Vágólapra másolva!
Csütörtök este az osztrák Wolfsberger AC az angol Tottenham Hotspur csapatát fogadta a Puskás Arénában a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért vívott párharc első mérkőzésén. Az észak-londoni csapat már az első félidőben háromgólos előnybe került, ezzel pedig le is rendezte a továbbjutást. Különösen Gareth Bale volt elemében, aki a meccs elején gólpasszt adott a dél-koreai Szon Hung Minnek, majd a 28. percben egy remek csel után szépségdíjas gólt lőtt a jobb felső sarokba.

José Mourinho, a papíron "vendég" londoniak vezetőedzője előzetesen azt ígérte, hogy több kulcsjátékosát is pihenteti a találkozón, de végül csak Harry Kane-t hagyta otthon, a kezdő tizenegyben pedig ott volt többek között a világbajnok francia kapus, Hugo Lloris, a Puskás-díjas dél-koreai Szon Hun Ming és a bajnokikon általában mellőzött Gareth Bale és Dele Alli.

A jóval esélyesebb Spurs Szon, Bale és a brazil Lucas Moura góljával gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést - s valószínűleg a továbbjutást is -, az osztrák bajnokságban hatodik WAC-nak, amely először szerepelhet kieséses szakaszban a nemzetközi porondon, csak statisztaszerep jutott. Lloris kapuját mindössze egyszer veszélyeztették komolyabban a "vendéglátók", de akkor a hálóőr bravúrral hárított.

A második játékrész elején kissé "magára engedte" a Wolfsberget a Tottenham, s az osztrákok éltek is a lehetőséggel, előbb büntetőből szépítettek, majd kapufát rúgtak. A hajrá aztán megint az angoloké volt, a 88. percben a szünetben beállt Carlos Vinícius megszerezte a negyedik találatukat is, így a Tottenham kedvező helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót.

Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga
Wolfsberger AC, Tottenham, Európa-liga

A mérkőzést eredetileg Klagenfurtban rendezték volna, de a Nagy-Britanniából érkezőkre vonatkozó osztrák beutazási korlátozások miatt végül Budapest lett a helyszín. A koronavírus-járvány következményeként a Puskás Aréna ezen kívül még két Bajnokok Ligája-meccsnek is otthont adott, illetve ad a jövő héten: kedden az RB Leipzig itt fogadta az FC Liverpoolt (0-2), jövő szerdán pedig a Manchester City lesz a Borussia Mönchengladbach vendége.

Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, első mérkőzés:
Wolfsberger AC (osztrák)-Tottenham Hotspur (angol) 1-4 (0-3)
Puskás Aréna, zárt kapus, v: Ali Palabiyik (török)
gólszerzők: Liendl (55., 11-esből), illetve Szon (13.), Bale (28.), Moura (34.), Carlos Vinícius (88.)

A visszavágót jövő szerdán rendezik.