Társoldalunk:

Történelmi lehetőség előtt a Kisvárda a Magyar Kupában

2021.04.14. 09:54

Szerdán és csütörtökön rendezik a labdarúgó Magyar Kupa két elődöntőjét, melynek mezőnyéből a Kisvárda az egyetlen, amely még egyszer sem jutott a sorozat fináléjába.

Supka Attila együttese már azzal a klub történetének legnagyobb sikerét érte el, hogy a négy közé került, ugyanakkor szerdai ellenfele, az Újpest szintén olyan csapat a mezőnyben, amelynek valószínűleg ez az egyetlen lehetősége, hogy kijusson a nemzetközi kupaporondra.

A két gárda már lejátszotta mindhárom egymás elleni találkozóját az élvonalban, ezeken mindkettő egy-egy győzelmet aratott, illetve egy döntetlen született. A legutóbbi, egy hónappal ezelőtti összecsapás az MK-ban tízszeres győztes lila-fehérek háromgólos sikerét hozta, az egyetlen kisvárdai találkozó még decemberben 1-1-es pontosztozkodással ért véget. Az OTP Bank Ligában éppen egymás mögött áll a két csapat: a hetedik Kisvárda három ponttal előzi meg a nyolcadik Újpestet.

Történelmi lehetőség előtt a Kisvárda focicsapata a Magyar KupábanForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője a MOL Fehérvár elleni hétvégi, 4-0-s vereség után mondott pár szót az MK-meccsről.

„Most az a feladatunk, hogy koncentráljunk az előttünk álló MOL Magyar Kupa találkozóra, akkor újra bizonyíthatunk és megmutathatjuk a jobbik arcunkat"  – árulta el a német tréner.

A másik, csütörtöki párharcban a 12-szeres kupagyőztes MTK Budapest a MOL Fehérvárt fogadja, amely eddig kétszer diadalmaskodott. A fővárosiaknak szintén csak az MK kínál biztos lehetőséget az európai kupaindulásra, míg a vendégek számára a Magyar Kupa elhódítása menthetné meg a szezont a csalódást keltő bajnoki szereplés miatt. A Fehérvár az MK-győzelemhez hasonlóan a következő idényben debütáló Konferencia Liga-szereplést érő harmadik helyen áll az NB I-ben, míg a kék-fehérek ötödikek öt pont lemaradással aktuális riválisukkal szemben. Ebben az idényben a két gárda eddigi két összecsapását az MTK nyerte.

A MOL Fehérvár számára az év meccse következikForrás: mtkbudapest.hu

"Csütörtökön az év mérkőzése következik számunkra. Ebben a szezonban az MTK kétszer is legyőzött már bennünket a bajnokságban, úgyhogy rendkívül nehéz találkozóra számítok. 

Ugyanakkor optimistán várom a meccset, hiszen a legutóbbi két bajnokinkon nem kaptunk gólt, az Újpest ellen pedig végig domináltunk és négy gólt is rúgtunk. Egymeccses kupatalálkozón bármi megtörténhet, természetesen az a célunk, hogy bejussunk a döntőbe, ehhez azonban nagyon fegyelmezetten, koncentráltan kell játszanunk. Jó lenne a 90 perc során kiharcolni a továbbjutást, de természetesen akkor sem leszek szomorú, ha a hosszabbításban dől csak el javunkra a kupameccs" - nyilatkozta a klub honlapjának a Fehérvár védője, Visar Musliu.

A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el, a finálét május 5-én a Puskás Arénában rendezik.  A Konferencia Ligában a bajnoki második és harmadik helyezett mellett a kupagyőztes vehet majd részt, amennyiben a bajnoki ezüst- vagy bronzérmes hódítja el a trófeát, a negyedik helyezett indulhat.

Magyar Kupa, elődöntő:
szerda:
17.30: Kisvárda Master Good-Újpest FC 
csütörtök:
18.30: MTK Budapest-MOL Fehérvár FC