Két tapasztalt játékost is igazolt a kiesés elől menekülő Mezőkövesd

Budapest, 2020. június 3. A mezőkövesdi Budu Zivzivadze (b) és a kispesti Ivan Lovric a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében játszott Budapest Honvéd -Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzésen a Puskás Arénában 2020. június 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Hivatalos oldalán jelentette be a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry FC csapata, hogy a klubnál folytatja a pályafutását Barczi Dávid és Manuel Martics.

A kövesdi weboldal beszámolója szerint mindkét futballista szabadon igazolható játékosként érkezett a klubhoz. Barczi rutinos támadó középpályásként segítheti az együttes munkáját. A 31 éves focista korábban az Újpestben és a belga Sint-Truiden csapatában is játszott.

Martics védőként és védekező középpályásként is megállja a helyét a pályán. A 25 éves osztrák nemzetiségű sportoló a St. Pölten és a Rapid Wien együttesében is szerepelt korábban, valamint a nemzetközi porondon az Európa-ligában négy csoportmeccsen is lehetőséget kapott a bizonyításra.

A Mezőkövesd jelenleg tíz fordulót követően az utolsó helyen áll mindössze nyolc megszerzett ponttal az OTP Bank Ligában.