Vágólapra másolva!
Jól érzi magát Cipruson, és élvezi a bizalmat Lang Ádám, az Omonia Nicosia magyar válogatott labdarúgója.

A 28. születésnapját vasárnap ünneplő védő szerdán az M4 Sport Sporthíradójában többek között arról is beszélt, hogy amióta a ciprusi klubhoz igazolt, képes hosszú ideig egy huzamban jó teljesítményt nyújtani. Hozzátette, ez elsősorban annak köszönhető,

hogy a vezetőedző és a szakvezetés is bízik benne, innentől kezdve pedig csak rajta múlik minden.

Lang Ádám a válogatottban is jó teljesítményt nyújtott Forrás: Anadolu Agency via AFP/2020 Anadolu Agency/Arpad Kurucz

Lang Ádám megjegyezte, csapata tud színvonalas futballt játszani, és együttesén kívül további három erős gárda van a ligában, ami kiegyenlített bajnokságot, állandó győzelmi kényszert eredményez.

- mondta a védő. Az Omonia az Európa-liga csoportkörében szerepelt, a holland PSV Eindhoven, a spanyol Granada és a görög PAOK mögött az E csoport negyedik helyén végzett.

- fogalmazott. A harmadik helyen álló Omonia Nicosis szerdán (ma) Szalai Attila csapatához, a listavezető Apollon Limasszolhoz látogat.