Vágólapra másolva!
A Hertha BSC szombaton a Mönchengladbachot fogadja a német labdarúgó-bajnokságban. A találkozó előtt a berlini klub szokás szerint sajtótájékoztatót tartott, amelyen szóba került Petry Zsolt menesztése is. Dárdai Pált, a csapat vezetőedzőjét, noha igyekezett könnyedén felelni, láthatóan nehezen érinti az ügy. Azt hangsúlyozta, az élet megy tovább, a futballban is mindig csak az számít, ami ezután következik.

- felelte Dárdai Pál arra a kérdésre, hogy miként érintette őt és a csapatot a kapusedző, Petry Zsolt felmentése. A Magyar Nemzet cikke szerint a sajtótájékoztatón ez már a sokadik kérdés volt.

Dárdai Pál szerint Petry Zsolt is profitált a Herthánál eltöltött időszakból Forrás: AFP/Soeren Stache

Az is szóba került, hogy a Hertha valóban szerette volna leszerződtetni Király Gábort Petry utódaként, mi több, ő lett volna az „álommegoldás",

de a korábban éveken át szintén a berlini klubban védő magyar kapus üzleti kötelezettségei miatt nem vállalhatta a feladatot.

A teljes sajtótájékoztató a Hertha honlapján tekinthető meg. Petry Zsoltot a Magyar Nemzetnek adott interjúja miatt menesztette a Hertha, amelyben elmondta a véleményét a többi közt családról és migrációról is.