Vágólapra másolva!
A Vasas 2-1-re nyert az első helyezett Debrecen vendégeként a labdarúgó Merkantil Bank Liga 26. fordulójának vasárnap esti rangadóján.

A listavezető Debrecen hazai pályán fogadta egyik legnagyobb riválisát, a második helyezett, tavasszal még veretlen Vasast az NB II 26. fordulójának rangadóján.

A Huszti Szabolcs és Toldi Gábor által irányított debreceniek kezdőjében ott volt természetesen Dzsudzsák Balázs,

aki a 4. percben remekül ívelt középre egy szabadrúgást, azonban Szécsi Márk ígéretes helyzetben nem találta el a labdát.

Jóval aktívabb volt a hazai csapat, a 20. percben Ferenczi János távolról kevéssel lőtt mellé, majd Varga József 11 méterről leadott lövését Jova Levente védte.

Az első félidőben a gólhoz mégis a Vasas állt közelebb, Radó András egy hazai hibát kishíján góllal büntetett.

Az angyalföldiek csatára egy labdaszerzés után betört a 16-oson belülre, a bal alsóba tartó lövését azonban Gróf Dávid kitolta.

Nem sokkal később Radó egy lesgólt is szerzett, majd a 41. percben ismét a kapussal állt szemben, de Gróf megint védeni tudott.

A pihenőre 0-0-s eredménnyel vonulhatott a két együttes.

Nagyot küzdöttek a felek, a végén a Vasas örülhetett Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A második játékrész debreceni fölénnyel és egy kényszerű cserével kezdődött. Poór Patrik nem tudta folytatni a játékot, a helyére Szatmári Csaba állt be az 54. percben.

Inkább a küzdelem és a mezőnyjáték dominált, komolyabb helyzet nem adódott a csapatok előtt.

A 66. percben aztán betalált az aktívabb Debrecen, Bódi Ádám jobboldali beadására Sós Bence érkezett a hosszú oldalon, és a védőket megelőzve közelről a kapuba passzolt.

Nem sokkal később maga a gólszerző is megsérült, Tischler Patrik váltotta.

A hajrában egyre többet támadott a Vasas, amelynek meg is lett az eredménye, mert a 86. percben Kinyik Ákos összehozott egy büntetőt, Feczesin Róbert pedig kiegyenlített.

A bekapott góltól még nagyobb erőre kapott a Vasas,

és három perc múlva ismét Feczesin villant, Berecz Zsombor beadása után 7 méterről passzolt a kapu közepébe.

Pillanatok alatt megfordította és megnyerte a mérkőzést a 2021-ben még mindig veretlen Vasas, és közelebb került éllovas riválisához.

Merkantil Bank Liga, 26. forduló:
Debreceni VSC – Vasas 1-2
Gólszerzők: Sós (66.), ill. Feczesin (86., 11-esből, 89.)

Az élmezőny: 1. DVSC 54 pont, 2. Vasas FC 52 pont, 3. Gyirmót FC Győr 50 pont, 4. Pécsi MFC 48 pont