Vágólapra másolva!
A 2022-es katari világbajnoki selejtezők európai nyitányán a magyar labdarúgó-válogatott fantasztikus meccsen, drámai csata után 3-3-as döntetlent játszott a Puskás Arénában Lengyelország ellen. A meccsen Sallai Roland góljával szerzett vezetést a magyar csapat, majd Szalai Ádám növelte az előnyt, de a második félidőben egyenlített a lengyel válogatott. Willi Orbán góljával újra Marco Rossi csapat szerzett vezetést, de végül Robert Lewandowski góljával alakult ki a végeredmény. 

Az I csoportban előzetesen az első két helyre a favorit angolok mellett a lengyeleket és a magyarokat tartották a legesélyesebbnek a szakemberek, így

különösen fontos volt, hogyan kezd Marco Rossi csapata a Robert Lewandowski által fémjelzett rivális ellen a Puskás Arénában.

Azt már a meccset megelőzően lehetett tudni, hogy az olasz szakember az elhúzódó ágyéksérülése miatt

nem számíthatott legértékesebb játékosára, a télen Salzburgból az RB Leipzighez igazolt Szoboszlai Dominikra.

(A magyar játékos szerdán kezdte el az edzéseket a német csapatnál.)

Ugyanakkor a nemzeti együttes ősszel megmutatta, hogy a 20 éves támadó középpályás távollétében is versenyképes, mert nélküle is meg tudott verni olyan minőségi ellenfeleket, mint a bolgár, a szerb és a török válogatott, ráadásul előbbi kettőt idegenben. Így most is önbizalommal telve állhatott az összecsapáshoz a magyar csapat.

A Magyarország-Lengyelország vb-selejtező mérkőzés sajtóanyagának nyitóoldala Forrás: Origo

A mérkőzésre komoly járványügyi intézkedések mellett lehetett bejutni - lázmérés, kézfertőtlenítés, kötelező maszkviselés -, ennek ellenére mégis könnyedén ment minden. A stadionban ezúttal sem lehettek szurkolók a lelátón, de

az a hatalmas koreográfia, amit a válogatott legnagyobb szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade tagjai készítettek, már ki volt feszítve a Puskás Aréna egyik kapuja mögött.

A magyar szurkolók koreográfiája Fotó: Csudai Sándor - Origo

A magyar csapat a Gulácsi Péter - Fiola Attila, Willi Orbán, Szalai Attila - Lovrencsics Gergő, Nagy Ádám, Kalmár Zsolt, Kleinheisler László, Hangya Szilveszter - Szalai Ádám, Sallai Roland kezdőcsapattal lépett pályára, a vendég csapatban természetesen ott volt a Bayern München sztárja, Robert Lewandowski.

A magyar kezdőcsapat Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az első lehetőségre az 5. percig kellett várni, amikor Kleinheisler László szerzett labdát erőszakosan a lengyel tizenhatos vonalán, és lőtt a kapuba, de a német játékvezető szerint a magyar játékos fellökte Krychowiakot. Egy perccel később azonban már érvényes találatot szerzett a magyar válogatott:

Fiola Attila kiugratása után Sallai Roland lépett ki a jobb oldalon, majd betört a tizenhatoson belülre, és 14 méterről szépen lőtt a bal alsóba.

A gól a linkre kattintva tekinthető meg.

Sallai Roland szerzett vezetést Fotó: Csudai Sándor - Origo

A kapott gól után sem tudtak váltani a lengyelek, hátul adogatták a labdát, de a jól védekező magyar csapat mellett nem jutottak el ezekben a percekben komolyabb lehetőségig. Sőt, a 19. percben növelhette volna az előnyét a magyar csapat, de Hangya Szilveszter bal oldali beadása után

Lovrencsics Gergő 17 métes lövését Wojciech Szczesny fogta.

Sokat elmond a meccs első 20 percéről, hogy bár többet volt a lengyeleknél a labda, de nem volt kapura lövésük, míg a magyar csapat kétszer veszélyeztetett, és ebből egyszer be is talált.

A 26. percben Willi Orbán szerelte szépen Arkadiusz Miliket az ötösön, majd nem sokkal később Szymanski jobb oldali beadása után 10 méterról fejelt kapu mellé Milik. A 29. percben jött egy magyar helyzet, Fiola harcos labdaszerzése után 24-ről nem sokkal a bal alsó mellé lőtt.

A 35. percben ismét növelhette volna előnyét a magyar válogatott,

Lovrencsics ugyanis remekül adott be jobbról, de Szalai Ádám Michal Helik szorításában közelről a bal alsó mellé lőtt.

Szalai ádám kimaradt lehetősége Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 39. percben Fiola mentett nagyot Lewandowski elől az ötösön, majd Zielinski lőtt nem sokkal később a tizenhatosról, de ugyancsak a MOL Fehérvár védője blokkolta a próbálkozást, így egygólos magyar előnnyel vonultak a csapatok a szünetre.

A magyar csapat első félidei védekezéséről mindetn elmond,

hogy a klasszis támadókkal felálló lengyelek képtelen voltak eltalálni a kaput,

Gulácsi Péternek a beadások leszedésén kívül nem kellett védenie egyszer sem.

A második félidő elején sem változott a játék képe, a lengyelek birtokolták a labdát, de a magyar csapat nagyon fegyelmezetten védekezett. Milik az 50. percben fejelni tudott, szerencsére kapu mellé.

A magyar válogatott azonban pontosabb volt a másik oldalon, és az 52. percben tovább növelte az előnyét: Lovrencsics jobb oldali beadása után Sallai lőtt 14 méterről, blokkolt Breszynski, de éppen

Szalai Ádám elég csorgott a labda, aki két védő közül az ötös jobb sarka elől a jobb alsó sarokba emelt.

A gól a linkre kattintva tekinthető meg.

Szalai Ádám is betalált Fotó: Csudai Sándor - Origo

Paulo Sousa, a Vidi volt mestere a kétgólos hátrányban hármas cserére szánta el magát, amely be is jött a portugál szakembernek. A lengyelek ugyanis egy perc leforgása alatt egyenlítettek, két cserejátékos találatával. Előbb a 60. percben Krzysztof Piatek a bal alsóba lőtt az ötös elől, majd a 61. percben Lovrencsics Gergő hibája után Kamil Józwiak az ötös jobb sarka elől a jobb alsóba lőtt könnyedén.

A gólok a linkre kattintva tekinthetőek meg.

A lengyelek egy perc alatt lőttek két gólt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az egyperces magyar rövidzárlat után fél órájuk maradt a csapatoknak, hogy eldöntsék a három pont sorsát. Marco Rossi is cserélt, Lovrencsics és Hangya helyére Lang Ádám és Nego Loic érkezett. A 67. percben Lewandowski próbálkozott, Gulácsi könnyedén védte a 22 méteres lövést. Az utolsó 20 percre Varga Kevin is játéklehetőséget kapott, a támadó Sallait váltotta.

A magyar csapat nem tört meg az egyenlítés után, ment előre becsülettel, amelynek meg is lett az eredménye.

A 78. percben Szalai Ádám bal oldali beadásába Lang csúsztatott bele picit, majd Willi Orbán közelről jobb térddel talált a kapuba.

Willi Orbán is gólt lőtt a lengyelek ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

Azonban a lengyelek sem adták fel, és a 83. percben ismét egyenlítettek:

Robert Lewandowski 12 méterről nagy erővel a bal felső sarokba lőtt, Gulácsinak esélye sem volt.

A gól a linkre kattintva tekinthető meg.

A hátralévő időben újabb gól már nem esett - Fiola Attilát még kiállította a bíró, eléggé érthetetlenül, hiszen el sem találta lengyel ellenfelét - így a magyar csapat egy drámai,, hat gól hozó meccsen játszott döntetlent a klasszisokkal felálló lengyelek ellen a vb-selejtező nyitányán.

A következő két meccsen San Marino és Andorra lesz az ellenfél, így három meccs után hét ponttal állhat a magyar válogatott.

Az angol labdarúgó-válogatott magabiztosan, 5-0-ra győzte a vendég San Marino együttesét a magyar érdekeltségű csoportban, míg a másik csütörtöki mérkőzésen Albánia 1-0-ra nyert Andorra vendégeként.

Európai vb-selejtezők, I csoport, 1. forduló:
Puskás Aréna, zárt kapuk
Magyarország-Lengyelország 3-3 (1-0)
Gólszerzők: Sallai R. (6.), Szalai Á. (52.), Orbán W. (78.) ill. Piatek (60.), Józwiak (61.), Lewandowski (83.)
Kiállítva: Fiola A. (94.)
Vezette: Felix Brych (német)

Magyarország: Gulácsi Péter - Fiola Attila, Willi Orbán, Szalai Attila - Lovrencsics Gergő (Nego Loic, 66.), Nagy Ádám, Kalmár Zsolt (Sigér Dávid, 81.), Kleinheisler László, Hangya Szilveszter (Lang Ádám, 66.) - Szalai Ádám, Sallai Roland (Varga Kevin, 71.)

Lengyelország: Wojciech Szczesny - Bartosz Bereszynski, Jan Bednarek, Michal Helik (Kamil Glik, 58.), Arkadiusz Reca (Maciej Rybus, 79.) - Sebastian Szymanski (Kamil Jozwiak, 59.), Grzegorz Krychowiak, Jakub Moder (Krzysztof Piatek, 59.), Piotr Zielinski - Robert Lewandowski, Arkadiusz Milik (Kamil Grosicki, 84.)