Vágólapra másolva!
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy az Eb-csapat öltözőjébe csak a legjobb teljesítményt nyújtó játékosok léphetnek be. Az olasz szakember büszke rá, hogy ilyen játékosokkal dolgozhat.

Az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtező előtti napokban megfertőződő, ma már tünetmentes, de még mindig karanténban tartózkodó szövetségi kapitány az nso.hu-nak elmondta, nagyon nehéz év van mögöttük, a Törökország elleni siker pedig sokkal többet ért számukra három pontnál.

„Önbizalmat és hitet adott – utólag kijelenthetem, az volt a későbbi sikerek kulcsa. Ha nem nyerünk Sivasban, jobban mondva nem úgy nyerünk, ahogy, feltehetőleg sok minden másképp alakul. Amennyire nehéz, annyira boldog év volt.

Főleg, ahogy végződött – az happy end volt a javából! Három hónap alatt nyolc meccset vívtunk, elégedetlen egyik után sem lehettem, még az egyetlen, az Oroszországtól elszenvedett vereségből is erőt merítettünk" – árulta el a kapitány.

Marco Rossi szerint a törökök elleni siker adott lökést Forrás: AFP/Pavel Golovkin

A szövetségi kapitány elmondta,

annál többet nem adhatott volna neki a sors, mint hogy a magyar válogatottal kijusson az Eb-re.

„A válogatott diadala nem egy kerületé, nem egy városé – hanem egy országé. A piros-fehér-zöld zászló alatt egy teljes nemzet áll. Az Európa-bajnoki részvétel kiharcolása mindennél fontosabb volt a szövetségnek, a játékosoknak, a stábtagoknak és a szurkolóknak, vagyis mindenkinek, aki kicsit is szereti a futballt" – mondta Rossi, aki szerint mindenekelőtt büszkeséget érez. Büszke rá, hogy ezeknek a srácoknak az edzője lehet.

Az Eb-kerettel kapcsolatban elárulta, hogy az ajtó mindenki előtt nyitva áll. Kíváncsian várja, ki akar még belépni rajta.

Ugyanakkor senkit sem akar hitegetni: ebbe a csapatba csak az kerülhet be, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt.

Szalai Ádámot csak azok bírálják, akik nemigen fordultak meg egy futballcsapat öltözőjében Forrás: MTI/EPA/Vaszil Donev

Szalai Ádámmal kapcsolatban elmondta, divat őt bírálni, más kérdés, hogy többnyire azok teszik, akik nemigen fordultak meg egy futballcsapat öltözőjében.

Természetesen szóba került az is, hogy érezte magát, amikor megfertőződött a koronavírussal.

„A leggyatrábban előző nap, szerdán voltam, de csütörtökön is küzdöttem fájdalommal. Ám ahogy bizonyossá vált, hogy

Ahogy láttam ünnepelni a kollégáimat és a játékosokat, ahogy a különböző fórumokon szembesültem vele, mit jelent ez a siker Magyarországnak, rájöttem, az öröm a legjobb gyógyszer."

A teljes interjút a linkre kattintva olvashatja el.