Vágólapra másolva!
Aggódik csapatának teljesítménye miatt Frank Lampard, a Chelsea vezetőedzője, de igyekszik kezelni a rá és tanítványaira nehezedő nyomást, miután a Leicestertől elszenvedett kedd esti vereség nyomán a londoni együttes már csak nyolcadik az angol labdarúgó Premier League tabelláján.

A Chelsea kedden 2-0-ra kapott ki, így a legutóbbi nyolc bajnoki találkozójából ötöt elveszített, és egy döntetlen mellett csupán kettőt nyert meg.

summázta Lampard a meccsen látottakat, és hozzátette, aggódik, mert decemberben még jó helyzetben voltak, kettő ponttal lemaradva másodikként a PL-tabellán, aztán "lecsúsztak".

"Talán túlságosan elégedettek voltunk az elért eredményekkel és egy kicsit elkényelmesedtünk.

Ebből a helyzetből csak kemény munkával kerülhetünk ki" -

jelentette ki a Chelsea korábbi középpályása, akinek edzői alkalmasságát egyre gyakrabban éri kritika.

Frank Lampard szerint csak kemény munkával kerülhet ki csapata ebből a nehéz helyzetből Forrás: AFP/Andy Rain

nyilatkozta Lampard, és hangsúlyozta, annak tudatában vállalta el a Chelsea irányítását, hogy tudta, lesznek nehéz időszakok.

"Küzdenünk kell, mert december közepén minden rózsás volt, most pedig már egyáltalán nem annyira rózsás. Ugyanakkor jól kezelem a nyomást" - emelte ki a 42 éves szakember.