Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának rangadóján a listavezető Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia csapatával a Groupama Arénában, így elmaradt a bajnokavatás az NB I-ben.

A találkozó esélyese a bajnoki címvédő és listavezető Ferencváros volt, amely a tavasz szezon elején a megszokottnál gyengébben szerepelt pályaválasztóként, de a legutóbbi négy hazai mérkőzését megnyerte. A Puskás Akadémia – a Honvéd elleni hazai botlástól függetlenül – nagyszerű meneteléssel erősítette meg a második helyét, a találkozó előtt hét pont volt az előnye a MOL Fehérvárral szemben. A felcsúti csapata a legutóbbi négy idegenbeli meccsén mindössze egy gólt kapva 12 pontot szerzett. Viszont Hornyák Zsolt csapata még soha nem nyert a Ferencváros vendégeként, kétszer tudott döntetlent kiharcolni. A két csapat között 13 pont volt a különbség a tabellán, ami azt jelentette, hogy ha Szergej Rebrov együttese megnyeri a meccset, akkor matematikailag is bebiztosítja fennállása 32. bajnoki címét.

A Fradi kezdte lendületesebben a meccset, de az ötödik percben mégis a Puskás akadémia szerezhetett volna vezetést. Egy gyors kontratámadás végén Kiss Tamás futott el a balszélen, a középre centerezett labdájára Josip Knzevic érkezett, de a horvát támadó hat méterről kapu fölé lőtt. Knzevic azonban két perccel később javította a hibáját, ugyanis jobb oldalról egy tökéletes szögletet tekert középre, a rövid oldalon berobbanó Joao Nunes pedig öt méterről a jobb felső sarokba csúsztatott.

A bekapott gól után a Fradi nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, beszorította a Puskás Akadémiát, de a felcsúti csapat kapusának, Tóth Balázsnak sokáig nem kellett nagyot védeni, csak belőtt labdákat kellett lehúznia.

A 29. percben aztán a Puskás Akadémia növelhette volna az előnyét.

Luciano Slagveer futott el a jobbszélen, a holland támadó tökéletes labdát tekert középre, az érkező Jakub Plsek viszont lövés helyett csukafejessel próbálkozott, de a nyolcméteres földre fejelt kísérlete a kapu fölé pattant.

Jakub Plsek maga sem hitte el, mekkora helyzetet hagyott ki Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Fradi első komoly helyzetére a 41. percig kellett várni.

A ferencvárosi színekben 50. bajnoki mérkőzésén pályára lépő Franck Boli tört be a tizenhatoson belülre, 11 méterről megcélozta a rövid alsót, de Tóth Balázs leért a lövésre és szögletre tudott tisztázni.

A második félidőt lendületesen kezdte a Ferencváros, de komoly ziccert nem tudott kialakítani. Ennek ellenére az 56. percben majdnem ki tudott egyenlíteni. Egy jobboldali szögeltre Tóth Balázs rossz ütemben mozdult ki a kapujából, a labda a középen érkező Lasa Dvali hátára pattant, onnan pedig az üres kapu mellé.

Három perccel később a Puskás Akadémia is veszélyeztetett.

Eldar Civic labdavesztése után Plsek tüzelt 23 méterről, Dibusz Dénes viszont látványos mozdulattal szögletre tornázta a labdát.

A folytatásban alábbhagytak a ferencvárosi rohamok, és a felcsútiak átvették a játék irányítását. A 70. percben a vendégek növelhették volna az előnyűket. Knzevic mélységi indítása után Kiss Tamás lépett ki a védők közül, 13 méterről megpróbálta átfejelni a labdát Dibusz fölött, de nem találta el a kaput. Két perccel később aztán a meccs legnagyobb Fradi-helyzete maradt ki. Myrto Uzuni kapott labdát a tizenhatoson belül, megcsinált egy befele cselt majd megcélozta a bal felső sarkot, de Tóth Balázs a szezon egyik legnagyobb védését bemutatva szögletre tornázta a lövést. A sarokrúgás után Aïssa Laïdouni fejelt hét méterről, de a Puskás kapusa kiszedte a labdát a bal alsó sarokból.

A Fradi óriásit küzdött a második félidőben Forrás: MTI/Illyés Tibor

A 77. percben aztán összejött a Fradi egyenlítőgólja.

Egy baloldali szöglet után nem tudtak tisztázni a vendég védők, az érkező Laïdouni pedig hét méterről a kapu bal oldalába bombázott.

Ezt követően tovább nyomott a Fradi, és a 85. percben akár meg is fordíthatta volna a meccset. A norvég válogatott Tokmac Nguen tört be a tizenhatoson belülre, középre akart centerezni, de a labda elakadt a becsúszó Szolnoki Roland kezében, Bognár Tamás játékvezető viszont nem látott szabálytalanságot.

A hajrában mindkét csapat ment előre a győzelemért. A 92. percben még Yoell van Nieffnek volt egy rendkívül veszélyes bombája, de a Puskás Akadémia holland játékosának a lövése elkerülte a jobb alsó sarkot, így az eredmény már nem változott.

Ezzel a döntetlennel a Ferencváros továbbra is 13 pont előnnyel vezeti az OTP Bank Ligát, a Puskás Akadémia pedig magabiztosan tartja a második helyét, nyolc ponttal megelőzve a MOL Fehérvárt.

1. félidő
43Luciano Slagveer
23Josip Knezevic
7Joao Nunes
2. félidő
91Luciano Slagveer
90Igor Kharatin
83Myrto Uzuni
80Josip Knezevic
77Aissa Laidouni
76Franck Boli
76Lasha Dvali
75Csaba Spandler
70Miha Blazic
68Endre Botka
68Isael
67Marius Corbu
65Aissa Laidouni
51Yoell van Nieff
Összeállítások
Ferencvárosi TC4-2-3-1
Puskás Akadémia FC4-2-3-1
Football Pálya
90
Dénes
Dibusz
21
Endre
Botka
25
Miha
Blazic
33
Lasha
Dvali
77
Myrto
Uzuni
10
Tokmac
Chol Nguen
88
93
Aissa
Laidouni
7
17
Eldar
Civic
70
Franck
Boli
1
Balázs
Tóth
31
Agoston
Kiss
5
Thomas
Meissner
66
Alexandru
Baluta
26
Kamen
Hadzhiev
49
Krisztián
Géresi
77
Antonio
Mance
87
Gergő
Ominger
90
Weslen
Junior
6
Yoell
van Nieff
7
Tamás
Kiss

Ferencvárosi TC

Kezdők
90Dénes Dibusz
21Endre Botka
68
25Miha Blazic
70
33Lasha Dvali
76
77Myrto Uzuni
83
10Tokmac Chol Nguen
88Isael
68
93Aissa Laidouni
77
65
7Somalia
17Eldar Civic
70Franck Boli
76
1Ádám Bogdán
26Marcel Heister
23Dániel Gera
22Roko Baturina
20Robert Mak
19Bálint Vécsei
18Dávid Sigér
14Igor Kharatin
90
11Oleksandr Zubkov
3Samy Mmaee
31Henry Wingo
Cserék

Puskás Akadémia FC

Kezdők
1Balázs Tóth
31Agoston Kiss
5Thomas Meissner
66Alexandru Baluta
26Kamen Hadzhiev
49Krisztián Géresi
77Antonio Mance
87Gergő Ominger
90Weslen Junior
6Yoell van Nieff
51
7Tamás Kiss
23Csaba Spandler
75
3Joao Nunes
7
84Marius Corbu
67
30Josip Knezevic
80
23
99László Deutsch
22Roland Szolnoki
15Jakub Plsek
11Luciano Slagveer
91
43
97György Komáromi
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista