Társoldalunk:

Két Honvéd-játékost is kiállított a bíró a Magyar Kupában

2021.02.24. 16:33

A Zalaegerszeg hosszabbítás után, 2-1-re győzött a találkozó jelentős részében kettős emberhátrányban futballozó Budapest Honvéd ellen a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

Két élvonalbeli csapat, a ZTE és a Budapest Honvéd találkozott egymással a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében szerda délután.

A két együttes január végén játszott legutóbb egymás ellen az NB I-ben, az a mérkőzés 2–2-es végeredményt hozott.

Rögtön a találkozó elején vezetést szerezhetett volna Horváth Ferenc csapata. Egy védők mögé beívelt labdát Szendrei Norbert egyből középre tett, de Lukas Klemenz kapáslövése éppenhogy a jobb kapufa mellett zúgott el. 

A 10. percben aztán éppen Klemenz követett el egy végzetes hibát, hiszen utolsó emberként hátulról felrúgta a kapura törő Babati Benjamint, amiért a játékvezető azonnal kiállította.  Az eset még éppen a 16-os előterében történt, így legalább a 11-est megúszta a Honvéd, de így is rendkívül nehéz helyzetbe került.

A Zalaegerszeg az emberelőny birtokában át is vette a mérkőzés irányítását, de nem tudott helyzetet kialakítani és gólt szerezni, sőt, a 30. percben összehozott egy büntetőt is. Artem Favorov teljesen feleslegesen két kézzel ellökte Thierry Galét, a megítélt 11-est pedig Gazdag Dániel váltotta gólra.  Emberhátrányban szerzett vezetést a címvédő Honvéd.

Boér Gábor csapata kifejezetten halványan futballozott, és nem tudott fogást találni a szervezetten védekező ellenfelén.

Az első félidő végén megint a Honvéd került helyzetbe. Egy erősen meglőtt szabadrúgásba még Gazdag fejelt bele, ám Gyurján Márton kapus szépen védett.

A második játékrész eleje zalaegerszegi büntetővel indult. Djordje Kamber a 16-oson belül kezezett, Futács Márkó pedig belőtte a 11-est, kiegyenlítve az eredményt. 

A legnagyobb lehetőség ezek után némi meglepetésre a 10 emberrel küzdő Honvéd előtt adódott, de Nagy Dominik a jobb felső sarok mellé lőtt nagy helyzetben a 62. percben. 

A 76. percben aztán még nagyobb bajba került a budapesti csapat, ugyanis Tomás Tujvel kapus is a kiállítás sorsára jutott,  mert a 16-oson kívül kézzel ütötte el a labdát a kapura törő Futács elől.

A Honvéd tehát 9 emberrel küzdött a továbbiakban, és ennek ellenére is időnként jobban futballozott a sokszor tanácstalannak tűnő Zalaegerszegnél. Újabb gól nem született, következhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás. 

A 97. percben a ZTE Koszta Márk szöglet utáni fejesgóljával megszerezte a vezetést,  először a mérkőzésen.

A kettős emberhátrányban futballozó Honvéd bár becsülettel küzdött, nem tudott erre a gólra válaszolni, így a Zalaegerszeg végül, ha nehezen is, de továbbjutott a legjobb nyolc közé.

 

Magyar Kupa, nyolcaddöntő:
ZTE FC - Budapest Honvéd FC 2-1
Gólszerzők: Futács (51., 11-esből), Koszta (97.), ill. Gazdag (32., 11-esből)