Vágólapra másolva!
Kedden este a magyar bajnok Ferencváros számára véget ért az európai kupaszereplés miután Szergej Rebrov csapata 1-0-ra kikapott a Dinamo Kijev otthonában a Bajnokok Ligája csoportkör utolsó fordulójában. A Fradinak azonban nincs oka szégyenkezésre, mert az egyik legerősebb négyesben sem volt pofozógép, és az utolsó pillanatig harcban állt az Európa-liga-szereplést érő harmadik hely megszerzéséért. A szép magyar futballősznek a kijevi télben lett vége, a Ferencváros játékosai pedig csalódottan vették tudomásul a búcsút. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a keddi játéknap további érdekességei többek között Cristiano Ronaldo és Lionel Messi párharcával és az RB Leipzig csodás győzelmével, amiből Gulácsi Péter is jócskán kivette a részét.

A Ferencváros az utolsó fordulóban úgy lépett pályára a Dinamo Kijev ellen, hogy még volt esélye arra, hogy megszerezze a csoportja harmadik helyét, ezáltal tavasszal az Európa-ligában folytathassa szereplését. A képlet egyszerű volt, Szergej Rebrov csapatának ehhez győznie kellett vagy minimum 3-3-as döntetlent játszania a Dinamo Kijev vendégeként. Hazai siker vagy 0-0, 1-1 és 2-2 mind az ukránoknak kedvezett.

A magyar bajnokcsapat végig egyenrangú ellenfele volt az ukrán együttesnek, hiszen 57%-ban birtokolta a labdát, és többet is lőtt kapura. Szergej Rebrov csapata akár a vezetést is megszerezhette volna, de az első félidőben a Fradi nem kapott meg egy tizenegyest. Ennek ellenére az ukrán szakember nem a bíróban kereste az 1-0-s vereség okait, hanem inkább előre tekintett, mert jövőre szeretné újra a Bajnokok Ligájába vezetni a Ferencvárost.

Szergej Rebrov a kijevi télben Forrás: AFP/Sergei Supinsky

„Az, hogy irányítottuk a mérkőzést, az nem azt jelenti, hogy nyertünk is. Ki kell használni a lehetőségeket, ha ez nem megy, akkor egész egyszerűen nem lehet nyerni. A kapott gól után már nehéz volt visszajönni. Próbáltuk megfordítani a mérkőzést, támadó szellemű játékosokat cseréltem be.

– árulta el Szergej Rebrov az M4 Sport kamerája előtt, aki hozzátette, sok gólt kaptak a saját hibáikból a BL-ben, ez is azt mutatja, hogy ezen a szinten nagyobb koncentrációra van szükség.

„Remélem, mindenkiben meglesz a vágy, hogy jövőre újra a Bajnokok Ligájában szerepelhessünk. Sajnálom, hogy a szurkolók nem lehettek itt velünk, ők és a játékosok is megérdemelték volna. Büszke vagyok a játékosokra. Kicsit csalódott is vagyok, de nagy tapasztalat volt ez a BL-főtábla" – zárta a szavait a Fradi edzője.

A Fradi kiélezett meccset játszott a Dinamo Kijevvel Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Lovrencsics Gergő, a Fradi magyar válogatott játékosa szerint helyzetkihasználás döntött a Dinamo Kijev javára.

„Amit elterveztünk, azt meg is csináltuk. Agresszívak voltunk, megvoltak a lehetőségeink mindkét félidőben, de ezeket nem tudtuk kihasználni. A Dinamo Kijev pedig pontrúgásból szerencsés gólt szerzett. Nagyon fájó a vereség, mert domináltunk. Az eredményben viszont nem sikerült felülmúlni őket. Csalódás, főleg a meccs képe alapján, hogy nem folytathatjuk az El-ben.

Világklasszis csapatok ellen is pályára léphettünk, a legnagyobb esélyünk a Dinamo elleni két meccsen volt. Az első találkozón az elején elaludtunk, de a csapat erejét mutatja, hogy onnan is felálltunk.

Abból a találkozóból tanulva próbáltuk meg kiharcolnia a sikert, de sajnos ez nem jött össze" – mondta az M4 Sport kamerája előtt a Ferencváros csapatkapitány, aki elárulta, hogy a 2020-as a pályafutása legszebb éve, mert a BL-szereplés mellett a válogatottal is kijutott az Eb-re. Lovrencsics hozzátette, hogy most még szomorkodnak, de amint hazaérnek, már csak az NB I-re koncentrálnak, mert bajnokok akarnak lenni, hogy jövőre újra a Bajnokok Ligájában szerepelhessenek.

Dibusz Dénes végigvédte az összes BL-meccset Forrás: Anadolu Agency via AFP/2020 Anadolu Agency/Anatolii Stepanov

Dibusz Dénes, a Fradi magyar válogatott kapusa a pontrúgásokra hívta fel a figyelmet, amelyekkel a modern labdarúgásban meccseket lehet nyerni.

„Tényleg kevés helyzetet hozó meccs volt, érezhető volt, hogy mekkora a tét. Egyik csapat sem mert kockáztatni és kinyílni, ennek ellenére a vezető és végül győztes gólig nekünk volt több és veszélyesebb lehetőségünk. Egyszer-kétszer mögéjük tudtunk kerülni, de sajnos azt az egy gólt, ami döntött, azt ma nem mi szereztük.

A védekezésben és a támadásokban még hatékonyabbnak kell lennünk, tudtuk, hogy erős játékosaik vannak jó rugókkal, akik veszélyesek lehetnek a szabadrúgásoknál. Ebből is tanulnunk kell, csalódottak vagyunk az eredmény miatt, mert bosszantó, hogy ez olyan meccs volt, amikor volt esélyünk, alakulhatott volna ez máshogy is" – értékelt az M4Sport kamerája előtt a Fradi kapusa.

A 30 éves kapusnak óriási élmény volt a BL-szereplés, és jövőre is szeretné megméretni magát a legrangosabb európai kupasorozatban.

„Hatalmas eredményt értünk el, huszonöt év után a Fradi bejutott a Bajnokok Ligájába.

Azért dolgozunk a következő időkben, hogy ezt jövőre meg tudjuk ismételni. Azt gondolom, hogy nézők előtt, telt házas meccseken azért más lenne játszani.

Remélem, jövőre ott lehetünk és a nézők is a stadionokban" – tette hozzá Dibusz Dénes.

Ihor Haratyin látványos labdalevétele Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Az ukrán válogatott Ihor Haratyin csalódottan értékelt, mert úgy érezi, a Fradi több gólt is lőhetett volna.

„Nagyon csalódottak vagyunk, mert jó meccs volt, megvoltak a lehetőségeink, csak nem tudtuk kihasználni őket.

A Bajnokok Ligájában nagyon nagy csapatokkal mérkőzhettünk meg, a Barcelonával, a Juventusszal és a Dinamo Kijevvel. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk ebben a sorozatban."

Mircea Lucescu, a Dinamo Kijev edzője Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Mircea Lucescu, a Dinamo Kijev edzője azzal ismerte el igazán a Ferencvárost, hogy a csapatát nem merte ráengedni a magyar bajnokra.

„Nagyon fontos volt számunkra, hogy bejussunk az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába. Örülök, hogy ezzel a fiatal és nagyon tapasztalatlan csapattal elértük a célunkat.

Nehéz meccs volt, mert a Ferencváros jó csapat, technikás és gyors játékosokkal. Először azt kellett megszerveznünk, hogy ne kapjunk gólt.

Tudtuk, hogy támadniuk kell, ezért arra vártunk, hogy előrejöjjenek és területeket hagyjanak nekünk. A második félidőben változtattam, támadóbb felfogásban játszottunk és ez sikerre vezetett" – értékelt a találkozó után a román edző.

A kiesés ellenére a Ferencváros játékosainak nincs okuk szomorodni, mert a múlt heti Barcelona elleni meccset leszámítva minden mérkőzésen megnehezítették a világsztárok dolgát, nem mellesleg 25 év után szerepelhettek ismét a legrangosabb európai kupasorozatban. Ráadásul a Bajnokok Ligája-mérkőzések óriási tapasztalatot és fejlődési lehetőséget jelentenek, ebből pedig a magyar labdarúgás is profitál. Elég csak megemlíteni, hogy az Izland elleni Eb-pótselejtezőn diadalmaskodó magyar csapatban három Fradi-játékos, Botka Endre, Sigér Dávid és Lovrencsics Gergő is pályára lépett.

Lapozzon, és kiderül, mi történt a játéknap többi meccsén.