Vágólapra másolva!
A 2021-es év lehet a Manchester City és Pep Guardiola éve. Az angol sztárcsapat bombaformában futballozik, eddig összes idei meccsét megnyerte, gyakorlatilag legyőzhetetlen gépezetként robog át a Premier League mezőnyén. A klub szurkolói és vezetői azonban azt várják, hogy végre sikerüljön a nemzetközi áttörés, és az együttes történetének első Bajnokok Ligája győzelme ne csak egy beteljesületlen álom legyen, hanem valóság. Guardiola a Barcelona élén kétszer is megnyerte a rangos serleget, de 2011 óta nem tudta elhódítani. Jelenleg minden jel arra mutat, hogy a katalán edzőnek a rossz széria megszakítására ebben a szezonban lehet a legnagyobb esélye, és tökéletes idényt futhat a Manchester Cityvel.

A Manchester City az összes megszerezhető kupáért versenyben van 2021-ben. A bajnokság megnyerésének legnagyobb esélyese, az FA-Kupában a negyeddöntőnél jár, az angol Ligakupában pedig bejutott a döntőbe. Mégis az az érzése az embernek, ha ezeket mind megnyeri, Angliában legfeljebb egy vállveregetést kap majd Guardiola. A katalán edző erre a bravúrra már korábban is képes volt, a 2018/2019-es idényben véghez is vitte, ezért másodjára talán nem számítana akkora szenzációnak.

Az igazán nagy szintlépés egyértelműen a Bajnokok Ligája megnyerése lenne, ami még legutóbb 2011-ben sikerült neki a Barcelona edzőjeként. Sem később a Bayern, sem pedig a City élén nem tudott bejutni a döntőbe. Nem véletlenek vele szemben a magas elvárások, hiszen

2016 óta a Manchester City menedzsere, eddig több mint 800 millió eurót költhetett játékosvásárlásra, és az angliai sikerek mellett csapatával a Bajnokok Ligájában maximum a legjobb nyolc közé tudott csak bekerülni.

A Manchester City edzőjeként a BL-győzelem a következő cél Forrás: AFP/Tim Keeton

A Barcelonával szárnyalt, a Bayernnel elbukott a BL-ben

Pep Guardiola 2008-ban került a Barcelona felnőttcsapatának élére, előtte a katalánok B csapatát irányította. Az ifjú tréner első szezonjában mindjárt történelmi sikereket aratott, meglehetősen magasra állítva ezzel a mércét.

A korábbi remek középpályás a La Liga és a Spanyol Kupa mellé megnyerte a Bajnokok Ligáját,

ezzel története során először triplázáshoz segítve a klubot. Mindössze 38 évesen Guardiola lett minden idők legfiatalabb BL-győztes edzője. Labdabirtoklásra építő taktikája, az úgynevezett "tiki-taka" a katalán óriás és a spanyol válogatott ikonikus védjegyévé vált, és jó ideig nem is találta meg senki az ellenszerét.

A Manchester United elleni, 2009-es BL-döntő:

A Barcelona élén Guardiola 2011-ben szintén Sir Alex Ferguson Manchester Unitedjét győzte le a Bajnokok Ligája döntőjében, megszerezve ezzel edzői karrierje második – és eddigi utolsó – BL-győzelmét.

Négy szezon alatt 14 elhódított trófeával a háta mögött a Barcelona történetének legsikeresebb edzőjeként 2012-ben távozott a katalán klubtól, majd egy évnyi pihenő után a Bayern Münchennél állt munkába.

Münchenben komoly örökséget vett át, Jupp Heynckes a 2012-2013-as szezonban csúcsra járatta a német sztárcsapatot és minden fontos kupát megnyert. Magasak voltak az elvárások Guardiolával szemben, hiszen a Barcelona korábbi sikeredzőjeként a BL-címvédő Bayern München kispadját foglalta el, amely az előző idényben olyan eredményeket ért el, amelyeket rendkívül nehéz lett volna túlszárnyalni.

Münchenben töltött három éve alatt a tulajdonképpen kötelezőnek számító Bundesliga-elsőséget mindig megszerezte, nyert két Német Kupát is, azonban a BL-ben elkerülték a sikerek.

Első szezonjában a Carlo Ancelotti által irányított Real Madridtól kapott alapos leckét. A Real az elődöntő visszavágóján lemosta a pályról a Bayernt az Allianz Arénában. Guardiola labdabirtoklásra építő taktikáját villámgyors kontrákkal szedte ízekre a madridi csapat, és 4-0-ra nyert, összesítésben pedig 5-0-val jutott be a BL-döntőbe.

A Bayern edzőjeként nem tudott maradandót alkotni a BL-ben Forrás: AFP/John Macdougall

A következő évadban is spanyol ellenféllel került szembe a katalán edző alakulata, méghozzá korábbi klubjával, a Barcelonával az elődöntőben.

Lionel Messi és Neymar vezérletével Luis Enrique (akivel játékosként csapattársak voltak a Barcelonában és a spanyol válogatottban is) együttese 3-0-ra nyert hazai pályán, amellyel el is dőlt a továbbjutás. A visszavágón szoros meccsen 3-2-re győzött a Bayern Münchenben, de ez kevés volt a döntőbe kerüléshez.

Harmadik németországi idényében újfent spanyol együttessel csapott össze Guardiola az elődöntőben. Ezúttal Diego Simeone betonvédekezéséről híres Atlético Madridja volt az ellenfél, amely hazai meccsét 1-0-ra nyerte meg, és Münchenben is gólt tudott szerezni, így 2-1-es veresége ellenére idegenben lőtt góljának köszönhetően megakadályozta a Bayernt abban, hogy a fináléba jusson.

A három év alatt elért három elődöntős szereplés talán nem mondható olyan rossznak, de a bajor rekordbajnoknál ennél többre vágytak, és Guardiola is valószínűleg abban bízott, hogy legalább egyszer döntőbe vezényli csapatát, amelyet aztán meg is nyer.

Megváltóként érkezett Manchesterbe

Erre végül nem került sor a Bayernnél, mert a spanyol edző 2016-ban újabb topcsapat kispadját foglalta el,

ezúttal a Premier League-ben szereplő, egyre nagyobb célokat, köztük elsődlegesen a BL-győzelmet megcélzó Manchester City élére került.

Az angol csapat tulajdonosai abban bíztak, hogy a katalán tréner segítségével mindez sikerülhet.

Manchesterben tárt karokkal várták Forrás: DPPI via AFP/Paul Currie

A City 2008 óta - amikor az egyesült arab emírségekbeli Manszur bin Zajed al-Nahjan megalapította az Abu Dhabi United Group céget, melynek neve alatt megvásárolta a manchesteri futballklubot - az angol és az európai klubfutball egyik meghatározó szereplőjévé vált. Az angol csapat Guardiola 2016-os szerződtetése előtt is ért el szép sikereket, többek közt két Premier League-győzelmet szerzett, de a tulajdonos a katalán sztáredző megszerzésével szeretett volna szintet lépni.

A sikerek Guardiolával is szép számban érkeztek, hiszen vezetésével a City két bajnoki címet már begyűjtött, a 2018/2019-es szezont egyedülálló módon három trófeával zárta Angliában (Premier League, FA-Kupa, Ligakupa megnyerése). Hiába azonban az angliai dominancia, a nemzetközi színtéren eddig abszolút a várakozásokon alul teljesített a csapat, amelynek drukkerei abban bíznak, hogy a rossz széria talán 2021-ben végre megtörhet, és a klubhoz kerül a BL-trófea.

Sorozatos kudarcok a BL-ben

Guardiola bemutatkozó idénye nem sikerült a legjobban, de ez betudható annak is, hogy rengeteg játékost vett a City, az edzőnek a csapatépítés jegyében telt az első szezonja.

Ettől függetlenül az AS Monaco elleni kiesést a nyolcaddöntőben kifejezetten kudarcként élte meg a csapat és a szurkolók. Az azóta világsztárrá váló Kylian Mbappé abban az idényben robbant be a köztudatba, és remek játékának köszönhetően végül 6-6-os összesítéssel, idegenben szerzett több góllal a francia csapat kiejtette esélyesebb ellenfelét.

A következő évadban, mely során rekordmennyiségű 100 ponttal nyert a City a Premier League-ben, a Liverpool állította meg a BL-ben.

A két csapat a negyeddöntőben találkozott egymással, és Jürgen Klopp együttese egy sima 3-0-s első meccset követően az Etihad Stadionban is győzni tudott,

így a későbbi döntős 5-1-el lépett tovább a következő körbe.

A 2018/2019-es szezonban a manchesteri csapat újra angol ellenfelet kapott a negyeddöntőben. A Maurico Pochettino által vezetett Tottenhammel szemben megint elbukott, ám karnyújtásnyira volt a továbbjutástól. Az első meccset 1-0-ra nyerte odahaza a Spurs, de Manchesterben csak 4-3-ra győzött Guardiola együttese, így a két évvel ezelőtti kieséshez hasonlóan újfent az idegenben lőtt gólok okozták a City vesztét.

A mérkőzés vége drámaian alakult, hiszen Raheem Sterling a 93. percben gólt szerzett, és úgy tűnt, az 5-3-as eredmény a továbbjutást jelenti a katalán edző csapatának.

Az öröm azonban korai volt, mert pillanatokkal később a videobírós visszajátszás alapján kiderült, hogy a támadás közben Sergio Agüero lesen tartózkodott, így a Tottenham jutott tovább, a City megint kiesett.

A 2019/2020-as idény rendhagyó volt a koronavírusnak köszönhetően, hiszen a Bajnokok Ligájában a járványhelyzet miatt az egyenes kieséses szakaszban a negyeddöntőktől egymérkőzéses párharcokban dőlt el a továbbjutás sorsa. A Portugáliában megrendezett „minitornán" a legjobb nyolc között az előző körben a Real Madridot kiejtő Manchester City a Juventust búcsúztató Olympique Lyonnal mérkőzött meg az elődöntőért.

Guardiola együttese a hajrában remekül kontrázó francia ellenfelén nem tudott túljutni, 3-1-re győzött Rudi Garcia meglepetéscsapata, és megérdemelten jutott be a legjobb négy közé.

"Egy napon eljutunk oda, hogy azt a kis különbséget, ami az elődöntőhöz vezető utat jelenti, eltüntetjük majd. Az első 20-25 percben szenvedtünk, nem találtuk azokat a réseket, ahol támadásokat tudtunk volna vezetni. A második félidő rendben volt, úgy éreztem, ott mi voltunk a jobbak, de ebben a sorozatban a tökéletességre kell törekedni.

mondta a mérkőzést követően Guardiola.

A Lyon ellen nem jöttek be Guardiola húzásai Forrás: AFP/Franck Fife

A meccs után a sajtó és a szakértők élesen bírálták a spanyol mestert, miszerint eltaktikázta magát, annyira félt a BL-kudarctól, hogy nem merte játszani hagyni a csapatát,

és David Silvát is nagyon későn cserélte be. Ráadásul azon a meccsen a City védői és középpályásai kifejezetten lassúak, körülményesek voltak, sok labdát eladtak és bántóan nagy hibákat követtek el.

A csapat egyik legnagyobb sztárja, a Premier League-ben 2020-ban a játékosok által az év labdarúgójának választott Kevin De Bruyne is csalódottan értékelt a Lyon elleni BL-búcsút követően.

mondta a belga futballista.

Ez lehet a tökéletes szezon

Az elmúlt évek BL-ben nyújtott teljesítménye után úgy tűnik, egyre fokozódik a nyomás a spanyol edzőn, illetve felmerül a jogos kérdés: vajon képes-e Pep Guardiola a Barcelona mellett másik csapattal is megnyerni a legrangosabb európai klubserleget?

Sokak szerint azzal a nagyszerű Barcelonával (amelynek egy csúcsformában futballozó Lionel Messi, Xavi és Andrés Iniesta volt a keretében) szinte bármelyik edző BL-t tudott volna nyerni, de azért meggondolatlanság lenne vitatni Guardiola érdemeit. Igaz, hogy azóta a Bayern és a City edzőjeként sem tudott maradandót alkotni Európában, de az elmúlt évek kudarcaiból már szerzett annyi tapasztalatot, hogy azokból tanulva végre szintet lépjen.

Ha valamikor BL-t nyerhet a City, akkor a mostani szezonban van talán a legnagyobb esélye erre.

Angliában szinte biztosra vehető, hogy megnyeri a bajnokságot, jelenleg 14 pont az előnye a második helyezett városi rivális Manchester Uniteddel szemben, ami tekintélyesnek mondható. A kispad hosszú, tehát még Guardiola azt is megengedheti magának, hogy a kulcsembereket a fontosabb meccsekre tartalékolja, így egy okos rotációval nyert ügye lehet a Premier League-ben.

2021-ben eddig az összes meccsét megnyerte a City Forrás: AFP/Martin Rickett

Mindezt leginkább a 2021-es év elején alapozta meg, hiszen ebben az évben az összes meccsét megnyerte,

egyébként nem csak a bajnokságban, hanem minden sorozatban, ami elképesztő teljesítmény. Tétmeccsen legutóbb 2020. november 21-én kapott ki a Tottenham elleni bajnokin. Azóta nem talált legyőzőre. Angliában a Ligakupa megnyerésétől csak egy meccsre van, és az FA-Kupában is már negyeddöntős, mindkét sorozatban egyértelmű favoritnak számít. Persze valószínűleg a BL nagyobb elsőbbséget élvez ezeknél a kupáknál.

A játékoskeret bombaerős, és azt is bebizonyította, hogy képes elviselni a korábban pótolhatatlannak hitt kulcsemberek hiányát.

Kevin De Bruyne sérülése érzékenyen érinthette volna Guardiolát, de ott volt Ilkay Gündogan, aki a hátára vette a csapatot, és rendkívül fontos gólokat szerzett, meccseket döntött el.

Ilkay Gündogan bombaformában futballozik Forrás: AFP/Rui Vieira

Gabriel Jesus és Sergio Agüero is sokat hiányzott a szezonban, de az ő távollétüket sem érezte meg az együttes, amely csapatszinten rendkívül egységes maradt és tovább fejlődött. A korábban inkább csak kiegészítő emberként szerephez hutó Phil Foden ebben az évadban berobbant, és a támadósor bármely posztján sokat hozzá tudott tenni az eredményességhez, a City gyakran klasszikus csatár nélkül is ugyanolyan gólra törő játékot volt képes felmutatni.

A koronavírus-járvány és a sok sérülés miatt az angol topklubok közül talán csak a Liverpool járt rosszabbul, és Klopp csapata meg is érezte ezt, de Guardiola együttese nem.

További jó hír a City részére, hogy a tavaszi folytatásra, a szezon hajrájára gyakorlatilag teljes kerettel vághat neki a klub, hiszen a legtöbb sérült futballista felépült,

így bővülnek az edző taktikai lehetőségei is.

A City jelenlegi BL-szezonja eddig sétagaloppnak tűnik, de persze a neheze csak most jön. A manchesteri alakulat a csoportkört simán teljesítette, könnyedén jutott tovább a Porto, az Olympiakosz és a Marseille előtt, és viszonylag könnyű ellenfelet kapott a legjobb 16 között a Mönchengladbach személyében, amelyet a párharc első összecsapásán könnyedén 2-0-ra le is győzött idegenben. Továbbjutása a legjobb nyolc közé borítékolható, és magabiztosan várhatja kivel kerül össze majd.

A Mönchengladbach elleni BL-nyolcaddöntő első meccsén könnyedén nyert a City Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Itt már egyre nehezebb elkerülni a klasszikus nagycsapatokat, de a jelenleg talán inkább azok félnek a Citytől, mint fordítva. A bajnokságban és a BL-ben mutatott forma gyakran különbözik, de úgy tűnik, hogy kevés csapatot lehet rajta kívül a végső esélyesek közé sorolni.

A Bayern címvédőként talán a legesélyesebb arra, hogy a City útját állja, és a másik tavalyi döntős, a PSG sem tűnik könnyű ellenfélnek.

Az olyan, általában esélyes klubok, mint a Real Madrid, a Barcelona és a Liverpool viszont csak árnyékuk önmaguknak idén, így a tényleges riválisok száma a megszokottnál kevesebb lehet.

Persze a City azért egyáltalán nem mehet biztosra az elmúlt évek alapján, mert 2020-ban a Lyon, 2017-ben a Monaco ellen is toronymagas favoritnak számított, mégis mindkét alkalommal meglepő kiesés lett a vége.

Ami az angolok játékstílusát illeti, úgy tűnik, Guardiola nem nagyon változtatott még a Barcelonánál kialakított futballfilozófiáján. Mindig a labdabirtoklásra épít, dominálja a meccseket, és előbb-utóbb kifárasztja az ellenfeleket, majd beviszi a végső csapást. Csapatai korábbi BL-kieséseit leginkább az okozta, hogy nem tudott alkalmazkodni a betömörülő, gyors kontrákra építő ellenfelekhez, valamint a magasan védekező, intenzív letámadást alkalmazó csapatokkal is gyakran meggyűlt a baja. Persze minek B-terv, ha az A-terv is tökéletesen működik.

Ha nyerő taktikáját tökéletesen alkalmazza és ráerőlteti az ellenfelekre, akkor kevés csapat lesz képes megállítani az angol sztárklubot.

Ha időrendben előrehaldva tekintjük az eredményeket, azt is lehet mondani, hogy Guardiola fokozatosan távolodik a BL megnyerésétől, hiszen a Barcával kétszer győzött, majd a Bayernnel az elődöntő, a Cityvel viszont csak a negyeddöntő volt a legjobb, amit fel tudott mutatni a Bajnokok Ligájában. Ugyanakkor a labdarúgásban a rossz szériák előbb-utóbb mindig megtörnek, és noha a Manchester City nem tekinthető akkora múltú futballklubnak, mint a Liverpool, a Bayern München, a Barcelona vagy a Real Madrid, remek játékoskerete van és egy kiváló edzője, ez a kettő pedig elég lehet a végső sikerhez.