Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának záró mérkőzésén a Puskás Akadémia 2-0-ra legyőzte a több mint egy félidőt emberhátrányban futballozó Mezőkövesd csapatát a felcsúti Pancho Arénában.

Ez volt a forduló egyetlen párosítása, amelyben mindkét csapat az első hat hely valamelyikét foglalja el a tabellán. A Puskás Akadémia a legutóbbi kilenc bajnokijából nyolcat megnyert, csak a Honvédtól kapott ki. A Pancho Arénában október 31. óta a kispestiek elleni az egyetlen veresége. Ráadásul a legutóbbi tíz hazai bajnokijából csak egyszer, a Kisvárda ellen nem szerzett gólt. A Mezőkövesd az ötödik helyen áll, éppen tíz ponttal lemaradva a Puskás Akadémia csapatától. Ugyanakkor a borsodi csapaté a leghosszabb veretlenségi sorozat a mezőnyben, december 5. óta egyszer sem kapott ki tétmérkőzésen. Az OTP Bank Ligában. Pintér Attila csapata vendégként a legutóbbi hat mérkőzésén veretlen maradt, de ezek közül csak az elsőt nyerte meg, a budafoki siker óta ötször döntetlent ért el.

A felcsúti csapat remekül kezdte a mérkőzést.

A magyar válogatottban San Marino ellen bemutatkozó Géresi Krisztián már a kilencedik percben óriási gólt lőtt 18 méterről.

A folytatásban is a Puskás Akadémia akarata érvényesült. Hornyák Zsolt csapata a 17. percben növelhette volna az előnyét, de Luciano Slagveer ziccerét Szappanos Péter bravúrral védte.

A Mezőkövesd első helyzetére a 26. percig kellett várni.

Ekkor egy szépen felépített akció végén Marin Jurina középre nyesett labdáját Vadnai Dániel fejelte kapura, Tóth Balázs azonban azon kipaskolta a labdát a léc alól. A 35. percben a Puskás Akadémia növelhette volna az előnyét. Egy gyors kontratámadás végén Kiss Tamás került ziccerbe, de a közeli lövésébe a visszafutó Vadnai bele tudott lépni.

Pillár Róbert kiállítása után nehéz helyzetbe került a Mezőkövesd Forrás: MTI/Mónus Márton

A találkozó 43. percében emberhátrányba került a Mezőkövesd. Géresi Krisztián szerezte meg a labdát az utolsó ember Pillár Róberttól, aki a tizenhatos vonala előtt felrúgta a gólhelyzetben kiugró támadót, Karakó Ferenc játékvezető pedig gondolkodás nélkül kiállította a borsodi csapat játékosát.

A fordulás után a Puskás Akadémia kaphatott volna egy tizenegyest.

Szeles Tamás rúgott egy hatalmas gyertyát a kapu előtt, a labdára kimozduló Szappanos pedig hátulról felborította Kiss Tamást, de Karakó játékvezető nem ítélt büntetőt.

A folytatásban a Puskás Akadémia birtokolta többet a labdát, de a játék képén egyáltalán nem érződött, hogy a felcsúti csapat emberelőnyben futballozik. A Mezőkövesd kapusának a második félidő 71. percében kellett először védeni Deutsch László 13 méteres lövésénél.

A 82. percben eldönthette volna a meccset a Puskás. Slagveer, Alexandru Baluta és Géresi mehettek két védőre, a holland szélső a román támadóhoz passzolt, aki ahelyett, hogy továbbított volna az üresen érkező Géresinek, 15 méterről kapu mellé lőtt.

A holland Luciano Slagveer és a magyar válogatott Cseri Tamás párharca Forrás: MTI/Mónus Márton

A 88. percben aztán a semmiből egyenlíthetett volna a Mezőkövesd. Egy röviden kivágott labdát Jakub Vojtus lőtt félfordulatból, 11 méterről kapura, azonban a magyar válogatott keretbe bekerülő Tóth Balázs elképesztő bravúrral védte a kapu jobb oldalába tartó bombát.

A hajrában a Mezőkövesd már nem tudott újabb nagy ziccert kialakítani, ráadásul a 93. percben Alexandru Baluta is értékesített egy ziccert, így a felcsúti csapat kétgólos győzelmet aratott.

Ezzel a győzelemmel a Puskás Akadémia magabiztosan tartja a második helyét, és már 10 ponttal előzi meg a harmadik MOL Fehérvár csapatát. A Pintér Attila vezette Mezőkövesd 13 veretlenül megvívott bajnoki mérkőzés után kapott ki ismét.

1. félidő
43Róbert Pillár
19Manuel Martic
9Krisztián Géresi
2. félidő
94Alexandru Baluta
90Dino Besirovic
86Marin Jurina
79Dániel Farkas
77Dániel Farkas
69Joao Nunes
66Marius Corbu
66Josip Knezevic
62Martin Chrien
46Antonio Vutov
46Manuel Martic
Összeállítások
Puskás Akadémia FC4-3-3
Mezőkövesd4-2-3-1
Football Pálya
22
Roland
Szolnoki
11
Luciano
Slagveer
49
Krisztián
Géresi
3
Joao
Nunes
99
László
Deutsch
23
Csaba
Spandler
30
Josip
Knezevic
84
Marius
Corbu
1
Balázs
Tóth
90
Weslen
Junior
97
György
Komáromi
55
Daniel
Nagy
9
Martin
Chrien
6
Dino
Besirovic
17
Róbert
Pillár
18
Manuel
Martic
22
Dániel
Farkas
24
Tamás
Cseri
32
Matija
Katanec
39
Antonio
Vutov
99
Marin
Jurina
1
Danylo
Ryabenko

Puskás Akadémia FC

Kezdők
22Roland Szolnoki
11Luciano Slagveer
49Krisztián Géresi
9
3Joao Nunes
69
99László Deutsch
23Csaba Spandler
30Josip Knezevic
66
84Marius Corbu
66
1Balázs Tóth
90Weslen Junior
97György Komáromi
77Antonio Mance
15Jakub Plsek
66Alexandru Baluta
94
5Thomas Meissner
31Agoston Kiss
26Kamen Hadzhiev
6Yoell van Nieff
7Tamás Kiss
Cserék

Mezőkövesd

Kezdők
55Daniel Nagy
9Martin Chrien
62
6Dino Besirovic
90
17Róbert Pillár
43
18Manuel Martic
46
19
22Dániel Farkas
79
77
24Tamás Cseri
32Matija Katanec
39Antonio Vutov
46
99Marin Jurina
86
1Danylo Ryabenko
4Gábor Eperjesi
8Nodar Kavtaradze
11Jakub Vojtus
14Aleksandr Karnitskiy
30Rui Pedro
25Péter Szappanos
21Karlo Kamenar
23Dániel Vadnai
77Sándor Vajda
88Tomas Szeles
97Mihail Meshi
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista