Vágólapra másolva!
A Chelsea 2-0-ra nyert a vendég Everton ellen az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának hétfői játéknapján. A londoni Kékek Thomas Tuchel vezető-, és Lőw Zsolt másodedző január végi kinevezése óta szinte szárnyalnak, immár 11 találkozó óta veretlenek.

Ennek megfelelően a mérkőzésen szinte kezdettől fogva a londoniak játszottak veszélyesebben.

A labdabirtoklás is a hazai csapat nagy fölényét jelezte, mert az első 20 percben 80%-ban a Chelsea-nél volt a labda.

Fél óra játék után aztán egy öngólnak köszönhetően meg is megszerezte a vezetést a Chelsea. Marcos Alonso középre tett labdájába Ben Godfrey olyan szerencsétlenül ért bele, hogy a labda a saját kapuba pattant. Ez volt az Everton történetének 53. öngólja a Premier League-ben.

A félidő hajrájában Marcos Alonso ziccere kis híján újabb gólt eredményezett, de a lövését az egyik védő becsúszva blokkolni tudta.

A második félidőt remekül kezdte a Chelsea, előbb Marcos Alonso szabadrúgását kellett bravúrral hárítania Pickfordnak, majd Havertz lőtt újabb gólt, igaz, kezezés miatt a játékvezető érvénytelenítette a találatot.

Jorginho a hatodik gólját szerezte idén büntetőből Forrás: AFP/Mike Hewitt

Az Everton a második félidőben sem tudott feljavulni, a hazai csapat irányította a mérkőzést, aminek aztán a 65. percben meg is lett az eredménye. Pickford szabálytalansága után büntetőhöz jutott a londoni együttes, amit Jorginho értékesített.

A folytatásban sem a játék képe, sem az eredmény nem változott, így a Chelsea magabiztosan nyert, az Everton azonban 1994 novembere óta képtelen nyerni a Stamford Bridge-en.

A Chelsea továbbra is a negyedik helyet foglalja el a Premier League-ben, de már csak négy pontra van a második Manchester Unitedtől, és csupán egyre a harmadik helyen álló Leicester Citytől.

Premier League, 27. forduló:

Chelsea - Everton 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Godfrey (öngól, 31.), Jorginho (65.)