Vágólapra másolva!
A Budapest Honvéd egy hosszabbításban kapott gólnak köszönhetően vereséget szenvedett a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

A bajnokságban az utolsó helyen álló Honvéd a hatodik Puskás Akadémiát fogadta az Új Hidegkuti Nándor stadionban. Eddig 17 NB I-es mérkőzésen mérte össze tudását a két csapat, a mérleg 8 kispesti és 4 felcsúti siker, 5 döntetlen. A Puskás Akadémia megnyerte legutóbbi két, Honvéd elleni meccsét. Bódog Tamás mindenképpen javítani akart csapata tabellán elfoglalt helyén, a koronavírus-fertőzöttek közül egyre több játékos tért vissza, így közel a legerősebb kezdőtizenegy léphetett pályára ezen az összecsapáson.

Nem túl magas színvonal jellemezte a találkozó elejét, rengeteg eladott labda és pontatlan passz akadt mindkét oldalon. A Honvéd birtokolta valamivel többet a labdát, de jelentős helyzetet nem tudott kialakítani.

A 24. percben Ugrai Roland szöglet utáni fejese jelentette a legnagyobb veszélyt, azonban kísérlete nem talált kaput.

A Puskás Akadémia ennyire sem volt aktív, játékosai zömmel hátul passzolgattak. A rendkívül eseménytelen első félidőt követően gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok, bízva abban, hogy talán a második játékrész hozhat némi változást.

A szünet után kettős cserével igyekezett frissíteni csapatán Bódog Tamás, és a játék egy fokkal élénkebb is lett. Az iram valamivel pörgősebbé vált, azonban a színvonal nem emelkedett túlzottan,

kaput eltaláló lövést csak elvétve lehetett látni.

A legnagyobb helyzet a felcsútiak támadója, Antonio Mance előtt adódott, de az ellenfél védelmétől ajándékba kapott labdát nem tudta gólra váltani. A hajrában ismét a Puskás Akadémia veszélyeztetett, ám Urblík József 8 méterről kifejezetten gyatrán találta el a játékszert, Tomás Tujvel kapus könnyen védeni tudott.

A legvégén aztán jött a slusszpoén. Amikor már mindenki azt hitte, gól nélkül ér véget a meccs, a 92. percben Gazdag Dániel rossz mozdulata után

a jól helyezkedő David Vanecek 5 méterről a kapuba passzolta a labdát.

A játékvezetó a gól után egyből lefújta a meccset, a Honvéd újra kikapott, és továbbra is az utolsó helyen áll a tabellán.

Bódog Tamás csapata zsinórban harmadszor is kikapott Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

NB I, 12. forduló:
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia 0-0
Gólszerzők: Vanecek (90+2.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista