Vágólapra másolva!
Sikeres fellebbezése után visszahelyezték a perui labdarúgó-bajnokság élvonalába az Alianza Lima csapatát annak ellenére, hogy tavaly - 82 év után először - kiesett az első osztályból.

Az Alianza az ország egyik legnagyobb és legnépszerűbb klubja, novemberben azonban kiesett, miután a szezon utolsó meccsén kikapott, így egy ponttal az FC Carlos Stein csapata mögött végzett.

A limai egyesület azonban úgy vélte, a Carlos Steintől le kellene vonni két pontot, miután nem fizette ki időben a játékosait, s ezzel vétett a liga szabályai ellen. A pontlevonás azonban elmaradt, a vétkes klub mindössze pénzbírságot kapott.

Visszahelyezték az élvonalba az Alianza Limát a perui futballbajnokságban Forrás: AFP/Raul Sifuentes

Ezek után az Alianza a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely igazat adott neki, mondván, a kiszabott büntetés nem volt összhangban a perui liga szabályaival. A CAS döntése szerint a 2020-as idényre vonatkozóan két pontot le kell vonni a Carlos Steintől.

A Perui Labdarúgó Szövetség (FPF) pénteken közölte: visszahelyezi az Alianzát az élvonalba, noha a küzdelmek már elkezdődtek, van olyan csapat, amely már két fordulót is lejátszott. Egyelőre nincs döntés arról, hogy az eddig megszerzett vagy elvesztett pontoknak mi lesz a sorsa.

Az Alianza története során 23-szor nyerte meg a perui bajnokságot.