Vágólapra másolva!
A magyar válogatott hat napon belül harmadik szenzációs mérkőzését játszotta, és Izland 2-1-es legyőzése, valamint a szerbek elleni 1-1-es döntetlen után szerdán 2-0-ra legyőzte Törökországot, amivel megnyerte a Nemzetek Ligája B osztályának 3. csoportját. A siker után a csapatot Marco Rossi távollétében irányító Gera Zoltán, valamint a második magyar gólt szerző Varga Kevin válaszolt az újságírók kérdéseire.

Az előző két mérkőzésen a csapatot irányító Gera Zoltán elmondta, a szünetben azt kérte a játékosoktól, hogy játsszanak nyugodtan, ugyanakkor ne a döntetlent próbálják őrizni, hanem játszanak a győzelemre.

A válogatott több kezdőjátékosa nélkül érte el a szerbek és a törökök elleni sikert, amit Gera Zoltán így látott.

"A válogatott egy remek közösség, és, hogy Marco Rossi milyen jó szakember, azt pontosan megmutatja, hogy milyen összetartó csapatot épített fel. Ez egy nagyon jó társaság, nagyon együtt vannak a pályán és azon kívül is, mindenki tudja, mi a feladata, és mindenki bizonyítani akar a kapitánynak.

Én rengeteget tanultam ezeken a mérkőzéseken, most pedig megyek vissza az U21-es csapathoz és folytatom a tanulást. Mert nagyon sokat tanultam, például azt, hogy milyen egyszerű ez a játék, ha jól el van magyarázva" – mondta Gera Zoltán, aki tagja volt a négy évvel ezelőtti Eb-keretnek, és már van rutinja abban, hogy kell felkészülni egy nagy tornára.

Gera Zoltán szerint neki csak szerencséje volt, hogy éppen ő ülhetett le Marco Rossi helyére a kispadra Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Én itt csak beugró voltam, az én munkám ezzel lezárult, azaz nem én fogok tanácsokat adni Marco Rossinak. Nekünk is lesz márciusban egy komoly feladatunk, és reméljük, hogy annak is lesz folytatása, mert az azt jelentené, hogy továbbjutottunk" – zárta Gera Zoltán.

Varga Kevin, a török élvonalban szereplő Kasimpasa 24 éves támadója harmadik alkalommal léphetett pályára a nemzeti csapatban, és sikrült megszereznie az első gólját. A fiatal játékos nem kevés meghatottsággal a hangjában nyilatkozott a hatalmas siker után.

"Lépésről lépésre próbálja építeni az ember a karrierjét, voltak nehézségek, hiszen az első válogatott meccs után nem jött a következő. Aztán szerencsére Debrecenben sikerült újra felépítenem magam, a nyáron pedig sikerült külföldre, a török bajnokságba igazolnom. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy sikerült visszakerülnöm a válogatottba is, először Bulgária ellen, majd a mostani mérkőzéseken is. Nem könnyű ezt feldolgozni, annyit mondhatok.

– mondta Varga Kevin, aki hangsúlyozta, már az is megtiszteltetés, ha a keretben számolnak vele, az pedig, ha leülhet a padra, pláne, ha pályára léphet, különösen nagy élmény.

Varga Kevin (16) lendületével nem tudtak mit kezdeni a török védők Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Ahogy megszereztük a vezető gólt, onnan már mindannyian éreztük, hogy meglehet a csoportgyőzelem, és kettőzött erővel tudtunk küzdeni. Sigér Dávid góljánál, ami az én kapufáról visszapattanó lövésemből született,

– zárta a fiatal támadó.

A török válogatott szakvezetője, Senol Günes ugyanitt elmondta, hogy a céljuk egyértelműen a győzelem volt. "Ennek megfelelően igyekeztünk játszani, de a rosszul kezdtünk, ugyanúgy, mint Sivasban. Az első félidő végén már jobbak voltunk, a szünet után viszont megint a magyarok kerültek fölénybe, akik mind fizikálisan, mind mentálisan jobb formában voltak, és jobban játszottak nálunk. Így aztán hiába vertük meg a csoport legerősebb csapatát, Szerbiát, mi kiestünk, míg Magyarország megnyerte a csoportunkat."