Vágólapra másolva!
Hétfőn sorsoltak a Bajnokok Ligája és az Európa-liga tavaszi folytatására és egy nagyon furcsa tényt lehetett rögzíteni a sorsolás előtt.

A Bajnokok Ligája maradék, 16 csapatos mezőnyében egyetlen olyan csapat sincs, amely vezetné hazája bajnokságát. Már ez sem egy mindennapi eset, de úgy még érdekesebb az adat, hogy a topligák összes listavezetője a másodikszámú sorozatban, az Európa-ligában szerepel.

A Premier League-ben a Tottenham, a Bundesligában a Leverkusen, a La Ligában a Real Sociedad, a Serie A-ban az AC Milan, a Ligue 1-ben a Lille az első.

Angliában a Tottenham vezeti a bajnokságot, amely a 9. fordulóban állt az élre és a Liverpool előtt csak a jobb gólkülönbségének köszönhetően vezet. A Tottenham az El-ben osztrák ellenfelet kapott, a Liverpool a Lipcsével játszik majd.

José Mourinho új magasságokba emelheti a Tottenhamet? Forrás: AFP/Kirsty Wigglesworth

Németországban hétvégén állt élre a Leverkusen, amely még veretlen a Bundesligában 11 forduló után is. A Bayern egy ponttal van lemaradva, ahogy a Lipcse is. A bajorok az Union Berlin ellen játszottak döntetlent a bajnokságban, így tudott előzni a Bayer, amely a Young Boysszal került össze az El-ben.

A spanyol bajokságot meglepetésre a Real Sociedad vezeti, igaz, az Atlético Madrid vesztett pontokban jobban áll, úgy is, hogy kikapott a Real Madridtól, amely a vesztett pontokat tekintve ugyanúgy áll, mint a Sociedad, amely a Manchester United elleni párharcban bizonyíthat majd az El-ben.

Az olasz bajnokságot az AC Milan vezeti, még a Parma elleni, hétvégi 2-2-es döntetlen után is. Stefano Pioli csapata az előző idényben csak hatodik lett, így indulhatott az El-ben, de a cél jövőre csak a BL-szereplés lehet, akár egy El-győzelemmel is. Ehhez a következő ellenfél a Crvena zvezda lesz majd.

Zlatan Ibrahimoviccsal és nélküle is megy az AC Milannak Forrás: AFP/Andreas Solaro

A Ligue 1-ben botrányosan rajtolt a Paris Saint-Germain, amely azóta sem tudott az élre kapaszkodni. A PSG hazai pályán a Marseille, vasárnap pedig a Lyon csapatától is kikapott, így csak harmadik a tabellán a Lille és a Lyon mögött. A Lille és a Lyon 29-29, a PSG 28 pontos. A Lille az Ajax csapatával került össze az El-ben.

A helyzet jelenleg így fest, de könnyen lehet, hogy amikor a kieséses meccseket rendezik, már egészen másképp állnak majd a topbajnokságok. Különösen érdemes lesz tavasszal az El-t is figyelni, mert könnyen lehet, hogy a fenti csapatok jövőre már a BL-ben szerepelnek majd.