Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Zalaegerszeg a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolta a háromszoros magyar válogatott Futács Márkót.

A háromszoros magyar válogatott csatár 2019 januárjában érkezett a MOL Fehérvárhoz, az elmúlt két évben 55 tétmérkőzésen szerepelt piros-kékben, melyeken 16-szor volt eredményes. Két bajnoki ezüstöt és egy Magyar Kupa aranyat nyert a Vidivel.

Sallói István, a ZTE sportigazgatója és Futács Márkó Forrás: ZTE FC Official/Twitter

A 30 éves támadó tavaly nyáron került ki a MOL Fehérvár FC első csapatának keretéből, az őszi szezonban csak a Vidi második csapatában lépett pályára. A horvát bajnokságban 2017-ben gólkirályi címet nyerő Futács most szerződést bontott a székesfehérvári klubbal, és fél évre kötelezte el magát a Zalaegerszeg csapatához.

A közel két méteres center külföldi egyesületekben nevelkedett, többek között a francia Nancy és a német Werder Bremen akadémiáin. Futács Márkó 2009-ben tagja volt az U20-as labdarúgó-világbajnokságon bronzérmes magyar válogatottnak és azt követően is sikeres pályafutást tudhat magáénak.