Vágólapra másolva!
Ugyan a Ferencváros nem juthatott tovább a Juventus és a Barcelona csoportjából, így is lesz négy magyar, akikért a BL tavaszi szezonjában is szoríthatunk. Közülük Gulácsi Péter és Willi Orbán az RB Leipzig futballistájaként már az első, keddi játéknapon pályára lép, méghozzá a Liverpool ellen. Jürgen Klopp csapatának formája miatt a német együttes nem esélytelenül várhatja a párharcot, ahogyan a télen a Chelsea élére kinevezett Thomas Tuchel másodedzőjeként Lőw Zsolt együttese is egy kiegyenlített csatát vívhat az Atlético Madrid ellen.

Ritkán vannak akkora izgalmak a Bajnokok Ligája csoportkörében, mint amekkorát a mostani idényben láthattunk. A koronavírus-járvány miatti sűrűbb menetrend következtében alig két hónap alatt bonyolították le a hat fordulót. A kétszer három kört az UEFA csupán az Európa-bajnoki pótselejtezők és a Nemzetek Ligája miatt szakította félbe.

Ennek is köszönhető, hogy az utolsó, mindent eldöntő játéknapon szinte minden csoportban volt még nyitott kérdés. Végül nagyjából az összes négyesből azok a klubok jutottak be a legjobb 16 közé, amelyekre előzetesen számítani lehetett. A Manchester United kiesése sem feltétlenül számított meglepetésnek, tekintve, hogy a Paris Saint-Germain és az RB Leipzig is Európa élmezőnyéhez tartozik. Talán az Internazionale búcsúja ment a leginkább ellene a papírformának, de az olaszokat kiejtő Mönchengladbach sem érdemtelenül jutott tovább.

Szoboszlai Dominik, Gulácsi Péter és Willi Orbán is az RB Leipzig mezében kezdhetik meg az egyenes kieséses szakaszt Forrás: Origo

Szergej Rebrov csapata mind a négy selejtezőkört sikerrel vette, így afféle jutalomjátékként tekinthetett az 1995 utáni második főtáblás szereplésére. A magyar bajnok végül egy Dinamo Kijev elleni hazai 2-2-es döntetlen mellett öt vereséggel búcsúzott a sorozattól. A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Red Bull Salzburgnak a saját kezében volt a sorsa az utolsó körben, azonban az Atlético Madrid 2-0-ra legyőzte, és kiejtette az osztrák csapatot.

Mivel mindegyik párharc tartogat valami érdekességet, ezért egyesével néztük meg, mit várunk a nyolcaddöntő párosításaitól.

RB Leipzig – Liverpool

Az Atlético Madrid és a Lokomotiv Moszkva ellen is gólt szerző Szoboszlaival ennek ellenére találkozhatunk tavasszal, hiszen a Red Bull kötelékében egy szinttel feljebb lépve a Lipcsébe igazolt. Mivel a 20 éves játékosnak begyulladt a szeméremcsontja, ami miatt a téli időszakban már Salzburgban is fájdalomcsillapítókkal tudott csak játszani, januárban pedig Ausztriában speciális kezeléseken vett részt. Szoboszlai márciusban végezhet teljes értékű munkát, így a párharc első mérkőzésén még nem lehet ott.

Pedig igencsak exkluzív helyen,

a Puskás Arénában bonyolítják le a lipcseiek Liverpool elleni első mérkőzését.

Németországba jelenleg beutazási tilalom van életben Angliából, ami alól a hatszoros BL-győztes sincs felmentve. Szoboszlaival ellentétben „hazatér" a lipcseiekkel Willi Orbán és Gulácsi Péter.

– mondta a magyar válogatott kapusa a találkozó előtti sajtótájékoztatón az elmúlt három angol bajnokiját elveszítő ellenfeléről.

A rossz formában lévő Liverpoolnak minden rutinjára szüksége lesz az RB Leipzig elleni párharcban Forrás: AFP/Tim Keeton

Míg Jürgen Klopp együttese rossz formájának köszönhetően visszacsúszott a Premier League negyedik helyére, addig a németek legutóbbi három Bundesliga-fellépésük után egyaránt győztesen hagyták el a pályát. A tabellán jelenleg semmi sem veszélyezteti a Bayern München mögötti második helyüket, így nyugodtabban várhatják a keddi találkozót, mint nagyobb múltú riválisuk.

Barcelona – Paris Saint-Germain

Ha ezt a párharcot a decemberi sorsolás pillanatában lejátszották volna, kb. 30 %-ot adtunk volna a Barcelona továbbjutására. Azóta mindkét klub háza táján óriási változások történtek. A PSG-től az év utolsó napjaiban menesztették Thomas Tuchelt, és vele együtt magyar másodedzőjét, Lőw Zsoltot is – a hivatalos indoklás mögött állítólag a német szakember és a párizsiak sportigazgatója közötti konfliktus volt.

Leonardo hamar megtalálta Tuchel utódját, és Mauricio Pocchettino élt is a lehetőséggel. Az argentin vezetőedzővel a PSG továbbra is a Lille mögött áll a Ligue 1-ben.

Ami ennél sokkal aggasztóbb lehet a számára, az Neymar és Ángel Di María sérülése, így a Kylian Mbappével kiegészülő látványos támadóhármast sajnos nem láthatjuk összeállni a katalánok ellen.

A PSG-t még a két világsztár hiányában sem szabad leírni, a 20 éves Moise Kean és az új vezetőedző honfitársa, Mauro Icardi is egyre jobb formában van.

Lionel Messi és Antoine Griezmann egymásra találása továbbjutást érhet a Barcelonának Forrás: AFP/Josep Lago

Ugyanez igaz a Barcára is, ahol úgy tűnik, Ronald Koeman megtalálta, hogyan tudja kihozni a maximumot a rendelkezésre álló keretből.

Az ősszel látottakkal ellentétben Lionel Messi és Antoine Griezmann sem oltják már ki egymás játékát,

márpedig kettejük játéka kulcs lehet ebben a párharcban. A világbajnok francia támadó idén már hét gólt rúgott és a gólpasszok terén is jeleskedik.

Messi újabb kiváló teljesítményének a hétvégén a Deportivo Alavés látta kárát – az argentin legenda a baszkok ellen kétszer volt eredményes, csakúgy, mint a 21 éves Francisco Trincao. Ha a sors egy új fejezetet szeretne nyitni ebben az elmúlt pár évben igencsak emlékezetes pillanatokat hozó párosításban, akkor nem valamelyik sztár, hanem Kean és Trincao lesznek a hősök...

Ugyan már nem adunk 70 %-ot a PSG továbbjutására, de mivel a Barcával kapcsolatban az egy héttel ezelőtti, Sevilla elleni kupaelődöntő (0-2) és az Athletic Bilbao ellen hosszíbbatásban elveszített Spanyol Szuperkupa emlékei még frissek, így továbbra sem a katalánokat látjuk az esélyesnek.

Sevilla – Borussia Dortmund

Még úgy is ez az egyik legérdekesebb párharc a számunkra, hogy a BVB az elmúlt másfél évtized legrosszabb produkcióját nyújtja a Bundesligában. Jadon Sancho az előző szezonban parádésan teljesített, azonban a nyáron – az Interbe távozó Achraf Hakimivel szemben – nem tudta elhagyni a Ruhr-vidéket. A fiatal angol szélső borzalmasan kezdte a most zajló évadot (2021. január 3-ig nem volt gólja a Bundesligában), aminek fontos szerepe volt Lucien Favre menesztésében.

A Dortmundtól többet vártunk, mint amit eddig ebben a szezonban mutatott Forrás: Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Ralf Ibing

A szakember helyét segítője, Edin Terzic vette át a vezetőedzői pozícióban, de ez egyelőre nem jelentett komoly változást a csapat rapszodikus játékában. Az igazi változást Marco Rose szerződtetése hozhatja majd el a Borussia Mönchengladbachtól. Viszont, ha nem sikerül a német bajnokságban BL-indulást érő helyre visszakapaszkodni a hatodik pozícióól, akkor ez könnyen meghiúsulhat.

A Dortmundnak – Sancho visszafogott játéka mellett – a szurkolók is nagyon hiányozhatnak. A zárt kapuk miatt a Signal Iduna Parkban 80 ezer őrjöngő néző helyett síri csöndben kell az ellenfeleket fogadniuk. Szerencséjükre a Sevilla sem nyithatja meg a Ramón Sánchez Pizjuán kapuit az odavágóra, így az egyik leghangulatosabb spanyol stadion lelátói is üresek maradnak.

Julen Lopetegui - egy csapatra elég új futballistával együtt - bő másfél évvel ezelőtt érkezett meg a Sevilla kispadjára,

és egyre inkább kezd beérni a 2018-ban négy hónap alatt előbb a spanyol válogatott, majd a Real Madrid edzői pozíciójából elküldött szakember munkája. Február elején Lucas Ocampost - nincs rá jobb szó - levadászta a Getafe ügyeletes „gazembere", Djené, így az argentin játékos bokasérülés után lábadozva kihagyhatja a Dortmund elleni hazai meccset. Ott lehet a kezdőben az Atalantától megszerzett Alejandro Gómez, aki pont Ocampos helyére csereként beszállva góllal debütált a spanyol ligában.

Julen Lopetegui munkája kezd beérni Sevillában Forrás: AFP/Friedemann Vogel

A Sevilla sorozatban kilenc győzelemnél jár minden tétmérkőzést figyelembe véve, és fontos hetek előtt áll. Az andalúzok előbb a Dortmund ellen kiharcolhatják a továbbjutáshoz szükséges nagyságú előnyt, majd február végén egy Barca elleni sikerrel feljöhetnek a La Liga dobogójára. Ehhez a Sancho mellett a hat találattal a BL-góllövőlistát holtversenyben vezető Erling Haalandnak, és a többi fiatalnak, Giovanni Reynának, Jude Bellinghamnek, Youssoufa Mokukonak is lesz egy-két szavuk...

FC Porto – Juventus

Az első négy párharc közül ez tűnik a legegyértelműbbnek. A négygólos Cristiano Ronaldo kétgólos lemaradásban van csapattársával, Álvaro Moratával szemben a BL-góllövőlistán, és nem úgy ismertük meg a 36 éves portugál aranylabdást, mint aki megelégszik a második hellyel. A legutóbbi kilenc Serie A szezon bajnoka a Milan és az Inter személyében végre méltó kihívókat talált hazai fronton is: könnyen lehet, hogy tavasszal könnyebb lesz BL-t nyerni a torinóiaknak, mint bajnokságot.

Úgy tűnik, a Porto elveszíti a portugál bajnokságot Ronaldo nevelőegyesülete, a veretlenül az első helyen álló Sportinggal szemben. Andrea Pirlo csapatától még úgyis elvárható a kettős győzelemmel való továbbjutás, hogy Arthur, Juan Cuadrado és Aaron Ramsey mellett Paulo Dybala is sérült.

A másik négy párharc felvezetéséhez lapozzon a következő oldalra!