Társoldalunk:

Dárdai Pál éhes aligátorokkal találkozott első edzésén a Herthánál

2021.01.26. 15:03

A Bundesligában szereplő Hertha Berlin élére hétfőn másodszor is kinevezett Dárdai Pál a kedden kora délután megtartott első sajtótájékoztatóján elmondta, sokkal jobb állapotban lévő csapattal találkozott, mint amire számított.

A magyar szakember, aki 2015 és 2019 között három és fél szezont már eltöltött a berlini csapat kispadján, kezdésként leszögezte, hogy csak előre kíván nézni, és nem fog visszafelé mutogatni a korábban történtekre.

Megnyugtatott mindenkit, hogy első edzésként kellemes meglepetésként érte a játékosok állapota és a mentalitás. 

Az első edzésen aligátorokkal találkoztam, akik szinte fel akartak falni  – mondta Dárdai, hozzátéve, hogy jobbak az első tapasztalatai a játékosokkal annál, amit korábban gondolt. Úgy véli, a játékosok mentalitásával és küzdőszellemével nincs probléma.

Fontos feladatának nevezte, hogy a berlini légiósokkal megszeretesse a klubot, hogy elkötelezettek legyenek a Herthával szemben. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy azok a játékosok, akik Bajnokok Ligája- vagy Európa-liga-szereplés reményével igazoltak a klubhoz, nem boldogok attól, hogy a 14. helyen áll a csapat a bajnokságban.

Dárdai Pál elégedett volt a látottakkal az első Hertha-edzés utánForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Andreas Gora

A 2019-es menesztése óta újra a klub utánpótlásában dolgozó magyar szakember elmondta, először nem is akarta elvállalni az újabb megbízatást.

„Miután megkaptam a megkeresést, nem nagyon tudtam aludni. Sokáig nem akartam elvállalni a feladatot. A tegnapi utolsó ifiedzés után szó szerint sírtam, fájt elhagyni a srácokat.  Nagyon számított nekem az ő nevelésük, az, hogy segítsem őket a fejlődésben."

A csapat előtt álló feladatokról elmondta, nyilvánvalóan nem vár könnyű időszak a Herthára, amelynek a következő négy hétben öt nagyon nehéz mérkőzést kell megvívnia (Frankfurt (i), Bayern (o), Suttgart (i), Lipcse (o), Wolfsburg (i)).

Dárdai Pál konkrét helyezésre vonatkozó célokat még nem akart kitűzni, inkább így fogalmazta meg, hogy a bajnokság lezárultakor mivel lenne elégedett. 

Azt szeretném, hogy az idény végén a Balatonnál mindenki megveregesse a vállamat, hogy bravó, ez szép munka volt!