Társoldalunk:

Csodálatos futballősz: igazi csapat lett, hihetetlen bravúrokat hajtott végre a magyar válogatott

2020.11.19. 04:58

A hat mérkőzés óta veretlen magyar labdarúgó-válogatott nagyszerű teljesítményt nyújtva 2-0-ra legyőzte Törökországot a Nemzetek Ligája utolsó körében, és ezzel a győzelemmel feljutott a sorozat A osztályába, vagyis bekerült Európa legjobb 16 csapata közé. Ez a feljutás a későbbiekben (a 2022-es vb-selejtezőkön) még nagyon sokat érhet. Marco Rossi csapata csodás futballőszt produkált, az Eb-kijutással és a Nemzetek Ligája osztályváltással olyan tettet hajtott végre, amire nagyon kevesen számítottak.

2020. március 3. 18.32: Kőkemény sorsolás - írta ekkor az Origo, miután megtörtént a labdarúgó Nemzetek Ligája B osztályának a sorsolása. Így folytattuk: A magyar válogatottra Törökország, Szerbia és Oroszország vár. Hihetetlenül kemény lesz. 
Ami a sorsolást illeti, nem tudok nehezebb ellenfeleket elképzelni azoknál, akiket most kihúztak mellénk. Ha csak azt nézzük, hogy a harmadik kalapból az Eb-résztvevő Törökországot kaptuk, ez önmagában sokat elmond a csoport erősségéről. Három riválisunk, a szerb, a török és az orosz válogatott számít a csoport favoritjának, de mindent megteszünk azért, hogy a B ligában is megálljuk a helyünket, felnőjünk az ellenfelekhez, ezért pozitívan állok az őszi mérkőzésekhez, és várom az összecsapásokat" – ezt nyilatkozta a sorsolás után Marco Rossi szövetségi kapitány.

2020. szeptember 3. A magyar labdarúgó-válogatott elutazott a törökországi Sivasba, hogy megkezdje szereplését a Nemzetek Ligája B osztályában. Szoboszlai Dominik félelmetes szabadrúgásával 1-0-ra nyertünk. Örültünk persze, nagyon. Mások szerint elsült a kapanyél. Ez utóbbit főleg azok hangoztatták, akik szerint a realitás az volt, hogy az orosz válogatott a csoport második találkozóján 3-2-re nyert Budapesten. De a magyarok harcosságát már ezen az elvesztett meccsen is láthatta mindenki, hiszen 0-3 után úgy lett 2-3 az eredmény, hogy az oroszoknak kellett reszketniük, meglesz-e a győzelmük.

Szoboszlai Dominik gólját a törökök elleni idegenbeli meccsen aligha feledjük elForrás: AFP/Ozan Kose

2020. október 8. Akkor úgy gondoltuk, az idény legfontosabb meccse előtt áll a nemzeti csapat. Bulgáriában kellett nyerni ahhoz, hogy életben maradjunk az Eb-kijutást illetően. A 3-1-es magyar győzelem után folytatódott a Nemzetek Ligája. Belgrádban  Könyves Norbert góljával legyőztük a szerbeket, majd a moszkvai fellépésen hősies küzdelemben játszottuk 0-0-t a csoportelsőségre törő oroszokkal. 2020. november 12. Az Izland elleni utolsó Eb-pótselejtezőt az elmúlt 4 év legfontosabb meccsének harangozta be a sajtó. A mérkőzés 88. percében az összes magyar szurkoló lehajtott fejjel bámult. Öt perccel később Nego és Szoboszlai góljai után csak azért nem állt meg az élet a pesti utcákon, mert a járvány miatt azt már megállították. Sorozatban másodszor jutottunk ki az Európa-bajnokságra. De valahogy akkor senki sem foglalkozott a Nemzetek Ligájával.

2020. november 15. A szerbek mintha mindent előre kiszámoltak volna. Ők a döntetlenért érkeztek Budapestre a Nemzetek Ligájában, az 1 pontot el is vitték. Másnapra kiderült, hogy ezzel a szerb csapat a vb-selejtezők sorsolásakor a 2. kalapban lesz, mi a harmadikban. Közben a török csapat váratlanul legyőzte az oroszokat, így azt is tudtunk, hogy akár a csoport első helyén is végezhet Magyarország a Nemzetek Ligájában. 2020. november 18. Budapesten a jó néhány kulcsjátékosát nélkülöző magyar válogatott 2-0-ra legyőzte Törökországot. Szerbia közben 5-0-ra verte az oroszokat, így a magyar válogatott megnyerte a csoportját és a Nemzetek Ligája következő kiírásában az A osztályban, vagyis a legjobbak között szerepelhet. Ezt tényleg senki sem gondolta volna, hiszen amikor ezt az új sorozatot beindította az UEFA, a mieink a C osztályban kezdték meg a szereplésüket.

A szerencsefaktor
Ne hallgassuk el, a magyar labdarúgó-válogatottnak olykor tényleg szerencséje volt. A legnagyobb szerencse felidézésekor egyértelműen az előző NL-sorozat Görögország-Észtország mérkőzését kell citálnunk. Azon az észtek egy görög öngólnak köszönhetően győztek Athénban, hozzásegítve ezzel a magyar válogatottat a csoport 2. helyének megszerzéséhez és a rájátszásba való bejutáshoz.
Szerencsénk volt ekkor? Igen! De a szerencse mindig azé, aki tesz érte, márpedig azt egyetlen ember sem mondhatja el, hogy Marco Rossi együttese ne tett volna meg mindent, ami csak lehetséges.

A tények kissé száraz felsorolása után azért annyit megengedhetünk magunknak, hogy kalapot emeljünk Marco Rossi és a magyar labdarúgó-válogatott őszi teljesítménye előtt.  Mert ezen az őszön lejátszott 6 NL és 2 Eb-pótselejtező mérkőzésen mindössze 1 vereséget szenvedett el a magyar labdarúgó-válogatott. A legfontosabb, legkiélezettebb meccseit azonban megnyerte, kijutott az Európa-bajnokságra, most pedig olyan helyzetbe kormányozta magát, amely megengedi a kissé távolabbra tekintést is.

Loic Nego a magyar válogatott nagy erőssége lettFotó: Csudai Sándor - Origo

Tudniillik ez a feljutás több, mint egyszerű osztályváltás. Ennek nagy hatása lehet a későbbiekben a 2022-es vb-selejtezőkre és a 2024-es Európa-bajnoki selejtezőkre is. Azt is megmondjuk, hogy miért.

A Nemzetek Ligája következő sorozatát (amiben a magyar válogatott az A osztályban szerepel már) összekötötték a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság selejtezőivel. A selejtezőcsoportok sorsolását 2020. december 7-én tartják meg, itt a magyar csapat minden bizonnyal a 3-as kalapba kerül. A vb-selejtezőkben 10 csoportot alakítanak ki, a csoportok első helyezettjei automatikusan kijutnak Katarba.  További három vb-helyet a pótselejtezőkön lehet megszerezni. Lesz 10 csoportmásodik csapat a vb-selejtezőcsoportokból - ez adott. Ehhez viszont hozzátesznek még két olyan csapatot, amely a Nemzetek Ligája mostani kiírásában csoportgyőztes lett, és amely nem jutott ki a vb-selejtezőkből Katarba. Ez elsőre borzalmasan bonyolultan hangzik, de lássuk a csoportok győzteseit:

  • A: OLASZORSZÁG, BELGIUM, FRANCIAORSZÁG, SPANYOLORSZÁG
  • B: AUSZTRIA, CSEHORSZÁG, MAGYARORSZÁG, WALES
  • C: MONTENEGRÓ, ÖRMÉNYORSZÁG, SZLOVÉNIA, ALBÁNIA
  • D: FERÖER, GIBRALTÁR

Az világosan látszik, hogy az A-osztály négy csoportgyőztese szinte biztosan ott lesz a vb-selejtezők 1-2. helyén.  Innentől kezdve azon kell szurkolni, hogy a Nemzetek Ligája összesített rangsora alapján mi olyan csoportgyőztesek legyünk, akik átkerülhetnek a vb-playoffba.  Ez egyáltalán nem lehetetlen feladat, de most már az sem, hogy egy számunkra kedvező sorsolás esetén a vb-selejtezőkből jussunk el a pótselejtezőbe.

Nem létszámemelés!
Azzal, hogy a magyar labdarúgó-válogatott feljutott a Nemzetek Ligája A osztályába, Európa legjobb 16 csapata között van ebben a sorozatban. A közelmúltban sokan azt hangoztatták, hogy Marco Rossi csapatának sikerei csakis annak köszönhetőek, hogy az UEFA 24 csapatosra emelte az Eb-résztvevők számát. Az NL-ben az A-osztályba jutás csattanós válasz ezekre a véleményekre is.

Ami a következő NL-kiírást illeti: ott az A osztályban, vagyis a legjobb 16 csapat között szerepelünk. Könnyen előfordulhat, hogy onnan eljutunk a 2024-es Eb-pótselejtezőbe (ahogy Izland tette ezt most), még akkor is, ha nem szerzünk sok pontot.

Óriásit harcolt a stílusosan futballozó magyar csapat a törökök ellenFotó: Csudai Sándor - Origo

Izland épp úgy érte el az Eb-pótselejtezőt, hogy az A-osztályban szerepelt az NL-ben, de ott pontot sem szerzett. Mégis, az utolsó pillanatig esélye volt arra, hogy kijusson a 2020-as Európa-bajnokságra.

A Marco Rossit helyettesítő Gera Zoltán
"Meg akartuk nyerni a meccset, ezért frissíteni kellett a szünetben. A sikerek kulcsa, hogy tökéletesen együtt van a társaság, hatalmas szenvedéllyel és győzni akarással futballozik, szinte edző nélkül is eredményesen le tud játszani egy ilyen meccset" - mondta az U21-es nemzeti csapat szövetségi edzőjeként dolgozó Gera.

De ennyi számolgatás és statisztika után térjünk most vissza a magyar labdarúgó-válogatott jelenlegi helyzetére. Az olasz szövetségi kapitány, Marco Rossi által megtanított fegyelmezett csapatjáték szinte minden percben visszaköszönt ezen az őszön. A kapitány által megálmodott 1-3-5-2-es felállásban is szintet léptünk, ez a formáció tökéletesen megfelel Rossi elképzeléseinek.

Csodálatos teljesítményt nyújtott a magyar labdarúgó-válogatott 2020 őszénFotó: Csudai Sándor - Origo

Itt minden egyes pályára lépő magyar játékos megfeszül a sikerért - nézzék csak meg a szerbek elleni hazai meccsen Sigér Dávid arcát, amikor lecserélték. Itt mindenki minden percet a pályán akar tölteni.
ITT NÉZHETI MEG SIGÉR DÁVID GÓLJÁT
Olyan kohézió alakult ki, amelyet korábban csak Dárdai Pál tudott megteremteni egy szinte teljesen más összetételű kerettel. Rossi egy év alatt megcsinálta a hőn áhított fiatalítást, miközben gondolkodás nélkül mellőz olyan játékosokat, akik az ő kapitánysága alatt nagy dolgokat vittek véghez. Mást ne mondjunk: az a Pátkai Máté (jelenleg az NB II-es Vasas játékosa), aki győztes gólt szerzett a Horvátország és a Wales elleni hazai Eb-selejtezőn, jelenleg a válogatott közelébe sem tud férkőzni. 

Varga Kevin
"Azt vártam én is, hogy minél előbb odaérjek a kapuhoz, és az utolsó lépésnél úgy éreztem, hogy rosszul toltam meg a labdát. Szerencsére utat talált a kapuba, de a gólörömre már nem jutott erőm."

Marco Rossinak tényleg szívügye az, hogy a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lehet. Olaszországban edzőként soha nem került egyetlen nagycsapat közelébe sem, B és C-ligás együttesek kispadján ült. Számára már az is nagy dobás volt, amikor Magyarországon a Budapest Honvéd edzője lehetett.

Varga Kevin szerezte a magyar válogatott második gólját a törökök ellenFotó: Csudai Sándor - Origo

A kispesti csapattal - mindenki döbbenetére - 2017-ben bajnokságot nyert a Fradi és a Videoton előtt. Utána elment Szlovákiába a Dunaszerdahely edzőjének, majd onnan tért vissza a magyar válogatott szövetségi kapitányának.
ITT NÉZHETI MEG VARGA KEVIN GÓLJÁT
Az MLSZ óriásit húzott vele, s ki tudja, hol tartanánk most, ha a válogatott nem tékozol el egy évet a fogalmatlan belga Georges Leekens szerződtetésével. Bár az igazat megvallva, ennél előrébb akkor sem tarthatnánk, hiszen kint vagyunk az Európa-bajnokságon, és feljutottunk a Nemzetek Ligája A osztályába.

Sigér Dávid
"Az első félidőben szerintem jobb volt az ellenfelünk, de a padról beszálló játékosok nagyon sokat lendítettek a csapaton" - mondta a Ferencváros középpályása, aki bármelyik pillanatban apa lehet, ezzel is üzent gólöröménél, amikor berakta a meze alá a labdát a hasához.

Mostantól fogva a magyar válogatott sztárcsapatokkal fog játszani tétmérkőzéseket. Az Európa-bajnokságon ott lesz nekünk a francia-német-portugál hármas,  a Nemzetek Ligájában pedig egészen biztosan összekerülünk legalább két olyan együttessel, amelyik ebbe a kategóriába sorolható. Az sem kétséges, hogy 2020-ban az év csapata Magyarországon ismét a magyar labdarúgó-válogatott lesz, az év szövetségi kapitánya pedig Marco Rossi. (A sportújságírók majd az év végén szavaznak erről.)

Határtalan boldogság és öröm: a Nemzetek Ligája A osztályába jutott MagyarországFotó: Csudai Sándor - Origo

Ennek az egész őszi csodának az egyetlen szeplője az, hogy a szurkolók nem lehettek ott a magyar válogatott legfontosabb meccsein. Pedig képzeljük el, milyen lett volna a hangulat egy telt házas Izland elleni Eb-pótselejtezőn, vagy a csütörtöki törökök elleni meccsen.  Az eredményeket azonban így sem veheti el senki sem tőlünk, a magyar válogatott maga mögött tudhatja több százezer drukker támogatását. Ahogy elnéztük ezt a számunkra csodás futballőszt, azt éreztük, hogy a csapat értük is játszik.  

Nemzetek Ligája, B osztály, 3. csoport, 6. (utolsó) forduló: Magyarország-Törökország 2-0 (0-0)
Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Ivan Kruzliak (szlovák)
gólszerzők: Sigér (57.), Varga (95.)
sárga lap: Cseri (53.), Dibusz (77.), Holender (78.), Gyurcsó (91.), illetve Tekdemir (48.)