Vágólapra másolva!
Julian Nagelsmann, az RB Leipzig labdarúgócsapatának vezetőedzője kíváncsian és bizakodva várja a német együttes jövő keddi Bajnokok Ligája-mérkőzését, amelyen a Puskás Arénában fogadják az FC Liverpoolt.

A három magyar válogatott játékost - Gulácsi Pétert, Szoboszlai Dominikot és Willi Orbánt - a keretükben tudó lipcseiek a koronavírussal kapcsolatos beutazási korlátozások miatt kényszerültek ideiglenesen budapesti albérletbe a nyolcaddöntő első felvonására. Nagelsmann a Kossuth Rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta: korábban még nem járt a stadionban, és nagyon kíváncsi a létesítményre, ami "a képek alapján sokat ígérő helyszín".

A Lipcse edzője már nagyon kíváncsi a Puskás Arénára Forrás: gyorgypalko2018/György Palkó

A párharc első felvonásának esélyeiről kifejtette: az nagymértékben függ az aznapi formától, mert ha a Liverpool jó napot fog ki, akkor igen nehéz dolguk lesz.

"Világklasszis játékosaik vannak, akik az elmúlt években sokat erősödtek, nagy győzelmeket arattak a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában. Egy óriási klub, komoly tradícióval. Viszont ugyanez érvényes ránk is. Ha jó formában vagyunk, nagy kihívást jelentünk bármely csapat számára. Ugyanaz a célunk, mint a Liverpoolnak, tovább szeretnénk jutni" - nyilatkozta.

Hozzátette, a Liverpool legyőzése érdekében kizárólag a saját teljesítményükre összpontosítanak, valamint igyekeznek a határaikat feszegetni.

Nagelsmann magyar játékosairól közölte: Gulácsi és Orbán személyisége és tapasztalata miatt is nélkülözhetetlen része a lipcsei gárdának. Az öltözőben és a pályán egyaránt meghatározó láncszemeknek számítanak, akiknek kombinációja nagyon fontos számukra.

Gulácsiék decemberben kiejtették a BL-ből a Manchester Unitedet, következhet a Liverpool? Forrás: AFP/Odd Andersen

A télen igazolt, és még továbbra is sérült Szoboszlairól pedig azt mondta: sokat várnak tőle.

valamint, hogy a Salzburgban mutatott hatását itt, a mi csapatunkban is ki tudja fejteni" - hangsúlyozta.

A teljes interjú a 19.05 órakor kezdődő Sportvilág című műsorban hallgatható meg csütörtök (ma) este.

Az RB Leipzig-Liverpool találkozó után, február 24-én szintén a Puskás Arénában rendezik a Borussia Mönchengladbach-Manchester City BL nyolcaddöntős párharc első felvonását.