Társoldalunk:

Eldőlt Bódog Tamás sorsa a Budapest Honvédnál

2020.12.02. 15:28

A Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelent meg egy interjú a klub ügyvezetőjével, Kun Gáborral.

A sportvezető elmondta, hogy rendkívül elégedetlen és dühös az eddigi eredmények miatt (a csapat 11 forduló alatt kilenc megszerzett ponttal az utolsó helyen áll a bajnokságban – a szerk.).

Kun azt is hozzátette, hogy a hétvégén az MTK Budapest elleni mérkőzésen csak a győzelem lesz elfogadható eredmény, és arra is utalt, hogyez a meccs sorsdöntő lesz a vezetőedző, Bódog Tamás pályafutásának további alakulásában is.

A Budapest Honvéd az MTK Budapest ellen december 6-án, vasárnap 15.15-kor játszik majd a Szusza Ferenc Stadionban.

A teljes interjú ITT olvasható.