Nem tanult meg olaszul, bukott játékosként térhet vissza Angliába

Inter Milan - FC Getafe Sports soccer EUROPA LEAGUE Round of 16
05 August 2020, North Rhine-Westphalia, Gelsenkirchen: Football: Europa League, Inter Milan - FC Getafe, knockout round, round of sixteen at the Arena AufSchalke. Inters Christian Eriksen cheers his goal for the 2:0. Photo: Bernd Thissen/dpa
Vágólapra másolva!
Az Ajax és a Tottenham  korábbi kiváló játékosa, Christian Eriksen 2020 januárban 27 millió euróért igazolt át a londoni csapattól az Interhez. A milánói együttesben azonban nem találta meg a helyét, Antonio Conte a kezdőcsapatban csak ritkánt számolt vele. Eriksen nem csupán a taktikai ellképzelésekbe nem illik, hanem az olasz nyelvvel is sok gondja akad. Az edző már közölte a klubvezetéssel, hogy szívesen túladna a dán középpályáson, akinek magas fizetése is gondot okozhat a következő csapatának.

Christian Eriksen 1992 február 14-én született Dánia harmadik legnagyobb szigetén (Fyn) Middelfart városában. Tizenkét évesen az első osztályban szereplő Odense BK klubnál az utánpótláscsapatban kapott helyet. Három évvel később már több európai klub is szerette volna leigazolni.

2008-ban az év legtehetségesebb játékosának választották a dán U-17-es korosztályban.

Az Ajax már ekkor szeretett volna lecsapni a fiatal focistára, de Eriksen családja inkább a Chelsea-hez akarta küldeni a játékost. Több próbajátékon részt vett a kékeknél, de a várva várt szerződés nem érkezett meg Roman Abramovics csapatától. Eriksen végül 2008-ban az Ajax játékosa lett

Az Ajaxban ismerték meg Eriksen nevét a legnagyobb európai klubok Forrás: AFP/Robin Utrecht

Az Ajaxban remekül játszott, 113 meccsen 25 gólt szerzett és 50 gólpasszt adott három idény alatt. Bajnokságot és kupát is nyert velük. A londoni Tottenham csapatának munkatársai is régóta figyelték a focistát az Ajaxnál.

Főleg miután Eriksen vezetésével a holland csapat remek játékot produkálva két döntetlent ért el a Manchester City ellen a Bajnokok Ligájában.

A dán játékosnak kiváló a rúgótechnikája Forrás: AFP/Ian Kington

2013 augusztus végén 11,5 millió fontot fizetett érte a londoni csapat. Eriksen a Tottenhamban jól kezdte az idényt, két gólpasszt adott a Norwich elleni idénynyitón. Később kisebb sérüléssel küszködött, és a portugál edző, André Villas-Boas nem mindig adta meg neki a kellő időt a bizonyításra. A portugál edzőt később Tim Sherwood váltotta a Tottenhamnél, és Eriksen a következő kilenc meccsén kezdő volt, ahol három gólt és három gólpasszt tett be a közösbe.

A Tottenham pedig még az Old Traffordon, a Manchester United otthonában is nyerni tudott.

Az Arsenal elleni meccseken oda kellett tennie magát Eriksennek Forrás: AFP/Ben Stansall

Később új edző érkezett, az argentin Mauricio Pochettino lett a főnök a csapatnál, ahol a támadásokat vezető Eriksenre stabil kezdőként számított annak ellenére, hogy védekezésben sokszor gyenge formát mutatott. A Ligakupa elődöntőjében a Sheffield United ellen még egy varázslatos szabadrúgásgólt is szerzett a dán középpályás. Bár Ligakupa döntőjét elbukta a Chelsea ellen, de Harry Kane és Dele Alli mellett egyre inkább ő volt a csapat harmadik sztárjátékosa a londoniaknál.

Eriksen 2017 nyarán interjút adott a FourFourTwo magazinnak, amiben sokat sejtetően arról beszélt, hogy kevés játékos lenne képes nemet mondani, ha a Barcelona hívná. Valószínű, hogy ekkor már arról álmodozott, hogy a legnagyobb csapatokhoz tudjon igazolni.

Eriksen a góljának örül, mellette Son és Alli a Tottenham csapatából Forrás: NurPhoto via AFP/Kieran Galvin/NurPhoto/Kieran Galvin

Ekkoriban már Európa legjobb játékosai között tartották számon, de még mindig kevesebbet keresett a Tottenhamnél, mint más, kisebb klubokban játszó focista a Premier League-ben. Azonban hiába érdeklődött a Real Madrid és a Juventus is, az ajánlatok nem érkeztek meg a dán játékosért. A pályán sem ment jól a focistának, az Olympiakos elleni BL-meccsen huszonkétszer vesztette el a labdát, ki is kapott a londoni csapat. Felerősödtek azok a hangok, hogy nem teszi oda magát a Tottenhamért,

és ez látszik a játékán is, nem vállalja fel a fizikális párharcokat.

Pocchetino és az őt követő Mourinho sem tudta mit kezdjen a játékossal: a klubtól való távozásáig Eriksen a Tottenham 24 bajnoki meccsén csak tízen volt kezdő, a Bajnokok Ligájában pedig csak kétszer.

A Bayern München elleni hatalmas vereség után Eriksen szomorkodik a pályán Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

A 2019/2020-as idényben 28 meccsen lépett pályára a londoni csapatban, ahol három gólt szerzett és három gólpasszt adott. Eriksen számára eljött a váltás ideje. A dán focistát Milánó és talán a világ egyik leghíresebb operaházában, a Scalában mutatták be az Inter játékosaként 2020 júniusában.

A szezon elején az Internál a védekező középpályás posztján a horvát Brozovic helye vitathatlan volt, a másik két középpályás helyért viszont hatalmas harcra lehetett számítani Barella, Gagliardini, Vecino, Sensi, Vidal és Eriksen között. Ha vissza tudja nyerni formáját, a dán irányítót aligha lehetett volna kihagyni. De az Inter edzője nem számolt vele.

Conte sokszor nem találta a helyét Eriksennek a csapatban Forrás: AFP/Ina Fassbender

Bár a nyári karantén alatt csak a lakása pincéjében tudott edzeni a játékos, de Eriksen jó formában tért vissza az olasz bajnokság kezdetére. A Sampdoria elleni győztes meccsen egy varázslatos összjáték után adott gólpasszt a belga Romelu Lukakunak.

Amikor megkérdezték a meccs után Eriksent, hogy szerinte mi az igazi posztja, akkor azt válaszolta,

hogy éppen az, ahol a labda van.

Mivel nem nagyon tudott olaszul, ezért az újságírók az Interrel kapcsolatos kérdéseire csak az alábbi szavakat motyogta el:

Az idő múlásával Eriksen egyre nehezebb helyzetbe került, mert az edző, Conte nem változtatott az elképzelésein. Az őszi Torino elleni meccsen hamar kétgólos hátrányba került az Inter, de az edző padon ülők közül Lautaro Martinezt, Milan Skriniart, Ivan Perisicet, és Radja Nainggolant hozta be csereként a szorult helyzetben. Az Inter fordított és megnyerte a meccset,

de az olasz edzőnek eszében sem volt becserélni a dán játékost.

Tavaly októberben Ibrahimovic ellen is a pályára lépett Forrás: AFP/Miguel Medina

A dán sajtó sokat foglalkozott a focista kispadra szorulásával, de Contét már idegesítette a dolog. Az egyik sportlapnak (Corriere della Sera) azt nyilatkozta, hogy szerinte Eriksen egy elefánt a porcelánboltban.

- mondta Conte, amikor Eriksen már több, mint egy hónapja nem volt kezdő az Interben. Az Inter 27 millió eurót fizetett a Tottenhamnek, és a klub legjobban fizetett játékosává tette a belga válogatott Lukaku után.

Eriksen 7 millió euró körül keres egy szezonban.

Lukaku próbál segíteni a dán játékosnak az Internél Forrás: AFP/Ina Fassbender

A csapattárs Lukaku szerint a dán játékos visszaesésének egyik oka az, hogy nem beszéli jól az olasz nyelvet. A belga-dán Nemzetek Ligája meccs után az Inter csatára a dán Kanal 5 tévécsatornának elmondta:

Az Internek nem lesz könnyű pénzt csinálnia a dán focistából, mivel a magas fizetése miatt nem fognak kapkodni érte. Ráadásul a pár hét múlva 29 éves lesz, négy és fél éves szerződést írt alá az olasz csapattal, ennyi ideig nem éri meg a kispadon tartania az Internek.

Eriksen tavalyi évre nem sikerült túl jóra Forrás: AFP/Miguel Medina

Eriksen az Internél nem lett rosszabb focista, csak Conte tervei közé nem illik. Ha valahogy vissza tudna térni a Tottenhamhez, akkor Giovani Lo Celso és Tanguy Ndombele vetélytársa lehetne a középpályán. Utóbbi játékos Mourinho nagy kedvence Harry Kane és Son Heung-min mellett, és ugyanolyan jó helyzetek kialakításában, mint a dán irányító. Eriksenről elmondható,

hogy kevésbé gyors és dinamikus, de nem is cipeli a pályán annyit feleslegesen a labdát, mint Ndombele.

A Tottenhamnél már van egy „visszatérő játékos" a walesi Gareth Bale, aki eddig alig játszik: csupán 12 meccsen lépett pályára az idei szezonban. Eriksen kettővel többször volt tagja az Internek (14), mégis a BL-győztes és a döntőben csodagólt szerző Bale 110 perccel többet töltött a gyepen, mint a dán játékos.

Már csak az a kérdés, hogy a mindig biztonsági játékra törekedő José Mourinho mennyit időt fog adna a két legnagyobb sztárjának, ha valamilyen csoda folytán a Tottenham csapatánál maradnak a nyáron is. A történet befejezése lehet az is, hogy az Interben több játéklehetőségre vágyó Eriksen a végén még tényleg megtanul olaszul..