Vágólapra másolva!
Andrea Pirlo a Barcelona elleni BL-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a katalán csapat egyáltalán nincs krízisben, és remek játékoskerettel rendelkezik. Fontosnak tartja, hogy a Juventus nyugodtan játsszon, és éljen a kínálkozó lehetőségekkel.  

"Nem hinném, hogy a Barcelona krízisben van. Néha hullámzó teljesítményt nyújtanak, de kiváló játékosaik vannak és egy új edzőjük, aki próbálja megvalósítani az ötleteit. Nyilván ehhez időre van szükség. Mi vagyunk a Juventus, és nem hisszük, hogy ők krízisben vannak.

Tudjuk, hogy remek csapat az ellenfelünk -

vélekedett Andrea Pirlo, a Juventus vezetőedzője.

Pirlo szerint a Barcelonát komolyan kell venni Forrás: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

Tudjuk, hogy lesznek lehetőségeink, amelyeket ki szeretnénk használni. Nincs veszítenivalónk. Lényeg, hogy nyitott szemmel játsszunk, tanulva azokból a hibákból, amelyeket legutóbb elkövettünk, és persze arra a sok pozitív dologra építve, ami az első meccsen megvolt. Bármi is történjék, meg kell őrizzük a nyugalmunkat és magabiztosságunkat" - jelentette ki.

A BL-ben már biztosan továbbjutó torinói együttes kedd este látogat a Camp Nou-ba a Barcelonához, amely szintén bejutott a legjobb 16 közé. Egy nagyobb arányú győzelem esetén Pirlo csapata akár a csoportelsőséget is megszerezheti.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 6 6 0 0 18-7 11 18
GY
GY
GY
GY
GY
2.
RB Leipzig 6 4 2 0 13-10 3 12
V
GY
GY
V
GY
3.
Young Boys 6 1 4 1 7-13 -6 4
D
V
V
GY
V
4.
FK Crvena Zvezda 6 0 5 1 7-15 -8 1
D
V
V
V
V