Már biztos: szívelégtelenség és tüdőödéma okozta Maradona halálát

Horizontal
Maradonára emlékeznek Argentinában
Vágólapra másolva!
Az argentin Clarin című újság internetes kiadása európai idő szerint csütörtök reggel tette közzé Maradona halálának pontosabb körülményeit. Ismertté vált a boncolás előzetes jegyzőkönyve, amely szerint Maradona halálát a szívelégtelenségből fakadó tüdőödéma okozta.

A cikkben részletesen ismertetik Maradona halálának körülményeit. Azt írják, hogy a világklasszis futballistát hirtelen érte a halál. Egy másik lap arról írt, hogy Maradona szerdán reggel még felkelt és bevette a gyógyszereit. Majd visszafeküdt, és ekkor történt meg a tragédia. Amikor szerdán délelőtt 11.30-kor megpróbálták felébreszteni, már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Az újraélesztési kísérletek kudarcot vallottak.

A szemtanúk arról is beszámoltak, hogy Maradonát kedden este 23.30-kor látták utoljára életben. Unokaöccse, Jonatan Espósito ekkor tudott még vele beszélni. Helyi idő szerint szerdán este megtörtént a boncolás is. Az előzetes jegyzőkönyvek alapján a Maradonát sújtó akut szívelégtelenségből fakadó tüdőödéma okozta a sztár halálát. John Broyard, San Isidro megye főügyésze a halál kapcsán kizárta az idegenkezűséget.

Maradona holttestét elszállítják a boncolás helyszínére Forrás: Anadolu Agency via AFP/2020 Anadolu Agency/Mariano Gabriel Sanchez

A családtagok az utóbbi napokban nagyon szorongónak és idegesnek látták Maradonát. Az is felmerült, hogy a sztár ismét Kubába utazik, ahol korábban kokainfüggősége miatt kezelték.

Miközben Maradona holttestét a boncolás helyszínére szállították, az utcákon ezrek és ezrek jelentek meg, tapssal búcsúzva kedvencüktől.