Vágólapra másolva!
A lengyelek elleni csütörtöki 3-3-as hazai döntetlent követően vasárnap San Marino vendégeként folytatja a világbajnoki selejtezősorozatot a magyar labdarúgó-válogatott, amelynek kötelező begyűjtenie a három pontot, hogy ne kerüljön lépéshátrányba riválisaival szemben. A találkozót megelőzően Marco Rossi szövetségi kapitány, és a Bristol City légiósa, Nagy Ádám beszélt a várakozásairól a szombati online sajtótájékoztatón.

Marco Rossi együttesének minden esélye megvan a sikerre, ugyanis egyrészt a miniállam ellen

minden alkalommal legalább háromgólos különbségű győzelmet aratott a nemzeti csapat, másrészt hét találkozó óta veretlen.

Ilyen remek sorozatot legutóbb 2000 márciusa és 2001 áprilisa között produkált, akkor 12 meccsen nem talált legyőzőre, igaz, a négy siker és nyolc döntetlen között csak három tétmérkőzés volt. Utóbbiakat tekintve 2014 és 2015 októbere között nyolcszor maradt veretlen a magyar csapat, de akkor közte az oroszok elleni barátságos találkozón kikapott.

A magyarok már csak azért is egyértelmű esélyesnek számítanak, mert San Marino gólt 2019 novemberében szerzett legutóbb,

győzni pedig 2004-ben tudott, akkor barátságos meccsen Liechtensteint múlta felül.

„Többször elmondtam, hogy nem elsősorban a játékrendszer, vagy a taktikai formáció az, amely meghatározza a sikerességünket, hanem a hozzáállás. Lehet négy védővel is védekezőbb focit játszani, mint hárommal.

– mondta Marco Rossi, aki hozzátette, hogy a játékosok tisztában vannak vele, hogyan kell hozzáállni a meccshez, így biztos a győzelemben. Az olasz edző szerint a lengyelek elleni találkozó is megkövetelt egyfajta taktikát, a következő két találkozó már teljesen más lesz.

„San Marino mélyen fog védekezni, zárni fogja a területeket.

Edzőként is érdekes lesz, hogy miként tudjuk majd az előre megálmodott taktikát megvalósítani, hogyan tudjuk feltörni az ellenfél védekezését" – árulta el Rossi.

Az Origo kérdésére elmondta, sarkalatos pontja lesz a mérkőzésnek, hogyan tudják feldolgozni a játékosok az esélyesség terhét.

„A hozzáállás ilyen esetekben rendkívül fontos. Már a lengyelek elleni mérkőzést követően mondtam az öltözőben a játékosoknak, hogy fontos az ellenfél tisztelete, na meg az is, hogy a saját történelmünket és magunkat is tiszteljük.

A hibák megengedettek, ugyanis minden ember hibázik, de a hozzáállásból nem szabad engedni."

Marco Rossi Fotó: Polyák Attila - Origo

A szövetségi kapitány elárulta, hogy Sallai Roland és Hangya Szilveszter esetében sincs ok az aggodalomra, mert bár mindkét játékosból sokat kivett a lengyelek elleni mérkőzés, mostanra minden rendben van, ma már a csapattal edzettek.

„Biztosan lesznek változások. Mint például azt már tudják, Gulácsi Péter nem fog játszani, helyette Dibusz lez a kezdőben. Nyugodt vagyok Dénest illetően, már többször bizonyította, hogy Gulácsival azonos szintű kapus.

Biztos, hogy a mezőnyjátékosok között is lesz változás, de a tavalyi meccseken is bizonyítottuk, hogy ez nem okoz problémát"

– mondta Rossi, aki San Marino szövetségi kapitányáról, Franco Varrelláról is ejtett pár szót, aki a Bresciánál az edzője volt.

„Többször is találkoztam vele azóta, hogy 1989-90-ben az edzőm volt a Bresciánál. Kiváló a kapcsolatunk, a járványhelyzetig több UEFA által rendezett találkozón is összefutottam vele, Több klubcsapatot irányított,

– árulta el az olasz edző, aki hozzátette, hogy a pályán elsősorban a játékosokon múlik, hogy mi lesz az eredmény, ugyanis az edzők hiába találnak ki jó taktikát, ha a focisták nem tudják megvalósítani azt a pályán. Rossi elmondta, helyzeti előnyben van Varrellával szemben, ugyanis a magyar válogatott erősebb, ezt az utóbbi időben bizonyította is.

A kapitány biztos benne, hogy a játékosai a pályán is bizonyítani fogják, hogy melyik az erősebb csapat.

„Mindig nagyon fura így sajtótájékoztatót adni, hogy csak a kameráknak beszélünk, és nincs jelen senki" - kezdte a magyar válogatott középpályása, Nagy Ádám.

„A fejsérülésemről a mai napig nincs emlékem, amely fura és félelmetes, de azt mondják, hogy ez teljesen normális. Az éjszakát a kórházban töltöttem, a kötelező vizsgálatok után kiderült, hogy szerencsére nincs semmi baj" – mondta Nagy Ádám az Origo azon kérdésére, hogy miként érzi magát, majd viccesen hozzátette, a többiektől megkapta, hogy nem is sérülhetett meg, mert nincs a fejében semmi. Elmondta, hogy az ilyenkor szokásos protokoll miatt tíz napot ki kellett hagynia, majd fokozatos terheléssel engedték vissza, de érezte magán a sérülést, ugyanis hamarabb elfáradt.

„Szerencsére a lengyelek ellen már végig a pályán lehetettem, abszolút százszázalékosan érzem magam" – tette hozzá a Bristol City játékosa,

aki beszélt az válogatott előtt álló feladatokról is, visszaemlékezve kicsit a fájó, 2017-es Andorra elleni verségre, amikor ő is a csapat tagja volt.

Nagy Ádám jó játékára San Marino ellen is szükség lesz Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

„A mai napig élesen él bennem az a szégyenérzet, amit a meccs után éreztünk.

Nem gondolom, hogy nagyképűen álltunk hozzá a meccshez, inkább az volt a hiba, hogy csak meddő volt a mezőnyfölényünk, nem tudtunk dominálni.

Domináns, labdatartó játékot szeretnénk játszani. Az adódó lehetőségeket kegyetlenül ki kell használni, és a következő két meccsen magabiztos, jó játékkal nyerni."

Nagy Ádám kiemelte, hogy nagyon fontos az út folytatása, amelyet elkezdtünk. Szintről szintre kell erősödjünk, ehhez pedig hozni több góllal kell azokat a meccseket, amikor mi vagyunk papíron az erősebbek.

„Azt szeretnénk, hogy a szurkolók végre

ne remegve beszéljenek arról, mi lesz az eredmény, hanem igenis elvárás legyen, hogy egy kisebb nemzet válogatottjához látogatunk, akkor jó játékkal, több góllal győzzünk.

Ez egy kötelező lépés ahhoz, hogy tovább tudjunk fejlődni" – árulta el Nagy Ádám, aki hozzátette, a lengyelek elleni indítás kicsit fájó volt, így számunkra félig üres a pohár. Viszont a teljesítmény az olyan volt, amelyre lehet építeni a jövőben, és elkezdeni gyűjteni a sikereket.

A magyar válogatott szombat este utazik San Marinóba, a találkozó helyszínére, majd a vasárnapi meccset követően hétfőn már Andorrában lesz.

A magyar csapat csütörtökön a magasabban jegyzett lengyelekkel játszott 3-3-as döntetlent a vb-selejtezők európai nyitányán, San Marino pedig 5-0-ra kikapott Anglia vendégeként.

A csoport másik két vasárnapi találkozóján a lengyelekre szintén kötelező győzelem vár, mivel Andorrát látják vendégül, míg Tiranában a csoport két, sikerrel rajtoló csapata, az albán és az angol csap össze egymással.

A csoportból az első helyezett jut ki a 2022-es, katari világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. A magyar válogatottnak a pótselejtezőre még akkor is van esélye, ha a második helyet sem sikerül megszereznie, mivel tavaly ősszel megnyerte a kvartettjét a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Az NL-ből ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó helyekért.

A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Dibusz Dénes (FTC), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Védők: Botka Endre (FTC), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Lovrencsics Gergő (FTC), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Beograd), Kalmár Zsolt (DAC), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Loic Nego (MOL Fehérvár FC), Sigér Dávid (FTC)
Támadók: Géresi Krisztián (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK Budapest)

Európai vb-selejtezők, I csoport, 2. forduló:
vasárnap:
18.00: Albánia-Anglia, Tirana
20.45: Lengyelország-Andorra, Varsó
20.45. San Marino-Magyarország, Serravalle

A tabella:
1. Anglia 1 1 - - 5-0 3 pont
2. Albánia 1 1 - - 1-0 3
3. Lengyelország 1 - 1 - 3-3 1
Magyarország 1 - 1 - 3-3 1
5. Andorra 1 - - 1 0-1 0
6. San Marino 1 - - 1 0-5 0

Korábbi eredmények:
1. forduló (március 25.):
Anglia-San Marino 5-0 (3-0)
Andorra-Albánia 0-1 (0-1)
Magyarország-Lengyelország 3-3 (1-0)

A csoport további programja:
3. forduló (március 31.):
20.45: Andorra-Magyarország, Andorra La Vella
20.45: Anglia-Lengyelország, London
20.45: San Marino-Albánia, Serravalle
4. forduló (szeptember 2.):
Andorra-San Marino
Magyarország-Anglia
Lengyelország-Albánia
5. forduló (szeptember 5.):
Albánia-Magyarország
Anglia-Andorra
San Marino-Lengyelország
6. forduló (szeptember 8.):
Albánia-San Marino
Magyarország-Andorra
Lengyelország-Anglia
7. forduló (október 9.):
Andorra-Anglia
Magyarország-Albánia
Lengyelország-San Marino
8. forduló (október 12.):
Albánia-Lengyelország
Anglia-Magyarország
San Marino-Andorra
9. forduló (november 12.):
Andorra-Lengyelország
Anglia-Albánia
Magyarország-San Marino
10. forduló (november 15.):
Albánia-Andorra
Lengyelország-Magyarország
San Marino-Anglia