Kirúgták a csapatától a 2006-os foci-vb olasz hősét

GERMANY GROSSO CELEBRATION CELEBRACION ITALY GERMANY FRANCE SOCCER ALEMANIA BERLIN COPA DEL MUNDO 2006 WORLD CUP 2006 ITALIA FRANCIA FABIO GROSSO HORIZONTAL
Grosso volt az olasz csapat hőse a 2006-os világbajnokságon
Vágólapra másolva!
A játékosként világbajnok Fabio Grossót pénteken menesztették a svájci labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő FC Sion vezetőedzői posztjáról.

A tavaly augusztusban kinevezett 43 éves szakember szerződése az idény végéig szólt. Az FC Sion csütörtökön házigazdaként 3-0-ra kikapott a Luganótól - a vendégeknél Kecskés Ákos végigjátszotta a meccset -, és nyeretlenségi sorozata már öt forduló óta tart. A csapat az osztályozót jelentő kilencedik helyen áll a tabellán, és ugyanúgy 22 pontja van, mint a sereghajtó liechtensteini FC Vaduznak, ráadásul közben a Svájci Kupából is kiesett.

Grosso volt az olasz csapat hőse a 2006-os világbajnokságon Forrás: MEXSPORT/David Leah

Grosso - aki 2006-ban az olasz válogatottal úgy lett világbajnok, hogy a németek elleni elődöntő hosszabbításában ő szerzett vezetést, majd a franciák elleni fináléban ő értékesítette a győztes tizenegyest - korábban három együttesnél, a Barinál, a Hellas Veronánál és a Bresciánál dolgozott, utóbbi klubtól három mérkőzés után menesztették tavalyelőtt.

A Sionnak korábban volt már játékosként világbajnok olasz edzője: Gennaro Gattuso 2013-ban három hónapig irányította a csapatot, amely edzői pályafutása első felnőtt gárdája volt.