Társoldalunk:

Dzsudzsák gólpasszt adott, de a Debrecen mégsem tudott nyerni

2020.11.22. 18:57

Vasárnap este a labdarúgó Merkantil Bank Liga 17. fordulójában a listavezető Debrecen 1-1-es döntetlent játszott a Csákvár otthonában. 

Kondás Elemér csapatára nehéz feladat várt, mert a Csákvár egy nagyon hosszú hullámvölgy után sorozatban háromszor is nyert, igaz két hete kikapott Tatabányán a Budaörstől. A Csákvár pályaválasztóként november 4-én a Haladás ellen nyert, az az egyetlen hazai pályán elért sikere. A meccs előtt a Debrecen négypontos előnnyel vezette a mezőnyt, de az idegenbeli mérlege nem a legjobb, ugyanis nyolc mérkőzésből csak hármat nyert meg, ezek közül az elsőt ráadásul a saját pályáján, a DEAC ellen.

A Dzsudzsák Balázzsal felálló DVSC rosszul kezdte a meccset, a Csákvár már a 10. percben megszerezte a vezetést László Noel ziccere után. A folytatásban a Debrecen irányította a játékot, de sokáig nem tudott igazán komoly helyzetet kialakítani a Csákvár kapuja előtt.

A 66. percben aztán egy kontratámadás végén egyenlített a Loki. Dzsudzsák Balázs kapott labdát a balszélen, a beadására pedig Szécsi Márk érkezett a hosszú oldalon, és közelről gólt fejelt.

Dzsudzsák Balázs (balszélen) kulcsszerepet játszott a Loki góljábanFotó: Hirling Bálint - Origo

A hajrában a DVSC mindent megtett a győzelemért, de nem tudott újabb gólt lőni, így maradt a döntetlen. A Debrecen három megnyert mérkőzés után vesztett ismét pontokat az NB II-ben, de a Budaörs veresége miatt így is öt pontra növelni tudta az előnyét a tabellán.

A vasárnapi játéknap rangadóján a Nyíregyháza otthon szenvedett kétgólos vereséget a Szegedtől. A Szpari négy veretlen meccs után kapott ki, pályaválasztóként pedig szeptember 16. óta nem nyert bajnoki mérkőzést.

Merkantil Bank Liga NB II, 17. forduló:
Aqvital FC Csákvár-Debreceni VSC 1-1 (1-0)
Kolorcity Kazincbarcika SC-Szolnoki MÁV FC 1-1 (1-1)
Nyíregyháza Spartacus FC - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-2 (0-0)
Pécsi MFC–Kaposvári Rákóczi FC 3–0 - A mérkőzést a Kaposvár lemondta, így az MLSZ a három pontot 3-0-s gólkülönbséggel a Pécsi MFC-nek ítélte.

A tabella élmezőnye:
1. Debreceni VSC 38 pont (16 mérkőzés), 2. Budaörs 33 pont (17 m.), 3. PMFC 32 pont (17 m.), 4. Vasas 30 pont (17 m.), 5. Gyirmót 29 pont (16 m.), 6. Haladás 29 pont (17 m.)