Kiderült, hogy mikor távozhat Pogba a Manchester United csapatától

fbl Horizontal
Pogba 2016-ban, akkor rekordnak számító 105 millió euróért igazolt vissza a Juventustól a Manchester Unitedhez
Vágólapra másolva!
Ügynöke szerint félreértették a szavait, és Paul Pogba nem a téli átigazolási időszakban fog távozni a Manchester United labdarúgócsapatától.

Mino Raiola a múlt héten még azt mondta a Tuttosport című olasz lapnak, hogy bár a 27 éves világbajnok francia játékos szerződése 2022 nyaráig szól, mindkét félnek az lenne a legjobb, ha már télen elválnának az útjaik. Maga a játékos azóta kijelentette: elkötelezett az MU mellett.

Pogba 2016-ban, akkor rekordnak számító 105 millió euróért igazolt vissza a Juventustól a Manchester Unitedhez Forrás: AFP/Paul Ellis

A menedzser most már úgy fogalmazott, hogy januárban nehéz lenne megszervezni egy ilyen "nagy horderejű" klubváltást.

- nyilatkozott most a Tuttosportnak Raiola. "Ha Pogbáról van szó, nagyon érzékenyek Angliában, talán túl érzékenyek. Nehéz elképzelni, hogy a nagy klubok januárban belevágnának egy ilyen átigazolásba. Majd meglátjuk, mi történik jövő nyáron."

Pogba 2016-ban, akkor rekordnak számító 105 millió euróért igazolt vissza a Juventustól a Manchester Unitedhez, ahol 2009 és 2012 között már játszott.