Vágólapra másolva!
Pótolhatatlan veszteség érte egyesületünket, közösségünket, a szombathelyi sportéletet, a Király SE elnöke, Király Ferenc, Feri bácsi 69 éves korában ma este váratlanul itt hagyott bennünket - olvasható a Király SE bejegyzésében.

Király Ferenc Szombathelyen született. Labdarúgó pályafutását a Szombathelyi Spartacusban kezdte, innen került a Haladáshoz, ahol 1970 és 1984 között összesen 260 elsőosztályú mérkőzésen viselte a zöld-fehér mezt, ezeken 30 gólig jutott, igazi legenda lett.

Klubkarrierje csúcsán 1975-ben a Magyar Népköztársaság Kupa döntőjébe vezette a Halit, ahol végül 3:2-re kapott ki csapata az Újpesti Dózsától. Ez a meccs nemzetközi kupaindulást jelentett a zöld-fehéreknek, és Király Ferenc a KEK-ben is letette a névjegyét, gólt szerzett a máltai Valletta ellen. Tagja volt 1983-ban az indiai Nehru-kupát nyert - a magyar olimpiai válogatottként szerepelt - Haladásnak is. Labdarúgó pályafutását Ausztriában, Oberwartban fejezte be 1986-ban.

2003-tól a Király Sportlétesítmény felépítésén és működtetésén dolgozott, 2006-ban részt vett a a Király Sportegyesület megalapításában, haláláig az egyesület elnökeke volt.

A tragikus hírről a magyar válogatott korábbi kapusa, meccsrekordere, Király Gábor is beszámolt, aki megható üzenettel búcsúzott.