatteljesítmény volt. Kicsit változtatnunk kellet, amikor az ellenfél gólt szerzett, ezt a hozzáállást kellett volna az elejétől mutatnunk, de persze így is örülök, hogy tudtunk váltani.

– mondta az M4Sport kamerája előtt a Fradi második góljának szerzője, Franck Boli.

Tokmac Nguen a Fradi öt BL-selejtező-mérkőzésén három gólt lőtt és egy gólpasszt is adott. Az FC Barcelona ellen is gyönyörű gólt lőtt, amit les miatt nem adott meg a játékvezető, de a Dinamo Kijev ellen kárpótolta a sors, így már neki is van gólja a Bajnokok Ligája főtábláján.

„Nehéz meccs volt, mert nagyon jól játszott a Dinamo Kijev. Az igazat megvallva meg is lepődtem mennyire jó, technikás játékosaik vannak. A találkozó végén emberelőnyben mindent megtettünk a győzelemért, ilyenkor muszáj előre menni, de sajnos nem sikerült.

– értékelt a Ferencváros támadója.

A Dinamo Kijev játékosa, Olekszandr Karavajev szerint az volt a probléma, hogy nem döntötték el a meccset, amikor lehetőségük volt rá.

„Nem voltak fizikai gondok, és a koncentrációval sem volt probléma. Be kellett volna rúgnunk a harmadik, negyedik gólt, és akkor nem tudott volna visszajönni a Fradi a mérkőzésbe.

Nyilvánvaló, hogy kellett a szurkolók támogatása a Fradinak, most nekik megvolt ez a plusz, nekünk nem"

– mondta az ukrán csapat játékosa.

Ha a számokat nézzük, akkor a Ferencváros mindenképpen rászolgált a döntetlenre, ugyanis 51%-ban birtokolta a labdát és 14 kapura lövési kísérlete volt, ellenben a Dinamo Kijevvel, amely feleannyiszor, összesen hétszer próbálkozott a mérkőzésen.

A Ferencváros minimum egy pontra rászolgált a Dinamo Kijev ellen Fotó: Polyák Attila - Origo

A Fradinak akár a győzelem is összejöhetett volna, de a magyar bajnokcsapatnak egy cseppet sem kell szégyenkeznie amiért 25 év után újra pontot szerzett a Bajnokok Ligájában. És ha Szergej Rebrov csapata kellő koncentrációval futballozik, akkor jövő héten akár a Juventust is meglepheti a Puskás Arénában.

Lapozzon, és kiderül, mi történt a játéknap többi meccsén.