Vágólapra másolva!
Az angol élvonalban szereplő Burnley labdarúgócsapata a jövőben mobilalkalmazás segítségével is teszteli az akadémiájára jelentkező fiatalokat.

A klub kedden közölte, hogy megállapodást kötöttek az AiSCOUT tehetségkutató program használatára, melynek segítségével a 14 év feletti érdeklődők feltölthetik videojukat a speciális gyakorlatok elvégzéséről, a teljesítményüket és eredményeiket pedig az elemzők nemcsak egyénileg képesek kiértékelni,

hanem mesterséges intelligencia segítségével össze is tudják hasonlítani a többiekével.

A tájékoztatás szerint a jelentkezők közül a legjobbakat az év folyamán meghívják az akadémia hivatalos tesztnapjaira.

A Burnley a bajnokságban is szeretne minél jobban szerepelni Forrás: AFP/Barrington Coombs

Alan Pace, a Burnley elnöke kiemelte, nagy várakozással tekintenek a programra,

hiszen első alkalommal használnak ilyen technológiát a klubnál a kiválasztás során.

A sportvezető reményét fejezte ki, hogy ezzel világszerte tovább népszerűsítik klubjukat, valamint lehetőséget biztosítanak fiatalok számára arra, hogy felhívják magukra a figyelmet. Jonathan Pepper, a klub akadémiájának edzője hozzátette, a globális tehetségkutató lehetővé teszi, hogy elsőkategóriás akadémiához csatlakozzanak olyan játékosok, akik profi labdarúgók akarnak lenni.

Kedd este a Manchester United a Burnley vendégeként lép pályára a Premier League-ben. Ha Ole Gunnar Solskjaer csapata pontot szerez, nyolc év után vezetheti újra a tabellát az újévet követően.