A Kisvárda nyerte a Paks elleni rangadót a bajnokságban - videó

Kisvárda, 2020. november 20. Kisvárdai gól a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában játszott Kisvárda Master Good - Paksi FC mérkőzésen a kisvárdai Várkert Stadionban 2020. november 20-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Az OTP Bank Liga 11. fordulójának péntek esti nyitómeccse egy igazi rangadót hozott a Kisvárda és a Paks között. Előbbi csapat kilenc lejátszott mérkőzéssel a bajnokság harmadik helyéről várta a meccset, míg a paksiak egy ponttal megelőzve a várdaiakat a dobogó második fokáról kezdhették a találkozót. A mérkőzést végül a Kisvárda nyerte 3-1-re.

A bajnoki tabellán elfoglalt 2. és 3. hely mellett a rangadó szót azért is használhatjuk erre a meccsre, mert a paksiaknál van jelenleg a góllövőlistát vezető játékos, név szerint Hahn János, aki már 9 gólnál jár az NB I-ben. Ráadásul a 10. fordulót követően az InStat-indexen három paksi végzett az első három helyen, ami szintén azt mutatja, hogy kiváló formában vannak a vendégek. A kisvárdai együttesnek sincs oka a panaszra, a 9. fordulóban három labdarúgót is adtak a forduló legjobb tizenegyébe.

Az előző bajnokik tekintetében pontszerzésben is jól álltak a csapatok, bár ebből a szempontból is a vendégek, a paksiak büszkélkedhettek jobb mérleggel. A Tolna megyei csapatnak az elmúlt hat meccséből öt győzelem és egy döntetlen volt az eredménysora.

Továbbra is a statisztikáknál maradva, a gólok tekintetében sincs oka panaszra egyik csapatnak sem, a Paks lőtte a második legtöbb gólt a bajnokságban eddig (21), míg a Kisvárda kapta a második legkevesebbet a hazai pontvadászatban (13).

A kezdősípszót követően mindössze a harmadik percig kellett várni az első komolyabb helyzetig a meccsen. A hazaiak a középpályán labdát vesztettek, a paksiak pedig hamar felértek a kapu elé és Hahn János elöl csak az utolsó pillanatban, a tizenhatosnál sikerült tisztázni, majd Haraszti lövése sem talált utat a várdai kapuba.

Az első percek paksi nyomása után a hazai csapat kiegyenlítette a mezőnyben a küzdelmet és már támadásépítésekre is futotta az erejéből.

Sőt, a 18. perc végén egy félpályáról végigvitt akció végén Bumba egy nagy sprint után közvetlen közelről lőtte be a Kisvárda első gólját a meccsen.

A paksiakat nem fogta meg a bekapott gól, és már az első félóra végén sikerült az egyenlítés, igaz nem éppen a hagyományos módon.

Bertus bal oldali beadása Hahn feje irányába szállt a tizenhatoson belül. Rubus, a hazaiak játékosa ezt megakadályozandó menteni akart fejjel, de szerencsétlenül ért a labdába, amely a saját kapujában landolt, ezzel lett 1-1.

Az egyenlítés után ismét a Kisvárda támadott a vezetés megszerzéséért, és Bumba révén majdnem meg is lőtte a második gólját a 35. percben, de Hegedűs kiválóan védte a nagyjából tíz méterről érkezett próbálkozást.

Ezután úgy tűnt, hogy 1-1-gyel ér véget a félidő, azonban a 44. percben

egy egészen szemet gyönyörködtető támadás végén Navratil szépen csapta be Hegedűst, majd a visszasprintelő védők mellett lőtt az üres kapuba, 2-1-re módosítva az eredményt a szünetre.

A második félidőben a paksiak próbáltak egyenlíteni, és ehhez a legközelebb a 64. perc végén jártak. Ekkor Hahn kapu előtti keresztlabdájára jól érkezett a csereként beállt Sajbán, de végül a lövése a kapufán csattant, így maradt a 2-1 a Kisvárdának.

Ráadásul a paksiak nyomásgyakorlása az utolsó percekben a visszájára sült el, miután a 86. percben

egy gyors kontra után a kisvárdai cserejátékosok, köztük a labdát a támadás végén az üres kapuba passzoló Jelena, eldöntötték a mérkőzés és a három pont sorsát.

A harmadik hazai találat után két perccel egy szabadrúgást követően a negyedik kisvárdai gól is megszülethetett volna, de Kovácsréti nagyjából 23-25 méterről leadott kísérlete a felsőlécen végezte.

A hazai győzelem azt is jelentette, hogy a Kisvárda helyet cserélt a Pakssal a tabellán, és 19 pontjával a Ferencváros mögött a második.