Társoldalunk:

Rebrov: A legfontosabb, hogy versenyképesek legyünk a Barcelona ellen is

2020.12.01. 14:06

A Ferencváros labdarúgócsapata szerdán 21 órakor a Puskás Arénában fogadja az FC Barcelona együttesét a Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában. A Fradi a mérkőzést megelőzően, kedden sajtótájékoztatót tartott a meccs helyszínén. A magyar bajnokcsapat részéről Szergej Rebrov vezetőedző, és az FTC brazil játékosa, Somália válaszolt az újságírók kérdéseire.

Szergej Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője szerint az a legfontosabb, hogy versenyképes legyen a csapat. 

„A BL-hez egyfajta tapasztalat is szükséges. Úgy gondolom, hogy ezt meg is szereztük a világ legjobb csapatai ellen. A Juventus ellen már jól játszottunk, megvoltak a lehetőségeink. Ez önbizalmat adhat a Barcelona ellen is."

Rebrov elárulta, hogy már jobban van, csak a torka fáj, de egyre jobban van, majd még beszélt az esélyekről.

„Van tapasztalatom, hogyan lehet megverni a Barcelonát, de azok más idők voltak. Most teljesen más csapatok lépnek pályára. Az a legfontosabb, hogy versenyképesek legyünk, nem a győzelem számít elsősorban. Azt, hogy ez sikerülhet, azt már bizonyítottuk a Juventus ellen is.

Szergej Rebrov az eddigi tapasztalatokra építene a Barcelona ellenFotó: Csudai Sándor - Origo

„A Barcelona a Kijev ellen is második sorral állt fel, és ugyanúgy versenyképes volt. Ilyen csapatoknál megvan a konkurenciaharc, nincs nagy különbség a két sor között. Nekünk a saját játékunkra kell koncentrálnunk"  – árulta el az ukrán edző, aki hozzátette, köszöni a klubnak, hogy ilyen kiváló intézkedéseket hozott a koronavírus kivédésére, ráadásul a sűrű menetelés alatt a sérüléseket is minimálisra tudták csökkenteni.

„Még közel sem értünk a feladatok végéhez. Az NB I-ben négy, míg a Bajnokok Ligájában két összecsapás hátravan még. Az eddigi tapasztalatok sokat segíthetnek a folytatásban is. Na meg az is, hogy öt cserelehetőség van mindkét sorozatban, így el lehet osztani a pályán töltött időt. Mindhárom sorozat nagyon fontos számunkra, ennek megfelelően próbáljuk variálni a csapatot. Minden játékost megpróbálok motiválni, azokat is, akik nem kaptak annyi játéklehetőséget. Nagyon fontos a kommunikáció. Frimpong az egyik legjobb játékos volt Torinóban, ebből is látszik, mennyire fontos minden labdarúgót a tűzben tartani. Minden egyes játékos nagyon fontos" – árulta el Rebrov, aki elmondta, hogy a Dinamo Kijev ellen lesz a sorsdöntő meccsük, amelyre majd a DVTK elleni mérkőzést is felhasználhatják a megfelelő felkészülés jegyében.

„A BL-meccseken rendre három-négy magyar játékos játszik. És nem azért mert magyar, hanem mert megérdemlik. Erre a Ferencváros és egész Magyarország nagyon büszke lehet" – zárta a szavait az ukrán edző.

Somália, a Fradi középpályása szerint megvan annak az előnye, hogy Lionel Messi nem lép pályára szerdán. 

„Mindig nehéz a Barcelona ellen játszani, egyértelműen a katalán együttes az esélyes. Erős támadójátékkal rendelkezik. Viszont ha nem csak védekezünk, akkor lehet esélyünk. Nyilván örülnénk, ha Messi ellen játszatnánk, de a csapat szempontjából jól jöhet, hogy nem lép pályára szerdán, így több az esélyünk"  – monda Somália, aki a két csapat első meccsére is kitért.

Somália kulcsszerepet játszhat a Barcelona ellenFotó: Csudai Sándor - Origo

 „A Barcelona elleni első mérkőzés azért is volt kifejezetten nehéz, mert először találkoztunk ezzel a szinttel. Azóta egyre jobban értjük, mit jelent a BL-ben játszani. Az edző is sokat segít ebben, a Juventus ellen már ez látszott is a csapaton. Nyilván nagyon nehéz lesz a Barcelona ellen játszani, jó eredményt szeretnénk elérni, de a Dinamo Kijev ellen lehet a döntő meccsünk a csoportban."