Vágólapra másolva!
Az új kormányrendelet értelmében legalább május 17-ig nem engedik be a nézőket a sporteseményekre Angliában.

Az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Boris Johnson fokozatosan kezdi engedélyezni a járványhelyzet miatti korlátozások enyhítését,

azonban a sporteseményekre a brit kormány új bejelentése szerint legalább május 17-éig nem mehetnek be a nézők.

Ami a Premier League-t illeti, ha minden a tervek szerint halad, akkor az utolsó fordulót már nem zárt kapuk mögött kell megrendezni, és korlátozott számban jelen lehetnek majd a szurkolók a futballstadionokban.

Egyelőre még nézők nélkül játsszák a Premier League mérkőzéseit Forrás: AFP/Shaun Botterill

Ebből arra lehet következtetni, hogy az olyan nyári sporteseményekre, mint például a labdarúgó-Eb, a wimbledoni Grand Slam teniszverseny, vagy éppen a nemzetközi és megyei krikettmeccsek, már szintén nézők jelenlétében kerülhet sor.

Az angliai mérkőzéseken az előző év végén, még a harmadik országos zárlat bevezetése előtt, korlátozott számban a helyszínen tartózkodhattak a nézők,

legfeljebb 2.000 szurkolót engedtek be a focimeccsekre.

A The Guardian megírta, hogy a jelenlegi ütemterv alapján a kormány fokozatosan tervezi feloldani a korlátozásokat, mind a beltéri, mind a szabadtéri események kapcsán.

A terezet négy lépésben határozza meg a szabályozások enyhítését.

Minden szakaszban meg kell vizsgálni a vakcina bevezetésének sikerességét, az oltás hatékonyságát, a variánsok jelenlétét és a fertőzési arányokat, mielőtt döntés születik a következő szakaszba történő továbblépésről.

A brit miniszterelnök szerint a korlátozások enyhítése országos, nem pedig regionális alapon történik.