Az MTK a Budafok csapatához látogatott az NB I 17. fordulójának első vasárnapi meccsén. A két fővárosi csapat találkozóján 2-2-es döntetlen született.
A meccset az MTK kezdte jobban, Schön Szabolcs szép góljával már a 2. percben vezetett az MTK.
Négy perccel később máris egyenlített a Budafok, Zsóri Dániel lövése még a kapufát találta el, a kipattanóra Skribek Alen érkezett és a kapuba lőtt.
A folytatásban mindkét csapat előtt volt lehetőség, de a kapusok tették a dolgukat. A 27. percben aztán újra vezetett az MTK, Miovszki lövése pattant Póserről Varga Roland elé, aki közelről a kapuba lőtt. Első meccsén első gólját szerezte, mióta visszatért a Ferencvárostól.
A második félidő elején újra egyenlített a Budafok, Kovács Dávid remek szabadrúgása után pattant ki a labda két kapufát követően, Csonka András pedig közelről a kapuba lőtt.
A hajrában még a budafoki Nikolic kapott piros lapot, mert a labdavesztése után, a földön fekve lerántotta Mezeit, aki mehetett volna a hazaiak kapuja felé.
A megszerzett egy ponttal a Budafok továbbra is kieső helyen áll, az MTK harmadik a tabellán.