Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság vasárnap délutáni rangadóján 1-1-es döntetlent játszott egymással az Atalanta és az Inter.

A Bajnokok Ligájában a hétközben mindkét együttes vereséget szenvedett, így nem a legjobban hangolt a vasárnapi mérkőzésre.

Az első játékrész nem hozott gólt, viszont

a második félidő elején Lautaro Martínez révén betalált az Inter.

Ashley Young bal oldali beadása után a kapunak háttal álló argentin csatár hat méterről a bal alsó sarokba csúsztatta a labdát.

A vendégcsapat azonban nem tudta ezzel lezárni a mérkőzést, mert

a 79. percben kiegyenlített az Atalanta.

Luis Muriel passzolta a labdát a 16-osnál helyezkedő Alekszej Mirancsukhoz, aki a védők gyűrűjében okosan kilőtte a bal alsó sarkot.

Több gól már nem született, a találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget.

Lautaro Martínez gólja egy pontot ért az Internek Forrás: AFP/Miguel Medina

A két csapat 2018 áprilisa óta - egy-egy győzelem mellett - negyedszer játszott döntetlent egymással. Az Inter sorozatban negyedik tétmérkőzésén maradt nyeretlen.

Az AS Roma az örmény Henrih Mhitarjan mesterhármasával győzött a Genoa otthonában, az utolsó Crotone pedig torinói döntetlenjével megszerezte második pontját.

Serie A, 7. forduló:
Atalanta-Internazionale 1-1 (0-0)
Genoa-AS Roma 1-3 (0-1)
Torino-Crotone 0-0

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista