Vágólapra másolva!
Térdsérülést szenvedett Ansu Fati, az FC Barcelona fiatal labdarúgója a spanyol bajnokság kilencedik fordulójában.

A katalán csapat 5-2-re verte szombaton a vendég Real Betist. A 18. születésnapját egy hete ünneplő, de már négyszeres spanyol válogatott támadó az első félidőben játszott, a 32. percben sérült meg, amikor Aissa Mandi tizenegyest érően szerelte őt.

Fájdalomra panaszkodott, de visszatért a pályára, majd a szünet után Lionel Messi állt be a helyére.

A találkozó után elvégzett vizsgálat során kiderült, hogy Ansu Fati a bal térdében belső ízületi sérülést szenvedett.

Felépülése az AS sportlap szerint két-négy hónapig tarthat, attól is függően, hogy megműtik-e Fatit.

Az újság az operációt valószínűsíti, minek nyomán a jövő év elején térhet újból vissza a pályára.