Vágólapra másolva!
Az Arsenal házigazdaként 1-0-ra kikapott csütörtökön a görög Olimpiakosztól, de az első meccs 3-1-es megnyerésének köszönhetően bejutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Európa-ligában. A Tottenham viszont búcsúzott a sorozattól, ugyanis hosszabbítás után 3-0-ra kikapott a Dinamo Zagreb együttesétől, így 3-2-es összesítéssel a horvát csapat jutott be a negyeddöntőbe.

Az Arsenal már az első mérkőzésen eldöntötte a lényegi kérdéseket, hiszen Pireuszban 3-1-re nyert, így kedvezőbb helyzetből várhatta a visszavágót. Ennek ellenére Mikel Arteta szinte a legerősebb csapatát küldte pályára a második meccsre is. A spanyol szember a Leno – Bellerin, Luiz, Gabriel, Tierney – Smith Rowe, Ceballos, Elneny, Xhaka, Pepe – Aubameyang kezdőnek szavazott bizalmat.
A londoni együttessel csupán egyszer fordult elő, hogy az odavágón szerzett előnyből kiesett az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában.

Az a kudarc éppen az Olympiakosz ellen történt, amikor a görög együttes az előző kiírásban a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharcban búcsúztatta az Arsenalt.

Az Ágyúsok a legutóbbi két hazai meccsüket elvesztették az Olympiakos elleni. Érdekesség, hogy egyik európai kupasorozatban sem kapott még ki soha az Arsenal zsinórban háromszor hazai pályán ugyanattól a csapattól.

A londoni visszavágón finoman szólva sem esett egymásnak a két csapat. Az első igazán komoly lehetőség a hazaiak előtt adódott, Nicolas Pepe lövését becsúszva blokkolta az egyik védő, vélhetően góltól megmentve ezzel csapatát. Majd a túloldalon Youssef El Arabi került ziccerbe, Leno azonban bravúrral védeni tudott. A 24. percben kis híján megszerezte a vezetést az Arsenal, Pierre-Emerick Aubameyang került ígéretes helyzetbe, de a lövése a kapu fölé szállt.

Aubameyangnak ezúttal nem sikerült gólt lőnie Forrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

A folytatásban aztán a vendégek átvették az irányítást, legalábbis ami a labdabirtoklást illeti. A mérkőzésnek volt olyan periódusa, amikor 62%-ban a görög együttesnél volt a labda, de igazán veszélyes helyzeteket nem tudott kialakítani.

Sokat elárul az első félidőről, hogy Arsenalnak három, míg az Olympiakosznak csupán egy kaput eltaláló lövése volt.

A második félidő elején aztán az Olympiakosz szerezte meg a vezetést, Youssef El Arabi lövése megpattant Gabrielen, így Lenónak esélye sem volt védeni.

A bekapott gól után az Arsenal is éledezett, de igazán komoly egyenlítési gólhelyzetet csak a 81. percben sikerült kialakítani. Akkor Aubameyang a saját térfeléről indulva vezethette a labdát a kapusra, de nem sokkal a kapu jobb oldala mellé lőtt. A hajrában aztán megpecsételődött a görög csapat sorsa, ugyanis Ousseynou Bát kiállított a játékvezető, miután egy értelmetlen szabálytalanság után megkapta a második sárga lapját is.

A hátralévő időben több gól már nem esett, így az Arsenal ismét kikapott hazai pályán az Olympiakosztól, azonban 3-2-es összesítéssel bejutott az Európa-liga negyeddöntőjébe.

Az Arsenalhoz hasonlóan a másik londoni klub, a Tottenham Hotspur is kedvező helyzetből várhatta a visszavágót, ugyanis az első meccsen 2-0-ra nyert a Dinamo Zagreb ellen. Azonban a második mérkőzés cseppet sem úgy alakult, ahogyan azt vélhetően José Mourinhóék előzetesen eltervezték. A horvát együttes Mislav Orsic óriási góljával szerezte meg a vezetést a 62. percben, majd a hajrában egy remek összjáték után Orsic duplázni tudott, ezzel hosszabbításra mentette csapatának a párharcot.

Kiesett Zágrábban a Tottenham Hotspur Forrás: AFP/Damir Sencar

A ráadásban előbb Marin Leovac, majd Gareth Bale hagyott ki hatalmas helyzetet. Aztán a 106. percben ismét Mislav Orsic villant, a horvát támadó az ötösön kívül vette át a labdát, majd óriási gólt lőtt a kapu bal oldalába. Llorisnak esélye sem volt. Orsic az idényben már 19 találatnál jár.

A 116. percben még Harry Kane előtt adódott lehetőség, de nem tudta gólra váltani a kipattanót, a kapus bravúrral védte próbálkozását. A hátralévő időben több gól már nem esett a találkozón, így óriási meglepetésre a Dinamo Zagreb 3-0-ra legyőzte a Tottenhamet és 3-2-es összesítéssel tovább jutott.

Az AS Roma kettős győzelemmel búcsúztatta az ukrán Sahtar Donyeck csapatát a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében. Az olaszok az egy héttel ezelőtt hazai pályán 3-0-ra megnyert első mérkőzés után a párharc csütörtöki, kijevi visszavágóján - Borja Mayoral duplájával - 2-1-re győztek.

A norvég Molde FK 2-1-re nyert a Granada ellen a Puskás Arénában rendezett visszavágón, a továbbjutásnak azonban a spanyolok örülhettek.

A negyeddöntő és az elődöntő sorsolása pénteken lesz.

Európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágók:
Dinamo Zagreb (horvát)-Tottenham Hotspur (angol) 3-0 (0-0, 2-0, 2-0) - hosszabbítás után
gólszerzők: Orsic (62., 83., 106.)
Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 3-2-es összesítéssel.

Molde FK (norvég)-Granada CF (spanyol) 2-1 (1-0)
gólszerzők: Vallejo (öngól, 29.), Hestad (90., tizenegyesből), illetve Soldado (72.)
Továbbjutott: a Granada, 3-2-es összesítéssel.

Arsenal (angol)-Olimpiakosz (görög) 0-1 (0-0)
gólszerzők: el-Arabi (51.)
kiállítva: Ba (Olimpiakosz, 82.)
Tj.: az Arsenal, 3-2-es összesítéssel.

Sahtar Donyeck (ukrán)-AS Roma (olasz) 1-2 (0-0)
gólszerzők: Moraes (59.), illetve Mayoral (48., 72.)
Tj.: az AS Roma, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.