Vágólapra másolva!
Azzal, hogy a Ferencváros 4-0-ra kiütötte a Megyeri úton az Újpestet és azzal, hogy a Budafok szerdán 3-1-re legyőzte a ZTE csapatát, az Újpest az NB I-ben a 11. helyre esett vissza, amely azt jelenti, hogy ha most lenne vége a bajnokságnak, a lila-fehérek az NB II-be zuhannának. A kiesésnek valóban megvan a reális veszélye, de mindez nem új dolog Újpesten, ahol évek óta valami egészen furcsa dolog zajlik a labdarúgócsapat körül. 

Akik látták a szerda esti Újpest-Ferencváros (0-4) mérkőzést,

egy kilátástalanul vergődő lila-fehér csapatot nézhettek, amelynek semmi esélye nem volt a bajnoki címre törő Ferencváros ellen.

Ezen a mérkőzésen sem jött össze semmi az Újpestnek, amely három forduló alatt már 12 gólt kapott. Ebből hazai pályán összesen kilencet, mert előbb a MOL Fehérvár nyert 5-0-ra a Megyeri úton, majd a Ferencváros rúgott négyet. E kettő között az Újpest a Mezőkövesd otthonában is kikapott 3-2-re, de ott legalább a szerdainál jobb teljesítménnyel rukkoltak elő.

Szavazzon!

Milyen sors vár az Újpestre a 2020-21-es bajnokság végén?

Egy olyan csapat zuhant most le a kieső, vagyis a 11. helyre az NB I-ben,

amely a Ferencváros mellett a másik legmeghatározóbb csapata a magyar labdarúgásnak.

Ennek az együttesnek van a legtöbb NB I-es meccse, húsz alkalommal nyertek bajnokságot, Fekete László, Fazekas László és Dunai Antal személyében három Ezüstcipős játékosa is volt a lila-fehér csapatnak.

Eddigi utolsó magyar együttesként tudtak nemzetközi tétmérkőzést nyerni Angliában

(1969. március 5-én a Leeds United ellen győztek 1-0-ra idegenben) a VVK-ban, majd eddigi utolsó magyar csapatként jutottak be a BEK-ben a legjobb négy közé, ahol a német szupercsapat, a Bayern München verte ki őket 1974 tavaszán. Nem mellesleg: 1912 óta az Újpest folyamatosan az NB I-ben szerepel, azaz azóta nem esett ki egyszer sem (olyan volt, hogy osztályozót kellett játszania, de akkor is bent maradt), most viszont eljött az az idő, hogy komolyan szembe kell nézniük a kiesés gondolatával. De helyezzük a dolgot történelmi távlatokba, ahogyan az egyik újpesti szurkoló, Fekete Balázs a Facebookon találóan fogalmazott:

amikor legutóbb kiesett az NB I-ből az Újpest, még létezett az Osztrák-Magyar Monarchia.

Budapest, 1974. április 10. Fazekas László megszerzi az első gólt az Újpesti Dózsa-Bayern München BEK mérkőzésen a Népstadionban Forrás: MTI/Petrovits László

Azt már most jól lehet látni, hogy az újabb edzőváltás nem hozta meg a megváltást az Újpestnek. Már az is önmagában nagy meglepetés volt, hogy 2020 decemberében, az utolsó, ZTE ellen megnyert bajnoki mérkőzés után a tévékamerák előtt mondott le Predrag Rogan, akivel akkor a csapat éppen elkapta a fonalat.

"A vezetőséget kérdezzék meg a váltás okáról" -

mondta sejtelmesen az az edző, aki a 2019-20-as idényben szintén megmentette a kieséstől az Újpestet. Őt úgy rúgták ki, hogy sorozatban két meccset nyert meg (a Honvéd és a Zalaegerszeg ellen.) A váltás igazi okait azóta sem tudjuk, de azt igen, hogy a helyére hozott német Michael Oenning eddig teljes szakmai csőd, már ami az eredményeket illeti.

Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában játszott Újpest FC - Ferencvárosi TC mérkőzésen. Minden az arcára van írva Forrás: MTI/Kovács Tamás

Már akkor mindenki felkapta a fejét, amikor a német edző azt mondta: ahhoz, hogy az általa elképzelt támadójátékot megtanulja az Újpest, legalább egy, de inkább másfél évre van szükség.

A csapat jelenlegi állapotát tekintve nemhogy másfél év nincs semmire, hanem minden egyes nap a kiesést hozza egyre közelebb.

Már azon sem lennénk meglepve, ha a belga tulajdonos újabb edzőváltáshoz nyúlna, ilyenkor ez szokott jönni, de félő, hogy ennek az Újpestnek nem erre lenne szüksége. Hanem arra, hogy végre azt érezzék: van mögöttük egy olyan tulajdonos, akinek fontos ez a csapat. Ugyanis a jelenleginek, a belga Roderick Duchateletnek nem az.

Roderick Duchatelet idén már tizedik éve áll az Újpest élén.

Nem most jött el az a pillanat, amikor az újpesti szurkolók egyönteűen megutálták a belgát és nem is akkor, amikor az elöljárónak az volt a legfontosabb tevékenysége, hogy új címert alkosson meg, mert a régi neki nem volt megfelelő.

Roderick Duchatelet, az Újpest FC elnöke, tulajdonosa Forrás: MTI/Illyés Tibor

Roderick Duchatelet már sokkal korábban eljátszotta minden bizalmát, most pedig már tényleg mindenki úgy tekint rá, mint egy olyan páriára, aki csak árt ennek az együttesnek. Roderick Duchatelet szerencséje az, hogy az NB I-es meccsek zárt kapuk mögött zajlanak.

Nem nehéz elképzelni, mi lenne akkor, ha nézők is lehetnének a Megyeri úti stadionban.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nyugodtan kijelenthető, hogy ennek a belga üzletembernek maga a csapat nem fontos. Hogy akkor mi az, ami mégis a lila-fehérek mellett tartja őt? A pénzcsinálás. Mert bármilyen hihetetlen, de még ebből a lerongyolódott együttesből is hasznot tudott húzni a belga. Az elmúlt években Duchatelet nem tett mást, mint Afrikából, illetve a volt Jugoszlávia területéről hozott teljesen ismeretlen játékosokat, akiket aztán megpróbált jó pénzért eladni.

Ebből a szempontból átjáróházat csinált az NB I - Fradi mellett - legpatinásabb csapatából.

Arról nem is beszélve, hogy egy esetleges kiesés tényleg földrengést okozna Újpesten, hiszen az NB II-ben nem szerepelhet a meccseken légiós. Ergo: azt a rengeteg külföldi játékost, aki jelenleg az Újpest kötelékében van, el kellene engedni, de hova? Kinek kellenek azok a futballisták, akik hétről-hétre ilyen teljesítményt nyújtanak? Honnan és kikkel, milyen magyar játékosokkal fogják helyettesíteni a távozókat?

2019-ben az újpesti szurkolók Pakson is tüntettek a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet ellen Forrás: MTI/Kovács Attila

Sokan arról beszélnek, hogy az Újpestnek nem "ártana" meg a kiesés, mert legalább az NB II-ben megtisztulna a csapat. Ez jól hangzik, de arra semmilyen garancia nincsen, hogy az Újpest azonnal visszajusson az NB I-be. Láttuk korábban a Ferencváros példáját, amely három idényre az NB II-ben ragadt (még akkor is, ha oda nem kiesett, hanem kizárták) és látjuk a Vasast is, hogy mekkora küzdelmet vív az angyalföldi csapat a visszajutásért.

Egy kiesés simán azt is okozhatja, hogy az Újpest évekig az NB II-ben ragad, ami újabb tragédiával érne fel a klub egyre fogyó szimpatizánsai számára.

Akik már - jobb lehetőség nem lévén - a közösségi médiumok felüleltein élik meg csalódottságukat. A Fradi elleni meccs után elég volt csak felmenni az Újpest közösségi oldalára, ahol a hozzászólások hűen tükrözték a még megmaradt Újpest-szurkolók jelenlegi lelkiállapotát.

Az Újpest eddigi utolsó bajnoki címét 1998-ben nyerte meg az NB I-ben. Ennek idén 24 éve. Ez alatt az idő alatt felnőtt két generáció, akik már csak hírből ismerik azt, hogy milyen, amikor az Újpest nyeri az NB I-et. De - és ezt még a lilák legnagyobb magyar riválisának számító Fradi-szurkolók is elismerik -,

tragédia lenne, ha a 2021-22-es szezonban nem lenne Újpest-Ferencváros rangadó,

amely az NB I legnagyobb múltú párharca, hiszen a szerdai volt a két együttes 228. találkozója. Eljutottunk tehát arra a pontra, hogy már a fradisták is sajnálják a szerencsétlen Újpestet - lássuk be, azért erre a korábbi években, évtizedekben nem volt példa.

Az újpesti Junior Tallo (k) és a ferencvárosi Marcel Heister (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában játszott Újpest FC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban Forrás: MTI/Kovács Tamás

Nézzük most akkor, mi a helyzet az NB I-ben és mi vár az Újpestre. A júniusi Európa-bajnokság és a koronavírus-járvány miatt borzalmasan sűrű futballtavasz előtt áll az összes magyar csapat, hiszen

a bajnokságot május elejéig mindenképpen be kell fejezni.

Mi ne menjünk ennyire messzire, nézzük a következő öt fordulóban milyen meccsek várnak az Újpestre.

20. forduló: MTK (idegenben), február 6. szombat: Az MTK jelen pillanatban a 4. helyen áll a tabellán, a fiatal játékosokból álló csapat Kisvárdán nyert kedden. Rapszodikus teljesítményre képesek, de meg lennénk lepve, ha az Újpest szombaton ellenük nyerni tudna.

21. forduló: Diósgyőr (otthon), február 12. péntek. Igazi kiesési rangadó, amelyen a tabella utolsó helyén álló DVTK utazik az Újpesthez. Ha ezt a meccset sem nyerik meg a lilák, végképp kilátástalan helyzetbe kerülhetnek.

22. forduló: Zalaegerszeg (idegenben), február 20. szombat. Megint egy nagyon nehéz mérkőzés idegenben a szintén hullámzó produkciót nyújtó ZTE ellen.

23. forduló: Paks (idegenben), február 28. vasárnap. Bognár György csapata az NB I egyik legveszélyesebb együttese - bárkire nézve. Bognár nagyon jól összekapta a Paksot, azaz az Újpestnek Tolnában sem lesz könnyű dolga.

24. forduló: Budadok (otthon), március 2. kedd. Két nappal a paksi fellépés után kell pályára lépnie az Újpestnek hazai pályán egy másik kiesési rangadón a Budafok ellen, amely éppen szerdán lökte kieső helyre a lilákat azzal, hogy legyőzte a ZTE csapatát.

Ez az öt forduló tehát tényleg nagyon sok mindent meghatározhat. Az Újpest háromszor játszik idegenben, miközben

a Megyeri úton a kiesés szempontjából a két legnagyobb ellenfelével mérkőzik.

A szerdai, Ferencváros elleni produkciót látva most azt kell mondani, hogy a DVTK mellett az NB I másik leggyengébb csapata az Újpest.

A szurkolók végtelen elkeseredése érthető - ki fogja megmenteni az Újpestet? Fotó: Mudra László - Origo

Ezt pedig - bármennyi viszontagságon is ment keresztül az elmúlt években ez a csapat - még mindig nagyon furcsa leírni.