Vágólapra másolva!
José Mourinho úgy véli, Gareth Bale számára csak idő kérdése, hogy újra a legmagasabb szinten teljesítsen a Tottenham csapatában. A walesi támadó csütörtök este a kezdőcsapatban kap helyet a Royal Antwerp elleni idegenbeli Európa-liga mérkőzésen - számolt be róla a The Guardian.

"Mindannyiunknak az az érzése, hogy Bale megérkezett." - mondta Mourinho.

méltatta játékosát a portugál tréner.

„Én csak a szememmel látok, de a tudományos adatok is azt mutatják, hogy Gareth remek állapotban van és jól teljesít. Sokat fejlődik, és azt hiszem, csütörtökön már magas szinten láthatjuk őt játszani, a befektetett munkája meg fog térülni." - tette hozzá.

A Real Madridtól a Tottenhamhez egyelőre csak kölcsönbe érkező Gareth Bale debütálása nem volt a legideálisabb. Térdsérüléssel érkezett, majd csak a West Ham United ellen 3-0-ás előnyről döntetlent játszó csapatban lépett pályára először. Ezután az osztrák LASK Linz elleni Európa-liga találkozón játszott 38 percet.

Mourinho gyakran dicsérte a támadó magatartását, ezzel erősítve a játékos önbizalmát.

A portugál edző viccesen azt is elmondta, hogy Gareth Bale a Bajnokok Ligája trófeák tekintetében még nála is előrébb jár, hiszen ő edzőként két alkalommal nyerte meg a kupát, míg a walesi a Real játékosaként négyszer is elhódította azt.

José Mourinho szerint Gareth Bale nagy erősítést jelent a Tottenham számára Forrás: AFP/Clive Rose

Mourinho azt is elmondta, hogy Bale érkezésével még nagyobb a versengés a csapaton belül, jelenleg nagyon magas minőséget képvisel a Spurs játékoskerete.

mondta Mourinho.