Vágólapra másolva!
A Liverpool csapatának talán legnagyobb ígérete volt Ian Frodsham a kilencvenes évek elején, akinek pályafutását és az életét egy szörnyű betegség tönkretette. Tehetségét a liverpooliak legendás játékosához, Steven Gerrardéhoz hasonlították, és még a Manchester United edzője, Alex Ferguson is többször le akarta igazolni. A fiatal focista túlélte a nyolcvanas évek legnagyobb stadionbalesetét, a Hillsborough-tragédiát, amiben rengeteg szurkoló vesztette az életét. A rákbetegségét követően kínok egész sorát kellett elviselnie. A betegség továbbterjedése után a fiú megvakult, s innentől kezdve csak rádión hallgathatta a Liverpool meccseit. Ian Frodsham halála után a klub egyik edzőközpontját róla nevezték el, ahol minden évben ifjúsági focitornákat rendeznek a tragikusan fiatalon elhunyt játékos emlékére.

Évente több ezren sétálnak keresztül a Liverpool ifjúsági fociakadémiájának küszöbén, de nagyon kevesen ismerik a létesítmény névadójának, Ian Frodshamnak a történetét, amelynek részleteit az Athletic derítette ki. Ian Frodsham a kilencvenes évek egyik legizgalmasabb stílusú játékosa volt, aki még a 80-as évek egyik legnagyobb stadionbalesetét is megúszta. A fiatal focista 13 évesen Gary nevű bátyjával túlélte a Hillsborough-tragédiát, ahol a Liverpool a Nottingham Forest csapatával játszott FA-kupa-elődöntőt a Sheffield Wednesday pályáján. A két fiú a stadion Lepping Lane felőli oldalán található szektorokban nézte volna meg a meccset, ahol később a több ezer szurkoló agyonnyomta az előttük állókat.

A tragédiának 96 halottja és több mint 700 sebesültje volt, de a két srác túlélte a borzalmakat.

A korosztályos csapatokat végigjárva Ian Frodsham 1992-ben írta alá profi szerződését a Liverpoolnál, és közben az angol U18-as válogatottnak is az egyik alapembere volt. Állítólag még a Manchester United skót edzője, a legendás Alex Ferguson is többször megpróbálta átcsábítani magához az ifjú tehetséget, aki azonban hajthatatlan maradt, és csak a Liverpoolnál szeretett volna focizni.

– mondta el Steve Heighway, a Liverpool korábbi utánpótlásedzője, aki olyan kiváló focisták pályafutását indította el, mint Robbie Fowler, Michael Owen, Jamie Carragher vagy Steven Gerrard.

Az egykori edző szerint egészen elképesztő hasonlóságok voltak Frodsham és Gerrard játékában,

és ha együtt tudtak volna játszani a Liverpoolban, az szenzációs dolgokat hozott volna a csapat számára. Sajnos az élet közbeszólt. Robbie Fowler is, aki egy korosztályban szerepelt Ian Frodshammel, elismeréssel beszélt az egykori liverpooli csapattársáról.

– mondta el az egykori liverpooli csatár.

Egy különleges srác

Ian Frodsham anyja, Lynn elsőként egy nyolcvanas évekbeli történetet elevenített fel az Athletic kérdésére. Az egyik nap telefonon keresték, és egy skót akcentussal beszélő férfi szólt bele a kagylóba:

Frodsham anyja szólt a fiának, de ő nem akart beszélni a skót edzővel. Ferguson viszont erősködött, és sikerült rávennie a fiút, hogy pár napra látogasson el a Manchester Unitedhez. Ian Frodsham ekkor 13 éves volt, és egy izgalmas kalandnak fogta fel az egészet. Nagyon jól bántak vele, és Ferguson később kérlelte a fiút, hogy maradjon náluk, de a fiatal játékos hajthatatlan volt:

Nem. Én vissza akarok menni Liverpoolba

– mondta Ian Frodsham.

– mesélte el Ian anyja. Ian Frodsham a Liverpool központjától nyolc mérföldre lévő Kirkby nevű kisvárosban született három nappal karácsony előtt, 1975-ben. Iannak négy testvére volt még.

Az apja ötéves korában vitte el először meccsre az Anfield Roadra, a Liverpool stadionjába.

Ian kisfiúként nem szerette a hangzavart, és emiatt az apja nem akarta többet elvinni őt a Liverpool meccseire. Később mégis egyre többet vitte ki a fiát a stadionba, aki beleszeretett a labdarúgásba. Ian nagyon sokat focizott, és egyre jobban fejlődött, amit már a tanárai is észrevettek.

– mondta el Lynn.

Ian Frodsham gyerekként ígéretes karrier előtt állt Forrás:TheAthletic

A szülei elmondása szerint mindig voltak játékosmegfigyelők az ifjúsági meccseken, és többen megkeresték Iant, hogy igazoljon hozzájuk.

– idézte fel az emlékeket az anya, Lynn. A későbbi Everton-edző, Alex Smith volt Ian Frodsham legjobb gyermekkori barátja, és kiskorukban egymást ösztönözték, hogy megvalósítsák az álmaikat. A vasárnapi meccseken egymás mellett játszottak a pályán. Olyan is történt, hogy két évig veretlen maradt a csapat, amelyben ők ketten játszottak.

– mesélte el Alex Smith. Frodsham egykori edzője, Steve Heighway 1989-ben vállalta el a liverpooli legenda, Kenny Dalglish felkérését, miszerint a Liverpoolal kétszeres BEK-győztes volt focista vegye át a klub utánpótlásának irányítását. A fiatal játékosok között ott volt a 13 éves Ian Frodsham is.

– mondta el Steve Heighway. Heighway elmesélte azt is, hogy Frodsham mennyire szomorú volt, mert nem válogatták be az angol U15-ös csapatba. A válogatóról hazafelé az edző és a fiatal focista megállt egy McDonald's étteremnél, hogy egyenek valamit. Amikor hazaértek, akkor a fiú ragaszkodott hozzá, hogy kifizesse az ebédjét. Az edző mondta neki, hogy ez semmiség, de Ian mégis kifizette az ebéd árát.

– mondta el Heighway.

Bob Downing negyven évig volt testnevelőtanár abban az iskolában, ahová Ian Frodsham járt. A 14 év alattiak iskolai focicsapatának is az edzője volt. Szerinte Ian nemcsak remekül focizott, hanem fiatal kora ellenére egy igazi sportember is volt.

– mesélte az egykori tanára Ian Frodshamról.

Ian rengeteg meccset nyert az általános iskolai csapatával Forrás: TheAthletic

A Liverpool legifjabb tehetségeit a kilencvenes évek elején három ember felügyelte a klubnál. Steve Heighway mellett Dave Shannon és Hughie McAuley segédkezett a Liverpool tartalékcsapatainál. Az edzői szerint kivételes adottságai voltak: a tehetsége mellé Ian Frodsham vezérszerepet is tudott vállalni a pályán, mivel nagyon erős versenyszellem dolgozott már benne egészen fiatalon. Nagyon gyorsan tanult, de a pályán kívül egy csendes és udvarias srác volt. Született győztes, aki csak a labdarúgásnak élt.

– mondta el Dave Shannon. Heighway, McAuley és Shannon munkájának gyümölcse, hogy Steven Gerrard 1998-ban bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, három évvel Frodsham tragikus halála után.

– mondta el Heighway. McAuley szerint nagyon szerencsések voltak, hogy edzőként együtt dolgozhattak a fiatal Steven Gerrarddal, Jamie Carragherrel, Michael Owennel és Robbie Fowlerrel, és a sorból nem lógott ki Ian Frodsham sem. A tehetség mellett óriási önbizalmuk is volt, hogy sikeresek legyenek a futballban.

A profik között

1993 februárjában Ian Frodsham aláírta első profi szerződését az anyukája legnagyobb örömére.

A fiatal játékos fizetése heti 25 fontról heti 200 fontra nőtt.

A fiúnak elsőre sikerült a forgalmi vizsga, és egy fehér Ford Fiestával járt edzésre, látszólag minden a legnagyobb rendben ment. A fiatal játékosra még a Liverpool első csapatának edzője, Graeme Souness is felfigyelt. Frodsham gyakran az első csapattal edzett, és az edzőmeccseken sokszor keményen játszott Souness ellen is, aki maga is beállt játszani.

Az edző néha a fiatal focista bordái közé könyökölt, hogy a fiú tudja, hogy hol a helye, de Iant nem tudta megfélemlíteni.

A következő támadásnál még keményebben állt oda Souness legnagyobb meglepetésére.

A Liverpool U18-as csapatában a felső sor jobbszélén áll Ian Frodsham Forrás: TheAthletic

Az egykori csapattárs, Phil Charnock is dicsérte Ian Frodshamet. Charnock egyébként 17 évesen a Liverpool legfiatalabb játékosa volt, aki európai kupameccsen pályára léphetett 1992 szeptemberében.

– mesélte róla Charnock. Egy másik csapattárs, Dominic Matteo 18 hónappal volt idősebb Frodshamnál. A skót védő 155 meccsen lépett pályára a Liverpool színeiben 1993 és 2000 között.

– mondta el Dominic Matteo.

Balós előjelek

1993 júniusában Steve Heighway és Dave Shannon Floridába repült a liverpooli akadémia két legnagyobb reménységével, Ian Frodshammel és Phil Charnockkal.

Miamiban kezdődtek a problémák Ian Frodsham (jobbról a második) hátával Forrás: TheAthletic

Ekkoriban kezdett el Ian Frodsham háta fájni, a játékos folyamatosan panaszkodott. Később különböző vizsgálatoknak vetették alá a fiatal labdarúgót Liverpoolban. Kezdetben azt hitték, hogy csak a hosszú repülőút miatt fáj a fiatal focista háta, de később kiderült, hogy ez nem így van.

– mesélte el Ian anyja, Lynn. Frodsham nem adta fel a küzdelmet, és a fájdalmát leküzdve továbbra is mindennap eljárt edzésre. A nyilvánvaló fájdalmai ellenére Frodsham remekül játszott az angol U18-as csapatban. Az ifjú játékos 1993 novemberében mutatkozott be a nemzeti csapatban a Franciaország elleni 3-1-es győztes Eb-selejtezőn.

– mondta el a gyerekkori edzője, Steve Heighway. Ian Frodsham a következő meccsen már nem tudott pályára lépni Írország ellen. Az ifjúsági FA-kupameccsen a Sheffield United ellen már a félidőben jelezte az ifjú játékos, hogy nagyon fáj a háta. Amikor Frodsham a félidőben lejött a pályáról, akkor azt mondta, hogy alig tud mozogni.

– mondta el a játékos anyja, Lynn. 1994. január 9-én néhány héttel a 18. születésnapja után Ian Frodsham összeesett az edzésen, és a focistát kórházba szállították. Az orvosok azt mondták, hogy a fiatal játékos medencéjében egy kislabda nagyságú tumort találtak.

A fiú túlélési esélyei egy a hárommillióhoz voltak, de a kemoterápia adhat némi esélyt a fiatal játékosnak.

Ian Frodshamnél Ewing-szarkómát diagnosztizáltak. Ez egy ritka daganatos megbetegedés, ami a csontban vagy a csont körülötti szövetekben alakul ki.

– mondta el Graeme Souness, aki elkísérte a családot egy birminghami specialistához, aki közölte a rossz hírt.

Souness vitte el a fiút a birminghami kórházba, ahol kiderült a legrosszabb Forrás: Mark Leech/Offside via Getty Images

1994 februárjában Ian Frodsham elkezdte a kemoterápiát.

– mondta el Lynn, a fiú anyja. A három hónapig tartó kemoterápiát követően Ian visszatért a Melwood közelében található edzőközpontba. Az egyik csapattársa úgy emlékezett vissza, hogy sokszor látta a fiút a szobakerékpáron tekerni, és közben mindig viccelődött a régi csapattársakkal. Állítólag Ian arról is sokat beszélt a többieknek, hogy hamarosan vissza fog térni a pályára.

Szertefoszlott remények

1994 nyarán a fiú egyre többet emlegette az anyjának, hogy szerinte vissza fog térni a fájdalom, amit korábban érzett a hátában. Az orvosok a következő kemoterápia előtt sem tudták már biztatni a poklot is megjárt fiút. Azt mondták,

hogy a daganat a medencéjétől egészen a fiú gerincéig terjedt ki, és már nincs értelme az újabb kezelésnek.

A Liverpool egy londoni specialistát bízott meg a fiú kezelésével. A röntgenfelvételeket megvizsgálva a londoni orvos sem tudott mást mondani, hogy inkább menjen haza a családjához, és próbálja élvezni az életéből hátralévő időt.

– emlékezett vissza Ian anyja, Lynn. A fiú és a családja visszatért Liverpoolba, és a fiú barátnője, Paula is velük tartott. Bár nagyon fiatalok voltak, mégis eljegyezték egymást. A fiúnál volt a gyűrű, amit az eljegyzésre szántak.

– mondta az utolsó heteiben Ian Frodsham. A lány azonban nem hagyta el a beteg fiút, és egészen a halála napjáig mellette maradt. A Liverpool szurkolói pénzgyűjtést szerveztek a fiatal játékos számára.

Olyan neves játékosok álltak az ügy mellé, mint Robbie Fowler, Steve McManaman, Jaime Redknapp, Michael Owen és John Barnes.

Ian azonban elutasította a pénzt. A beteg fiú azt mondta, hogy nagyon hálás az adományokért, de rosszul érezné magát, ha elfogadná. Azt tanácsolta, hogy kevés ember van ilyen szerencsés helyzetben, mint ő, ezért a jobban rászoruló betegtársainak ajánlotta fel az összegyűjtött pénzt. A Liverpool hajlandó lett volna egy amerikai specialistához is elvinni a fiút, és állni a költségeket, de Ian betegsége annyira előrehaladott volt, hogy inkább lemondtak a tengerentúli kezelésről.

Az utolsó hónapok

Ian életének utolsó napjai sok fájdalommal teltek. Az anyja szerint már a morfium sem csillapította a fiú szenvedéseit.

Az orvosnak el kellett vágnia a fiatal játékos nyaki idegeit, mert csak ez tudott némi könnyebbséget okozni Iannak a betegség utolsó heteiben.

A fiú annyira legyengült állapotban volt, hogy csak akkor tudta felemelni a lábait, ha a kezével húzta a nadrágját. Ian fején később egy duzzanat jelent meg, amiről az anyja azt hitte, hogy valamibe beleüthette a fejét.

– mondta elcsukló hangon az édesanyja, Lynn. A fiú anyja szerint a fiának ezzel volt a legnehezebb megbirkóznia. Ian kedvenc sportműsora a Nap meccse című magazinműsor volt, amit szombatonként együtt néztek a családdal. Az anyja azonban nem akarta bekapcsolni a televíziót, mert azt gondolta, hogy rosszul esne a fiának, hogy nem látja a meccsösszefoglalókat.

– idézte fel Ian anyja.

1995. január 2-án Ian Frodsham hosszú betegséget követően meghalt. A Liverpool összes játékosa, a stáb minden tagja, a gyerekkori edzője, Steve Heighway, és Graeme Souness is részt vett a fiú temetésén. Heighway évekig nem tudott labdarúgással foglalkozni, csak Ianre tudott gondolni.

– mondta el a Liverpool egykori csatára, Robbie Fowler. A Liverpool edzője, Graem Souness szerint Ian Frodsham egészen biztosan eljutott volna a Liverpool felnőtt csapatáig, és talán a klub legendás játékosai közé is emelkedhetett volna a pályafutása alatt.

A szurkolók által megválasztott Év Fiatal Játékosa díjat az elhunyt focista emlékére Ian Frodsham-díjra nevezték át.

Az első három győztes Michael Owen, Jamie Carragher és Steven Gerrard volt. Amikor 1999-ben a Liverpool labdarúgó-akadémiája új helyre költözött, akkor Steve Heighway tanácsára a létesítményt Ian Frodsham Arénának nevezték el. A csarnokban minden évben tornát rendeznek az általános iskolai focicsapatok számára.

Ian Frodsham a Liverpool legendás játékosai közé kerülhetett volna az edzői szerint Forrás: TheAthletic

Mike Yates egy korosztályban focizott a klub legendájával, Steven Gerrarddal, és most az U14-es csapat edzője a Liverpoolnál.

– mondta el Mike Yates. Steve Heighway, a fiú gyerekkori edzője 73 éves, és a liverpooli akadémia egyik tanácsadójaként dolgozik a klubnál.

– mondta el Heighway.

A Liverpool edzőpályája melletti sportcsarnok a fiatalon elhunyt focista nevét viseli Forrás: TheAthletic

Ian anyja, Lynn mindig virágot kap a fia halálának évfordulóján Ian legjobb barátjától, Alex Smithtől.

– mondta el Ian Frodsham anyja, Lynn.