Vágólapra másolva!
Története során először nyerte meg a norvég labdarúgó-bajnokságot a Bodö/Glimt csapata.

A 104 éve alapított klub vasárnap 2-1-re győzött a Strömsgodset vendégeként, s így már öt fordulóval a zárás előtt behozhatatlan, 18 pontos előnyre tett szert a tavalyi bajnok, második helyen álló Moldével szemben.

A nyugati parti együttes teljesítménye figyelemreméltó, főleg annak tükrében, hogy "liftező csapatnak" nevezik Norvégiában, miután általában ingázik az első és másodosztály között. Legutóbb 2017-ben jutott fel az élvonalba.

A norvég csapat történelmi sikert ért el Forrás: AFP/Fredrik Varfjell / NTB/Fredrik Varfjell

A friss bajnok eddigi 25 meccséből csupán egyet veszített el, 68 pontja van, s ha a hátralévő öt körben még legalább négyet szerez, rekordot állít fel a Eliteserienben. Az is bajnoki csúcs lesz, ha a meglévő 85 góljához még legalább hármat hozzátesz.